A Bűnvadászokat ( Bartal András akciócsoportját) a VIII. kerületi kapitányságon előállították.
Ötödik órája hozzájuk se szóltak, kihallgatásuk sem történt még meg, ott várakoztatják őket – adta hírül kedden a Facebook-oldalán a Bűnvadászok, a Mi Hazánkhoz kötődő önkéntes rendvédelmi csoport.
Hogy aztán pár órával később Bartal András, a Magyar Önvédelmi Mozgalom (MÖM) alapítója, egyben a csoport vezetője már arról tájékoztassa a Magyar Jelen nézőit, hogy bár kiengedték őket, bőven vannak fenntartásaik a rendőrség fellépésével kapcsolatban Bartal András – aki az áprilisi országgyűlési választáson a Mi Hazánk egyéni képviselőjelöltje volt Budapest 13-as választókerületében – a kamerák előtt részletezte, hogy a kapitányságra menet csak annyit közöltek velük, hogy előállítják őket, bővebben azonban nem kaptak tájékoztatást az ügy részleteiről.
Később viszont azt mondták nekik: arra várnak, hogy meggyanúsítsák őket.
A csoport vezetője maga számolt be arról is, hogy megkeresés alapján szálltak ki egy VIII. kerületi üzlethez, ahol egy „önkényes üzletfoglaló, üzletbitorló tartózkodott”.
Mivel az üggyel kapcsolatban azóta sem jelent meg semmilyen hivatalos tájékoztatás, megkerestük a Budapesti Rendőr-főkapitányságot arról érdeklődve: miért állították elő a Bűnvadászok tagjait, mi történt az előállítás során, illetve gyanúsítanak-e bárkit a szervezet tagjai közül bármivel.
The post Akció közben csaptak le a Bűnvadászokra, megtudtuk, miért vittek be kilenc tagot a rendőrök first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.