Kultúránkban kevés megrázóbb kép van annál – ahogy ezt nagyjából az Antigoné óta tudjuk –, mint amikor egy magányos nő szembefordul a felbőszült tömeggel, és kiáll a maga igazáért és tisztességéért.

Margaret Atwood regénye, A szolgálólány meséje óta pedig azt is tudjuk, mekkora ereje van annak, ha egy nő a saját szavaival meséli el, mit tett vele a rendszer.

Valami ebből a kulturális mintából villant fel, amikor Varga Judit a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló parlamenti bizottság ülése előtt bocsánatkérést követelt az őt körülvevő újságíróktól.

Látszott, hogy tényleg fáj neki, amit róla írtak.

Csakhogy valami lehet egyszerre őszinte és teljesen elhibázott; ehhez elég, ha valaki csak azt látja pontosan, hogy neki mi fáj.

Adrián Zoltán / 24.hu Varga pedig nagyon pontosan látja, hiszen több mint nyolcszáz cikket számolt össze, amely egykori helyettese, Völner Pál meggyanúsítása óta kedvezőtlen színben tüntette fel.

Azokból a cikkekből, amelyekre emlékszem, leginkább a miniszteri felelősség kérdése rajzolódott ki.

Erre rákérdezni egy volt igazságügyi miniszternél meglehetősen hétköznapi újságírói feladat.

Ha valaki ennél többet állított tényként, annak lehet mit helyreigazítania – majd meglátjuk, ha ez a per lezárul.

A jelenetből azonban engem a számolás érdekel.

Aki ilyen gondosan könyveli a saját sérelmeit, annál feltűnő, hogy a könyvelésnek csak az egyik oszlopa van meg.

Mert e másik oszlopban azok állnak, akikről nem jelent meg nyolcszáz cikk.

A végrehajtó munkájában eleve van valami félelmetes: ha minden szabályosan működik, akkor is ő az, akinek törvényes hatalma van elárverezni mondjuk valakinek az otthonát.

A borzalom ott kezdődik, amikor összedől a hitünk és a közbizalom abban, hogy ekkora hatalmat tisztességesen ellenőriznek – márpedig abban az ügyben, amelyben a hét megvádolt végrehajtó közül hatan beismerték a bűnösségüket, minden okunk megvan erre a bizalomvesztésre.

Egyetlen, a sajtóból ismert példa.

Vajda Beatrix maga építette fel ötszáz négyzetméteres péceli villáját, a felét a férjének ajándékozta, aki a saját részére hitelt vett fel.

A válás után a férj adóssága miatt az egész házat elárverezték, hiába adott helyt a bíróság a tulajdonostárs panaszának: Schadl György feleségének irodája 38 millió forintért adta el azt, amit az új tulajdonos utóbb 450 millióért hirdetett.

Az árverési iraton ráadásul egy évvel korábbi dátum áll, mint amikor a házat valójában dobra verték.

Nem csoda, hogy a Schadl házaspár két irodája egyetlen év alatt hétszázmillió forintnál is nagyobb bevételt ért el.

A volt miniszternek azonban nem csak a végrehajtók miatt volna miért politikai felelősséget vállalnia.

Panyi Szabolcs mutat rá, hogy az ő telefonját és még sok tucat ellenzékinek minősített emberét figyelték meg a Pegasusszal, és a megfigyelések jó részére Varga minisztersége alatt adták ki az engedélyt.

Vajon ők hány újságcikket tartanának soknak a saját ügyükről?

The post Dessewffy Tibor: A szolgálólány meséje – kinek kellene Varga Judittól bocsánatot kérnie? first appeared on 24.hu .