Augusztus közepén jelentette be Vitézy Dávid beruházási és közlekedési miniszter, hogy százmilliárdos túlárazás miatt a Mészáros-Szijj féle konzorcium mégsem üzemeltetheti az M6-os autópálya 60 kilométeres szakaszát a Dunaújváros és Érditető közti részen.
Arról, hogy Mészárosék üzemeltethetik a szakaszt, még Lázár János hozott döntést, de egy adminisztrációs hiba miatt az új kormány ki tudott hátrálni ebből.
A péntek este megjelent Magyar Közlönyből kiderült, a szakaszt továbbra is az M6 Duna Autópálya Koncessziós Zrt. működtetheti majd, legfeljebb 11 évig.
A koncessziós időszak meghosszabbítását Kármán András pénzügyminiszternek kell majd kérnie.
Vitézy korábban arról beszélt, az M6 Duna Autópálya Koncessziós Zrt. első körben 51 milliárd forintért vállalta ugyanazt a szolgáltatást, mint amit Mészárosék konzorciuma 149 milliárdért végzett volna, de még egyszer megversenyeztetik az árakat.
A végső ajánlat egyelőre nem ismert. ]]>

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.