Leó pápa magánaudiencián fogadta Magyar Pétert, akit magyarországi látogatásra hívott.
A miniszterelnök nyíltnak és barátinak értékelte a beszélgetést.
Újságíróknak elmondta, hogy szóba kerültek a magyarországi változások, a magyar és az európai emberek előtti kihívások, legyen szó a háborúról, vagy az energiaválságról.
De hosszan beszélgettek a mesterséges intelligenciáról és az általa okozott kihívásokról, veszélyekről.
Szó volt a magyar katolikus egyház helyzetéről, az egyház által biztosított szociális, oktatási és egyéb szolgáltatásokról, továbbá a keresztény magyar hagyományokról.
A miniszterelnök közlése szerint a pápa nagyon sok mindent tudott a magyar, a közép-európai helyzetről, valamint a külhoni magyar kisebbségek helyzetéről.
Kivel jött, mit vitt A magyar delegáció tagja Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter, Velkey György, a külügyminisztérium parlamenti államtitkára és Czeti István egyházi ügyekért felelős helyettes államtitkár.
Az AFP videóján látható , hogy Magyar Pétert két fia kísérte el.
Azt már a budapesti reptéren elárulta a miniszterelnök, hogy személyes ajándékként XII.
Piusz pápa 1956. november 10-én elmondott rádióbeszédének kalligráfus által kézzel készített leiratát, valamint Mindszenty József bíboros emlékiratainak 1974-ben, New Yorkban megjelent, első amerikai kiadását viszi.
A magánaudienciáról a miniszterelnök a szentszéki államtitkárságra ment tovább, ahol a Vatikán külügyminisztereként ismert Paul Richard Gallagher érsekkel, valamint a Szentszéknél a magyar ügyekért is felelős Fabio Salerno atyával egyeztet.
A tárgyalásokat követően Magyar Péter felkeresi a Szent Péter tér oldalában található, rászorulóknak fenntartott orvosi rendelőt - írja az MTI.
Üldözött keresztények, migráció A miniszterelnök a találkozó után újságírói kérdésre azt mondta, hogy a Tisza-kormány átvizsgálja, majd folytatja az üldözött keresztényeket segítő Hungary Helps programot.
Ennek vezetésére nyílt pályázatot írtak ki, „több tucat jelentkező” van, zajlik a vezető kiválasztása.
Tájékoztatták a Vatikánt, hogy Magyarország továbbra is fontosnak tartja az üldözött keresztények melletti kiállást: „Nyilván korrupciómentesen, tehát átvizsgáljuk a programokat, és ahol esetleg visszaélések voltak, ott eljárások lesznek.” A Hungary Helps korábbi vezetője, Azbej Tristan a vatikáni találkozó előtt sürgette a kormányt, hogy gyorsan folytassák a programot, mert „a nyár folyamán az üldözött keresztény közösségek nem kaptak új segítséget a magyar kormánytól, az erre az évre előkészített programok túlnyomó többsége pedig nem indulhatott el.
Folyamatban lévő építkezések támogatását is leállítottak – köztük egy a közelmúltban erőszakos támadásokat elszenvedett közösség templomának építését is.” Magyar Péter a sajtótájékoztatön a migráció elleni küzdelemben fontosnak nevezte, hogy „a segítséget vigyük oda és ne a problémát hozzuk Európába”, szerinte „ez pontosan illeszkedik a Tisza programjába is, úgyhogy folytatni fogjuk, csak kicsit jobban a fillérek mögé nézünk”.
A KDNP frakcióvezetője, Rétvári Bence nem tudott őszintén örülni a miniszterelnöki látogatásnak, szerinte ez „abszolút farizeusság”, mert „a kormány politikája nem megerősíti a keresztény értékeket, hanem gyengíti azokat”.
Hogy megmutassa, milyen istentelen embereket is fogadtak már pápák, berakta ezt a képet Kádár Jánosról: ]]>

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.