Talán kevesen emlékeznek rá, de a világbajnok spanyol focista, Mikel Merino korábban szerepelt a Borussia Dortmundban is. 2017-ben Merino is ott volt a dortmundi csapatbuszon, amikor a Monaco elleni BL-meccsre menet három – szögekkel és repeszekkel megtöltött– robbanószerkezet lépett működésbe , amikor a jármű elhagyta a szállodát.
Még jó, hogy nem a szokásos helyén ült Merino aznap úgy érezte, kissé merevek a lábai, ezért a szokásos helyét elhagyva előreült a buszban, ahol a támlát hátra lehetett dönteni.
Ez a csere könnyen lehet, hogy az életét mentette meg, mivel egy hatalmas repesz abban a fejtámlában állt meg, ahol a spanyol focista általában helyet foglalt Dortmund-játékosként. „Azt hiszem, egy őrangyal vigyázott rám.
Tulajdonképpen az is csoda, hogy életben vagyok.
Fülsüketítő zajt hallottunk, majd arra emlékszem, hogy a busz majdnem felborult” – mesélte Merino a Players’ Tribune-nek adott interjúban.
A merényletben a Dortmund spanyol védője, Marc Bartra sérült meg, aki a csuklóját törte.
A Monaco elleni meccset egy nappal elhalasztották, a Dortmund 3-2-re kikapott, majd kettős vereséggel esett ki a negyeddöntőben.
Bizonyos Kylian Mbappé háromszor is beköszönt a Dortmundnak a párharcban: Később kiderült, hogy a merényletet az orosz-német kettős állampolgár Sergei Wenergold követte el, aki hiába védekezett azzal, hogy a robannószerkezeteket úgy helyezte el, hogy ne tegyen járt a futballistákban, végül 14 év börtönbüntetést kapott.
A válogatottban jobban megy neki az ősszel Merino jelenleg az angol bajnok Arsenal játékosa, klubjában idén 9 tétmeccsen 1 gólnál jár, a spanyol válogatottban ellenben háromszor is eredményes volt a legutóbbi két Nemzetek Ligája-találkozón.
The post „Csoda, hogy életben vagyok” – isteni szerencsével úszta meg a csapatbusz elleni merényletet a világbajnok focista first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.