Összefoglaló
Magyar NemzetBelgiumból érkezett Hollandiába a kivégzőosztag24.hu„A klub identitása miatt is fontos a leigazolása” – az NB II-ben folytatja a magyar válogatott futballistaMagyar Nemzet"Tudok olyan kollégáról, aki majdnem félhajléktalan" - borzasztó állapotban van a rendvédelmis állományHVGMinden korábbinál nagyobb terület éghet le idén, Európa pedig nem is konyít a védekezéshezPCGuruTengerre száll a Crimson Desert: októberben befut az első nagy DLCTelexA verseny után visszakapta, három hónappal később mégis elvették Gasly monacói dobogós helyezésétIndex„Szétszednek, hogy milyen rusnya vagyok” – Nem kímélik a nézők a Házasság első látásra MayájátHVG„Ők szegények meg sem mertek szólalni, csak sírtak” – az ellenfél csapatkapitánya rátámadt egy magyar teniszezőreIndexElöntötte a templomot a víz, de az esküvőt nem mosta el: derékig érő vízben mondták ki a boldogító igentPortfolioKibukott: százezrével engedi be az EU területére az oroszokat az egyik legerősebb tagállam444MTVA: Nem politikai okokból léptek Gulyás István ellen444Hűtlen kezelés miatt elindult a nyomozás a Gondosóra program miatt44480 millió forint eszmei értékű orvosi piócákat találtak egy autóban RöszkénNépszavaKármán András kirúgta a Mandiner kiadójának vezérigazgatójátProhardverBelső nézetes akció-RPG, egyenesen a PSX-érából – Verho: Curse of Faces tesztMagyar NemzetBelgiumból érkezett Hollandiába a kivégzőosztag24.hu„A klub identitása miatt is fontos a leigazolása” – az NB II-ben folytatja a magyar válogatott futballistaMagyar Nemzet"Tudok olyan kollégáról, aki majdnem félhajléktalan" - borzasztó állapotban van a rendvédelmis állományHVGMinden korábbinál nagyobb terület éghet le idén, Európa pedig nem is konyít a védekezéshezPCGuruTengerre száll a Crimson Desert: októberben befut az első nagy DLCTelexA verseny után visszakapta, három hónappal később mégis elvették Gasly monacói dobogós helyezésétIndex„Szétszednek, hogy milyen rusnya vagyok” – Nem kímélik a nézők a Házasság első látásra MayájátHVG„Ők szegények meg sem mertek szólalni, csak sírtak” – az ellenfél csapatkapitánya rátámadt egy magyar teniszezőreIndexElöntötte a templomot a víz, de az esküvőt nem mosta el: derékig érő vízben mondták ki a boldogító igentPortfolioKibukott: százezrével engedi be az EU területére az oroszokat az egyik legerősebb tagállam444MTVA: Nem politikai okokból léptek Gulyás István ellen444Hűtlen kezelés miatt elindult a nyomozás a Gondosóra program miatt44480 millió forint eszmei értékű orvosi piócákat találtak egy autóban RöszkénNépszavaKármán András kirúgta a Mandiner kiadójának vezérigazgatójátProhardverBelső nézetes akció-RPG, egyenesen a PSX-érából – Verho: Curse of Faces teszt
EUR363.28 FtUSD312.58 FtBTC$79,467
Külföld

Soha annyi ballisztikus rakétával nem támadta még Kijevet Oroszország, mint éjjel

Ballisztikus rakétákkal és drónokkal támadta Kijevet vasárnapra virradó éjjel Oroszország, ukrán hatóságok szerint ez volt a háború egyik legnagyobb támadása eddig a főváros ellen. A CNN tudósítása szerint éjjel folyamatosan robbanások hangjait lehetett hallani, reggel pedig erős…

444Külföld

Ballisztikus rakétákkal és drónokkal támadta Kijevet vasárnapra virradó éjjel Oroszország, ukrán hatóságok szerint ez volt a háború egyik legnagyobb támadása eddig a főváros ellen.

A CNN tudósítása szerint éjjel folyamatosan robbanások hangjait lehetett hallani, reggel pedig erős füstszag volt.

A főváros öt kerületéből jelentettek csapásokat, egy ember meghalt, 16-an megsebesültek.

Zelenszkij ukrán elnök közlése szerint „az ellenség több mint 40, különböző típusú rakétát indított, többségét a főváros ellen, és 120 drónnal is támadott".

Hangsúlyozta, hogy a ballisztikus rakéták elleni védelem jelenleg az állandó és legfontosabb prioritásuk. “Rakétaelfogók kellenek minden nap, hálás vagyok azoknak, akik komolyan veszik a megállapodásainkat, és biztosítják a ballisztikus rakéták elleni védelmi kapacitásokat." Andrij Szibiha külügyminiszter úgy fogalmazott, hogy „mintegy négy tucat" rakéta érkezett ballisztikus pályán, és a ballisztikus rakéták számát illetően ez volt eddig a rekord a háború kezdete óta.

Az ukrán légierő azt közölte, hogy 126 célpontot neutralizáltak, köztük 18 rakétát és 108 drónt.

Mindez azután történt, hogy Ukrajna Moszkva közelében lévő logisztikai központot támadott .

Zelenszkij arról azt mondta, Oroszországnak ezek a létesítményei a szankciók alá eső dróngyártási alkatrészek és navigációs berendezések raktározásában és kiszállításában vesznek részt. ( CNN ) ]]>

Eredeti közlés

Olvasd el a teljes cikket a(z) 444 oldalán

A MediaScan a forrás címét és tartalmi kivonatát mutatja. Az eredeti írás és minden frissítés a kiadó oldalán érhető el.

Tovább a teljes cikkhez
Forráskép

Politikai lefedettség

KormánypártiKözépenKormánykritikus
-15Balközép / Tisza-szimpatizáns

A(z) 444 besorolása: Balközép / Tisza-szimpatizáns. Az érték automatizált, tájékoztató jellegű elemzés.

Tulajdonos / Finanszírozó: Magyar Jeti Zrt.

Megosztás Facebook X WhatsApp Telegram E-mail
Címkék

Kapcsolódó témák

Állítsd be a MediaScant megbízható hírforrásnak!
Közösség

Vélemények és hozzászólások

Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.

A hozzászólások betöltése…