A Fiatnak a gyártás alatt folyamatosan gondot okozott, hogy hogyan értesse meg a közönséggel szokatlan formatervű egyterűjének zsenialitását, de úgy tűnik, a gyártás 2010-es leállítása óta eltelt már elég idő, hogy csak a jó dolgokra emlékezzenek.
A Multiplay tanulmány egyértelműen az első generációs Multipla szellemét idézi meg, a szélvédő és a rövid orr között a formát megtörő LED-sávval, és a hagyományokat felrúgó arányokkal.
A Multiplay hét személyt szállíthat, igaz, három üléssorban és nem kettőben, 4 helyett 4,45 méteren.
Az ütőkártyája pedig nem a helykihasználás, mint a Multipláé volt, hanem a többcélú karosszéria.
A tető megrövidíthető, így egyterűből rövid platós pickupot lehet csinálni, szekrényajtóként nyitható hátfallal.
Sok más, szintén Párizsban kiállított Stellantis tanulmánnyal szemben a Multiplay tényleg csak ötletparádénak tűnik, amelyet aligha valósítanak meg ebben a formában.
A teleszkópos tető inkább látványos ötlet, mint célszerű, és nem is lenne olcsó előállítani.
Arra viszont jó, hogy megszondázzák, a közönség mekkora hányada lenne vevő a sajátos forma- és színvilágra.

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.