„Hogy mi hiányzott?
Az az egy gól, amiről a végén kiderült, hogy les.
Nem tudom, nem láttam a szituációt.
Egyébként az első félidő hiányzik a ponthoz…” – nyilatkozta az M4 Sportnak Babó Levente , a Puskás Akadémia edzője.
A Nemzeti Sportnak már sokkal beszédesebb volt , úgy fogalmazott, nem tud ezekkel a dolgokkal mit kezdeni, méltatlan ez a helyzet a játékosokhoz és a szurkolókhoz is.
Mit kellene ilyenkor tenni, megkérdezni Naby Keitát , hogy mit szeretett volna csinálni, letenni a labdát a társának, vagy csak rúgott egy kacskát?
Szerintem van olyan jó játékos, hogy ha labdához ér, kontrollálja is – mondta.
De mi is történt valójában?
Golla előre fejelt labdájába Keita beleért, így az a lesről visszalépő Soisalóhoz került, és ugyan a lepattanó beadását követően Farkas beadását Colley a kapuba fejelte, a videobíró lest jelzett.
Antal Péter játékvezető megnézte az esetet, és úgy vélte, Keita reflexszerűen ért bele az átadásba, és nem szándékosan játszotta meg, azaz a szabályok szerint nem lehet ellenféltől kapott labdának tekinteni.
Kapcsolódó Belefért a kihagyott tizenegyes, elverte az éllovas Felcsútot a Fradi A hét közben az Európa Liga főtáblájára jutott Ferencváros győzelemmel folytatta az NB I-ben.
The post Vajon Naby Keita kontrollálta a labdát vagy csak rúgott egy kacskát? – ezért érvénytelenítették a Puskás Akadémia gólját a Fradi ellen first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.