(Az alábbi szöveg egy nagyobb lélegzetű részlet Uj Péter heti hírleveléből.

Ha szeretnéd elolvasni az e heti, 313. számú hírlevelet mindenestül, majd minden péntek hajnalban megkapni a friss írásokat, fizess elő a 444 Közösség vagy a 444 Belső Kör csomagra. ) A mindentvisszaügyi show-hivatal verte hullámokat lovagolnám szakadatlanul, és ezzel nem vagyok egyedül, nagyon nem, sőt, nem is olyan könnyen érthető, mi veri itt annyira a hullámokat, és miért, túl azon, nyilván, hogy jelentős társadalomlélektani turbulenciák turbulálnak, de ez mondjuk mifelénk olyan erős megállapítás, és annyira újszerű helyzet, mintha azt mondanánk, az ég kék, a fű zöld, a vonat késik, a kórházban nincs vécépapír.

Autokratikus rendszerek romjai fölött – és nem kell itt külön bizonygatni talán, hogy ott vagyunk, a romok fölött, vagy rosszabb esetben alatt, ez még elválik – aztán meg végképp nem lepő, hogy dúlnak le- és elfojtott vagy nem is annyira lefojtott indulatok, és hát a kelet-eu országok történelme tkp. értelmezhető befuccsolt autokratikus kísérletek fölötti/utáni/közötti periodikus dúlás-fúlásnak.

Sírva tallóz, aki él.

Még mielőtt megpróbálnánk rákanyarodni a tulajdonképpeni hullámlovaglás rögös útvesztőjére, hogy a nehézségek történelmi sperspektíváit fölvillantva érzékeltessük a föladat (a Orbán-rencer lezárása, meghaladása, túllépése) nagyságát, pislantsunk vissza a szintén napokbani Mohács-évfordulóra (öccá – 500 –, bizony), miszerint idestova öccá évvel a történtek után szinte változatlan tanácstalansággal próbáljuk megfejteni „Mohács üzenetét” vagy hogy egyáltalán mi volt a végeredmény, lehet, hogy tán mégis nyertünk vagy nyerhettünk volna (ha Nyilasit meg Törőcsiket nem állítja ki a csaló), illetve tuti nyertünk volna, ha ezek (Nyugat, zsidók, Soros) nem hogyishívjákolnak, de ha nem is nyertünk, akkor sem úgy veszettünk, hanem másképpen, győzelemmel fölérő vereség volt, csak még nem sikerült fölérni, vagy hogy akkor nekünk egyáltalán Mohács-e kell vagy nem-e kell, esetleg más kell, mondjuk ha nem Mohács, akkor Paks, kettő.

Szóval, ha eddig sikerült eljutni ötszáz év alatt, akkor mit várunk ebben a legújabb meghaladási, túllépési, mahunk mögött hagyási ügyben? (Még ha a nemzeti tragédia mértéke nagyságrendekkel kisebb is.) Az antiorbánista Facebook-értelmiség döntött: a továbblépés, korszaklezárás, új nyitás etc. sine qua nonja (és non plus ultrája), ha Ligeti Miklóst választják meg Hadházy Ákosnak.

Eddig még nem sikerült megfejtenem, honnan eredhet ez a néha egészen irracionális mértékűnek tűnő Ligeti-kultusz, nem sok jele volt ennek korábban, de Magyar Péter – a kommentelés Paganinije, aki aztán tényleg ért a Facebook-tömegek szakszerű tereléséhez, ennek ellenére magyarázkodásra kényszerült, sőt még kényszerül – hálát adhat a hőkupolának, hogy egyhamar nem lesz jég a Dunán, mert Ligetit már megkoronázták volna.

Szóval én azt nem látom, hogy mivel lenne potensebb egy Ligeti vezette Holalóvé Hivatal, mint egy Unger Anna vezette.

És azt sem látom, hogy azok vajon miért látják, akik látják.

Pláne, hogy miért látják annyira, hogy ezért kommentháborút indítottak.

Jó, az indulatokat értem.

Ha ránézek a saját címlapunkra – ötszázmilliárd ellopott forint hopp, itt is, ezermilliárd ott is, és a négy-ötszázmilliós tételeket már észre sem tudja venni az ember –, két perc alatt csúszok én is arra az álláspontra, hogy a jogállamiság helyreállítása érdekében elkerülhetetlen volna a gyors és elhamarkodott retorziók sorozata, statáriális túlkapások, valamint erőteljes bűnbakképzés. (A jogállamiság aligha helyreállítható lincselések nélkül.) Különösképpen erősödik a zemberben ez az indulat, amikor az orbánizmus néhány eszét (Orbánt) vesztett utóvédje megszűnő jogállamiságról, korlátozatlan hatalomról, önkényről delirál, ne adj isten egyenesen országvesztésről óbégat, és hát a delirálók, óbégatók közt meg szép számmal akadnak, akik több száz milliós, milliárdos magánvagyonokat csipegettek össze tizenhat év alatt, miközben semmi olyasmit nem végeztek, ami nemzetgazdaságilag hasznosítható volna, magyarul nulla forint értéket állítottak elő a nemzet számára, egyetlen feladatuk volt, hogy tolják az orbáni hatalom szaros szekerét, és ráadásul nemcsak ezekkel a zsebre tett, az eltúlzott remények szerint vagyonvisszaszerezhető százmilliókat, milliárdokkat húzták ki az ország zsebéből, de még egy nagyságrenddel nagyobb kárt is okoztak a szaros szekér tolásával, mivel Orbán hatalmának fenntartása érdekében elsősorban az ország, a nemzet számára hasznos, értéket létrehozni képes emberek lejáratásával, kinyírásával, ellehetetlenítésével foglalkoztak.

Nagy elszántsággal.

Hétfőn volt is egy jelentősebb summasummárumunk a fejetlen csirkeként rohangáló afterorbánisták legnyomorultabbnak tetsző csoportjáról, az egykori kreténmédia maradványairól.

Innét csak egyetlen apró részletet ragadnák ki, amely részlet ugyanakkor élesen világítja meg ennek a közegnek a morális pozícióját, ön- és helyzetértékelési képességét, egyszersmind rámutat a NVVH típusú intézmények minél gyorsabb fölállításának és mindenféle eljárások megkezdésének szükségességére.

Linkolt cikkünk idézi az Orbán-média egyik nem különösebben figyelemre méltó, ám annál jeléntéktelenebb szarosszekértolóját, Tronbittás Frédi Keresztrejtvényt, aki az alábbi kifakadással gondolta elősegíteni a polgári, konzervatív értékek mielőbbi érvényre jutását: „Mészáros, Tiborcz, etc. mi a faszomat csináltál a pénzeddel, lumpen geci?” Tehát, fordítom, mindamellett, hogy a megszólítot közszereplők fenti villámértékelésével („lumpen geci”) nehéz lenne vitatkozni: az idézett Orbán-toló szakdolgozó úgy véli, hogy a lopott pénzből neki is járna, és ezt okosan szóvá is teszi az ország nyilvánossága előtt.

Na, szóval lenne itt eljárnivaló bőven. (Továbbiak a hírlevélben, hétről hétre.) ]]>