Megtartotta tusványosi fejtágítóját Orbán Viktor volt miniszterelnök, azt már előre jelezte is, hogy a korábbi évek világmegfejtései helyett a hangsúlyt idén visszahelyezi Magyarországra.
Ennek megfelelően beszélt többek közt arról, hogy Magyarország az új Venezuela.
Orbán sokat aggódott a demokráciáért, jelezte, hogy szerinte Brüsszel egyre jobban hasonlít Moszkvához, bocsánatot kért Magyar Péter miatt (mivel „az országot most fölforgató miniszterelnök a mi sorainkból érkezett”), a választási bukta után bő három hónappal azt is jelezte: önkritikus politika helyett immár ellenállási politikára kell váltaniuk.
Mi a teendő? - merült fel a kérdés a beszéd egy pontján. „Meg kell találni a magyar életteret és életformát, amiben mi magyarok újra itthon élesszük magunkat” – mondta Orbán.
A Fidesz dolga pedig, hogy „szolgálja és kiszolgálja a nemzeti ellenállást”, aminek „célja a szabadság helyreállítása”.
Hosszasan elemezte, milyen buktatókba fut majd bele a nem túl távoli jövőben a kormány (és persze a rájuk szavazók), a Tisza pedig saját magát fogja apasztani.
Minek következtében Orbán szerint a Fidesz feladata, hogy kitartson a 2,5 millió szavazója mellett, a hiányzó százezreket pedig a valóság keltette politikai hullámok, a gazdasági nehézségek fogják meghozni. „Sűrű idők jönnek, de küzdeni fogunk!” - biztatta hallgatóit.
Percről percre tudósításunk itt olvasható. ]]>
Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.