Szoboszlai Dominik , a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya nem csak a közelgő mérkőzésekről beszélt csütörtöki sajtótájékoztatóján .
A Nemzeti Sport kérdezte először a Liverpool középpályását, aki nemrég nemtetszését fejezte ki , ahogy egy Steven Gerrarddal készült interjúját a sportnapilap feldolgozta.
Most megragadta az alkalmat, hogy a sportújságírók és a sportolók közti kapcsolatról beszéljen. „Van egy olyan dolog, amiről nem szívesen beszélek, és gondolkodtam is rajta, hogy válaszoljak-e a kérdésetekre.
Szerintem tudjuk mindannyian, hogy miért.
Úgyhogy szeretném ezt itt is letisztázni, mindenki előtt, előttetek is, mint Nemzeti Sport, de az összes többi újságnak is szól ez az egész.
Ha bármilyen olyan dolog van Angliában, ami rólam megjelenik, és ezt ti úgy hozzátok le, hogy engem egy klublegenda előtt kicsit furcsa helyzetbe hoztok, vagy nekem utána magyarázkodnom kell neki, hogy ez miért is volt, vagy hogy is volt, másrészt, hogyha rólam olyan dolgokat hoztok le, ami nem igaz” – mondta Szoboszlai, aki a családjáról is beszélt, hogy tudatosan tartja őket a háttérben, emiatt nem örül, ha olyan helyzetbe hozzák őket, ami szerinte nem jó.
Úgyhogy erre szeretnék mindenkit kérni, hogy a közeljövőben, és amíg én focizom, addig bármilyen olyan dolog, ami rólam, a családomról kapcsolatos, és ezekhez tartozik, ha még egyszer – ne értsük félre egymást, nem fenyegetés – valami olyan dolog történik, mint ami most történt, akkor azzal az illetővel én soha többet nem állok szóba.
Úgyhogy ezt remélem, itt tiszta mindenkinek, és remélem, hogy ezt itt mindenki megértette.
Tök jó szívvel mondom, csak hogy tiszta lappal induljunk” – mondta Szoboszlai Dominik az újságíróknak és azzal folytatta, a magyar sportolóknak, legyen szó bármilyen sportágról, szükségük van arra, hogy „pozitívan pusholják” őket.
Érdemes odafigyelni, hogy ki és mit ír, milyen formában, és a fordítás azért legyen egyenes.
Kapcsolódó „Meg kell értenie mindenkinek, a cigányozás, románozás nem fér bele!” – figyelmezteti az MLSZ a drukkereket az ukrán meccs előtt Büntetésbe léphet egy jelenleg még felfüggesztett büntetés, de visszaesőként ennél is súlyosabb szankciók jöhetnek.
The post Szoboszlai Dominik határozott kéréssel fordult a magyar újságírókhoz first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.