Az elmúlt időszakban sok szó esett az új alkotmányról, ennek a megalkotását ő is időszerűnek, történelmi jelentőségűnek tartja, kezdte beszédét Baka András.
Fontos, hogy stabilan rögzítsék a jogállami működés alapjait, de önmagában az alkotmány nem elég, szükség van az intézményekre és vezetőikre is, hogy érvényt szerezzenek az alkotmánynak.
Az alkotmányban rögzített jogállamiság egyik alapja a független ügyészség, ennek a visszaállítása történik ma is, amikor az Országgyűlés döntése után új jelöltet javasol, mondta Baka.
Egész életét az ügyészi hivatásnak szentelte, rendelkezik függetlenséggel és személyi tartással, amire szükség van a hivatal betöltéséhez – mondta jelöltjéről Baka. „A változás irányát és hitelét a vezető személye határozza meg”, hangsúlyozta.
Az államfő arról beszélt, olyan vezetőre van szükség, aki átlátja a szervezet szakmai és személyi összetételét.
Fejes Péter korábban Vas megyei főügyész-helyettes volt, tavaly vonult nyugdíjba, ügyészi szolgálatát az életkori korlátozás következtében kellett befejeznie.
Az ELTE-n és a Pázmány Péter Egyetemen is oktat.
Pártpolitikai kötődése nincs, mondta Baka.
Az államfő szerint Fejes képes lesz helyreállítani az ügyészség függetlenségét, és el fogja tudni indítani a szervezetet a közbizalom visszaállítása felé.

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.