Kemény szavakkal ostorozta Magyar Péter miniszterelnök a versenyhivatal és a számvevőszék elnökét a Déli körvasút beruházása körüli szabálytalanság okán visszavont uniós százmilliárdok miatt arra utalva, hogy sem a Windisch László , sem a Rigó Csaba által vezetett szervezet nem vizsgálódott korábban az ügyben.
Pedig az egyiknél az Európai Számvevőszék kopogtatott, a másikhoz pedig maga a főszereplő: a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó V-Híd.
Mindkét szervezet reagált viszont lapunknak, és – ahogy azt a mai cikkünkben ígértük – közöljük az álláspontjukat.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szerint nem volt semmi látnivaló: 2021. szeptember 6-án érkezett a bejelentés, hogy a V-Híd Vagyonkezelő Kft. megszerzi a Kontúr Csoport Kft. 100 százalékát.
Szeptember 9-én pedig kész volt a hatósági bizonyítvány , amelyben az egyenszöveg állt, mely szerint „vizsgálat elrendelésére okot adó körülmény nem áll fenn.” Három nap alatt döntötte el tehát a GVH, hogy nincs mit vizsgálnia Mészárosék cégfelvásárlásán.
Soós Lajos / MTI Nagy Márton egykori nemzetgazdasági miniszter és Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke a Gazdasági Versenyhivatal Digitális Fogyasztóvédelem 2025 című konferenciáján 2025. szeptember 25-én.
Amint azonban a múlt heti kormányinfón kiderült, az Európai Számvevőszék egészen másképp ítélte meg az ügyet.
Egy olyan cég megvásárlásáról volt szó ugyanis, amelyik a Déli körvasút tervezésében, közbeszerzésének előkészítésében vett részt, a vevő pedig a V-Híd Vagyonkezelő Kft. (akkori) volt, amelynek a tulajdonosa, a V-Híd Építő Zrt. nyerte meg történetesen a tendert.
Ez olyan súlyos szabálytalanságnak számít, amit az Európai Bizottság az uniós támogatás teljes megvonásával büntet.
Hogy az összeférhetetlenség miatt mekkora bajba kerültek Mészárosék és mire megy a kormány a szerződésbontással, arról itt írtunk részletesen .
A tendert nettó 337 milliárd forintos ajánlattal nyerte meg a V-Híd Építő Zrt., az erről szóló összegzés 2021. szeptember 3-án jelent meg.
Még le sem zárult tehát a közbeszerzési procedúra, már ment a fúziós bejelentés a GVH-nak. (Arról már nem is esik szó, hogy az évszázad túlárazott fejlesztéseként beszéltek a körvasútról a kezdetektől.) Megkértük a versenyhivatalt, fejtsék ki, hogy pontosan miért nem láttak indokoltnak semmiféle vizsgálatot, miért nem elemezték a két cég piaci szerepét és az összefonódásuk várható hatását, az eddigi együttműködésüket, a közös munkáikat?
Rákérdeztünk arra is, mi kellett volna ahhoz, hogy a GVH vizsgálódjon? „Bemutatták, hogy a piacon több más versenytárs is jelen van” The post Csont nélkül engedte át a versenyhivatal a Mészáros-bizniszt, amely miatt most százmilliárdokat veszíthet Magyarország first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.