Amikor a legutóbbi cikk végén leírtak szerint, Indynél elkészültünk az Alfa gumicseréjével, az olyan volt, mint ha esődzseki nélkül indultam volna Írországba nyaralni.

Mert jó, jó, hogy változik Európa éghajlata (igazából, nem), és nyilván szikrázni fog két héten át a nap, de azért akadt egy sejtésem, hogy hátha nem így lesz… Balatonföldváron, indulás előtt 68 796 kilométeren állt az óra.

Itt már jöttem 120 kilométert otthonról Mert az 50-80 km/h közötti kardánremegés még mindig velem volt, a motor enyhén tüsszögött, s a köztes fogyasztásméréseken sem éreztem, hogy Nózi étvágya jelentősen alábbhagyott volna a szívócsonkok és gyertyák cseréje után.

Sebaj, lesz, ahogy lesz, ha az ember arra vár, hogy a veteránautója tökéletes legyen, s csak akkor hajlandó külföldre indulni vele, akkor jobb, ha elfogadja – soha nem fogja elhagyni Magyarország területét.

Ezekkel mindig van valami, ha nincs, az pedig szinte garantáltan valami hatalmas összeomlás közelgő bekövetkeztét jelzi.

Nózi és egyéb öregek a Zone Camp oldtimereknek fenntartott parkolójában Viszonylagos nyugalomban indultam tehát neki tehát a nyaralásnak.

Az Alfa péntek éjjelre leért Balatonra a családdal, én pedig onnan másnap délelőtt odajutottam a Campre, de csak miután az ottani garázsból kirángattam a Bianchit, felfújtam a kerekeit, beindítottam, szinteket ellenőriztem.

Én kora délutántól ott lógtam, Kati és Norbi pár órával később csatlakozott a Bianchival, biztonságban leértek, de hiszen a Bianchi bizonyított Európa-járó gép, arról tudom, hogy bírja… Ők ketten éjjel hazamentek, én másnap reggel pakoltam össze a sátrat, s délben már a földvári nyaraló udvarára gördültem be a frissen megtankolt Nózival.

Katiék a Bianchival érkeztek a Zone Campre Azért átvillant az agyamon nekem is, hogy nem szeretnék még egy ilyen nyaralást… Az Olaszországba vezető út első szakasza eseménytelenül telt, azt leszámítva, hogy 36 fok körüli volt a hőség, de ezekben az öreg autókban az ilyet mi megoldjuk az elefántfülek kitekerésével és masszív huzat gerjesztésével.

Nózi idén másodszor is belépett Olaszországba, láttam a pofáján, hogy igazán boldog.

Az én pofám kevésbé volt az, mert az utolsó szlovén kúton teletankoltam, és már világosan láttam, hogy még mindig 12 l/100 km körül alakul a fogyasztás.

Adtam a szarnak egy pofont a sok szereléssel.

Olaszország ennek az autónak a hazamenés (évtizedek után már megint).

Itt még 11,5 körül evett Innentől következett két hét leszakadás a magyar rendszerről, autózás a messzi délre, ez alkalommal két autónyi marcona The Zone-os kolléga segítsége nélkül, hármasban Katival és Norbival.

Először pár napot északon, Caorlében, Endre barátom házában töltöttünk, majd onnan zúztunk egyenesen délnek, Puglia, Basilicata, Abruzzo tartományok irányába.

Azt is tudtuk, hogy valahol a túra második felében Bálint is csatlakozik majd hozzánk pár napra, ami mindig öröm, még ha sejtettük: szűk lesz nekünk az Alfa belseje a négyeshez.

Egy ilyen olasz útnál mindig ott a dilemma, hogy bár imádjuk Olaszországot, s legszívesebben odaköltöznénk, kisebb-nagyobb mértékben így érez a világ lakosságának jelentős hányada is, amit intenzív turistáskodással juttat mindenki, de főleg az olasz lakosság, ökoszisztéma és látnivalók tudtára.

Röviden: imádunk odamenni, de meghülyülünk a bámész tömegtől.

Nem lehetne elintézni, hogy csak mi turistáskodjunk?

Beugrottunk Endre barátomhoz két napra Caorlébe, ami még északon van, nem túl messze Velencétől.

Az ott egy nagyon kirakat üdülőváros, az ember lelazulni megy oda.

Távoztunkban azért készült egy kép az Alfával a régi városmagnál Fenti dilemmára azonban kínálkozik egy jó ellenszer, amire már a két évvel korábbi, laziói túránkon rájöttünk.

Az olasz idegenforgalmi rendszernek ugyanis véges a kerete, ezért azokat a helyeket propagálják, amik garantált idegenforgalmi látványosságok.

Rómát, Milánót, Pisát, Firenzét, Taorminát, Genovát és legfőképpen Velencét.

Csakhogy Olaszország annyira telis-tele van ókori, középkori, de még újkori látnivalókkal is, annyira színes arrafelé a történelem és oly sok megmaradt belőle, hogy a kiemelt – majdnem szórakozóhelyeket írtam – látnivalók mellett ezrével vannak kisebb települések, amelyekről kevés szó esik, mégis roppant érdekesek.

Caorléból egyenesen délnek vettük az irányt az Adria mentén.

Grottammarénél megálltunk egyet mártózni a tengerben, aztán megkerestük a hegyekben a cupellói szállást.

Maga a falu olyan, mint valami hetvenes években felfejlesztett román település, összevissza betonházakkal elszórva a hegyen, szinte csak a mi szállásunk volt régi Csak meg kell találni őket.

Én pedig a domborzati térkép erős szemlélésével, majd a Wikipédia segítségül hívásával meg is szoktam találni közülük jó párat.

Lazióban bevált a módszer, s most ezen a túrán is hasonlóan jártam el, bár néhány kötelező nevezetességet – Matera, Otranto, Bari – semmiképpen sem akartam kihagyni.

Azokat bevállaltuk a turistaözön ellenére is.

De a többiről, még a bevállaltakról is, álljon itt a gazdagon szövegezett képriport.

Megjegyzés: Erre az útra vittem magammal középformátumú fényképezőgépet, a Zenza Bronicámat is.

Az azzal készült, természetesen fekete-fehér, házi hívású képeket az anyag legvégére tettem.

Ha valakit az ilyesmi érdekel.

Lepakoltunk és indultunk felfedezni a környéket A hegy tetején egy Monteodorisio nevű kis település van, ami már sokkal hangulatosabb Cupellónál.

Van ott egy vár is, amibe késő volt már, hogy bemenjünk, de azért sikerült egy-két egész tűrhető naplementés képet lőni ott (sajnos az oszlopot nem tudtam kiszedni) Ez itt még mindig Mondeodorisio, csak már a hegy túloldala Vasto egy olyan város, amit találomra kerestünk fel, mert szinte semmit nem írnak róla.

Pedig tele van látnivalóval, palotákkal, van benne vár, s óriási a nyüzsgés.

Kellemes meglepetés volt Szóval Vasto állat.

Ez itt a hatalmas vár, amiről az imént beszéltem.

Turista meg csak mutatóba akad Vastóban nagyot mászkáltunk, zsong ott az élet, jó a hangulat, de későre járt, haza kellett mennünk.

Ez még egy búcsúkép Reggel természetesen mindenki magához vett némi ébresztő-levet.

Nózi benzint, mi kávét Itt már elértük Puglia tartományt, első utunk pedig a szenzációs Materába vezetett Materában már jártunk egy korábbi, 2019-es úton is, akkor még Bálint is velünk tartott Sőt, Materát már idén is megjártam a fiúkkal - Pistáék megunták a parkolóhely-keresést, ezért inkább elhúztak Bariba akkor, de Ben, Dzsí és Frank velem tartott.

Hogy a képen hol van Frank?

Dolgozik, hát persze Mivel Materában most keveset voltunk, mert épp csak útba ejtettük, ezért előveszem nektek a 2019-es fotóimat, mert akkor alaposabban megnéztük, s ezt nektek is látnotok Szinte minden házat a mészkőtufába vájtak, majd amikor kicsit már jobban állt valaki anyagilag, házszerű oromzatot épített a barlanglakás elé Matera talán legjellegzetesebb látképe Ez itt egy érdekes szállás volt.

A tenger lagúnáira építettek egy üdülővárost Policoro mellett.

Képen zseniálisan néz ki, egy csomó házhoz saját kikötő is tartozik nagyon elegáns az egész, de közelről azért érdemes kicsit árnyalni a képet.

Amikor áprilisban elkezdtük szervezni az utat, 73 ezer forintért foglaltam le a szállást, csak tévesen - júniusra.

Erre némiképp később jöttem rá, módosítani akartam júliusra, de úgy már háromszor annyiba került a hely.

Vadul kerestem másik szállást, mert ennyiért nem vagyok hajlandó lakni, de addigra ötven kilométeres körzetben elfogytak a szállások.

Le kellett nyelnem a békát - odamentünk lakni.

És teljes átverés a hely, nincs a közelben semmi, de egy étterem se, nincs mit csinálni, az apartman is hiányos, ráadásul kilométerekre kell lepoarkolni az autóval,.

Pakolászni bemehetsz, akkor készült ez a fotó Nova Siriben tengerpartoztunk két órát másnap, én a The Zone-os, áprilisi olasz úton vett könyvemet olvastam.

Tudod, Gianfranco Venturelli sztoriját, akivel interjút is készítettünk - ő volt a Ferrari negyedik, a Lamborghini harmadik embere a hatvanas-nyolcvanas években, ő hozta a Lambóhoz Horacio Paganit, szóval a könyv is elég súlyosan érdekes.

A webáruházunkban talán még találsz belőle Esti programunk: Rocca Imperiale, a "Borghi piú bella Italia", azaz "Olaszország legszebb városai" lista egyik tagja volt A XII-XIII. században II.

Frigyes sváb király komoly hódításokba kezdett a környéken.

Érdekes módon, lénye a mai napig pozitívan szerepel a calabriai, pugliai, basilicatai, abruzzói népek emlékében, mert ebbe az elmaradott régióba modern fejlesztéseket hozott.

A mai napig szervezett II.

Frigyes-emléktúrákat szerveznek errefelé a turisztikai irodák Rocca Imperiale II.

Frigyes pihenőjeként szolgált seregeinek a Szicília-Apulia-vonalon való mozgatása közben.

A lapályból 250 méter magasba kiemelkedő domb tetejére épült az 1200-as évek elején A várat alaposan kibővítették 1487-ben 250 méter nem tűnik soknak, de fejedelmi a kilátás a várból.

És itt kettős értelmet nyer a "fejedelmi" jelző 1717-ben az akkori vártulajdonos Civelliek modernizálták: a vár addig inkább kaszárnyaként működött, de ők a kor színvonalának megfelelő, modern lakórésszé alakították át a felső szintet Roccca Imperiale 1835-től 1903-ig püspöki irányítás alatt volt Hatalmas pincerendszer húzódik a vár alatt, a falak a mászkőtufa miatt tele vannak sokmillió éves kagylókkal - itt ugyanis egy sokkal korábbi korban még tenger hullámzott 1903-ban privát kézbe került a vár, egy bvizonyos Cappa család költözött bele, s 1985-ig itt laktak.

Érted, a gyerekek innen jártak suliba, a postás ide hozta a leveleket, ott néztek tévét esténként valamelyik szobában...

Aztán 1989-ben átadták az egészet Rocca Imperiale önkormányzatának, azóta megint közösségi tulajdonban áll, s aktívan folyik a restaurálása Ránk esteledett, vágytunk egy fagyira, megnéztük hát a városkát a vár alatt.

Mit mondjak...

Vacsi után kerülőúton hajtottunk a Policoróba vezető autópályára, hogy ez a kép elkészülhessen.

A túlexponált folt Rocco Imperiale Következő napi első megállónk Pisticci volt, a fehér város.

A kép készültének pillanatában már 38 fok volt árnyékban, és ez itt még a délelőtt Pisticciben láttuk meg az első Bambinót, azaz 126-ost.

Helló Viktorin Tomi, helló Mizsei Tibi!

Amikor már alulról nyaldosta a 40-et a hőmérő, végre beestünk San Mauro Fortébe, Nózi tökéletes háttérdíszletébe San Mauro Forte akár egy második Cinema Paradiso színtere is lehetne, van benne középkor, Mussolini-építészet, reneszánsz, minden.

De a hőségben tökéletesen kihaltak voltak az utcák San Mauro Fortét elhagyva teljesen elvarázsolt tájba csöppentünk Stiglianóba is benéztünk, ahol már negyven fok volt.

Szieszta idején te ne remélj ételt Olaszországban, de egy bárban azért ettünk egy fagyit és némi mini-pizzát, majd menekültünk.

Előtte még elkészült ez a fotó, amelyen a túrán velünk levő főbb műszaki eszközök szerepelnek, az 54 éves Bronica, a 44 éves Seiko és a 60 éves Alfa Stigliano után elhagytuk a Földet, a Mars következett 41 a fok, az autó utasai olvadt lávaként terítik be az üléseket, de az Alfa rezzenéstelenül megy, egyetlen mutatója nem áll máshogy, mint a húszfokos Budapesten állna A szemünkbe csöpögő verejtéktől alig láttunk bármit, pedig a táj lélegzetelállíó volt Matera a környék abszolút legnagyobb szenzációja, Vasto nagyon fasza, Rocco Imperiale csodálatos, de a túra fénypontjaként Cracót kell kiemelnem Craco egy kiürített város, a nyolcvanas évek eleje óta nem lakják, az utolsó fejlesztések talán az 50-es években történtek errefele Craco 390 méter magasan húzódik, eleinte Mondederónak, majd Graculumnak hívták, az egyszerűsödött a mai nevére.

Már az 1600-as években is születtek feljegyzések erős földrengésekről, az 1800-as években szintén sokat mozgott a föld, az 1930-as és 1960-as évek földcsuszamlásai után pedig a város szélein megkezdődött az evakuálás A város legrégebben álló és legmagasabb épülete a Norman-torony, amelyet 1040-ben kezdtek el felhúzni Néhány film a sok közül, amelyben Cracóban forgatott jelenetek szerepelnek: Krisztus megállt Ebolinál (1979), Üdvözítő kegyelem (1986), Krisztus passiója (2004) Taranto rendes nagyváros, hidakkal, szigettel, óriási terekkel, sugárutakkal, hatalmas óvárossal, de Mussolini építészetőből is maradt itt egy szép adag A szigetre átlépve érsz az óvárosba, amely tele van kanyargós utcákkal, kocsmákkal, kis éttermekkel A házak közé épülve mindenféle régi templomot találsz, némelyikben a középkor elejéről származó mozaikok vannak a padlón, a kazamaták pedig még talán az ókorból származnak Színes felhozatal a rettenetesen forró és a klíma hiánya miatt szinte lakhatatlan brindisi apartmanunkból nézve Brindisi külső része elég gyanús és kellemetlen, de a belvárosa gyönyörű Gazdag paloták, pálmafák, mészkőtufa kövezés és fincsi hangulatvilágítás az óvárosban De azért vacsora után csak akkor nyugodtam meg, amikor az egyetlen szabad helyre, a délután folyamán két lakatlan ház közé leparkolt Nózit épen találtam Reggel menekültünk a katlanná vált brindisi apartmanunkból, egyenesen a tengerhez mentünk Otranto mellett Ivóvíztisztaságú, harminc fokos tenger, finom homok Otrantóban jártunk már 2019-ben is, talán Puglia legszebb városa, hasonló amúgy Kotorhoz Hét évvel ezelőtt Puglia csodája az volt, hogy ideömlött egy rakás EU-s felzárkóztatási pénz és ők valahogy elfelejtették ellopni, s felvirágoztatták a környéket.

Akkor még a turisták se fedezték fel, ezért olcsón ettél, olcsón tankoltál, olcsón laktál és alig volt tömeg.

Na, mára beözönlöttek a jónépek, moccanni alig lehet a sok külföldi bámészkodótól (mint amilyenek például mi is voltunk) Zúz a hangulat, a vár lenyűgöző, a vendéglátás kifogástalan Annyira jó, hogy az olaszok elkezdtek figyelni a közvilágításra is Pokolian forró brindisi szállásunkat végre faképnél hagyhattuk.

Nagy nap volt ez, mert délutánra vártuk Bálint érkezését a bari reptérre, addig meg elmentünk Alberobellóba 2019-ben itt is laktunk, az akkori, megfizethetőbb árak mellett ráadásul a helyi stílusban épített trullik egyikében Alberobello dugig van trullikkal.

Ezek lényegében ablaktalan, kör alakú, habarcs nélkül egymásra tett, lapos kövekből álló tetőkkel fedett szobák együtteséből összeálló házak.

Egyik körben a nappali, a másikban a hálószoba, a harmadikban a konyha, a negyedikben a juhok, az ötödikben a lovak laktak és így tovább Hogy miért építették így ezeket?

Amikor a régió szélén felbukkantak a király vagy a helyi egyéb potentát vámszedői, leadták a drótot, s a környéken mindenki lebontotta a tetőit a trullijairól.

Tető nélküli épület után pedig nem kellett adót fizetni...

Itt több napra berendezkedtünk egy casamassimai szálláson, s lett annyi nyugim, hogy végre ránézzek, miért eszik immár 13,5 körül az Alfa Kiderült, hogy a Mannheimben régi-új alkatrészként (NOS) megvett, dobozból kivett légszűrőm egyszerűen elkezdett szétmállani.

Kihajítottam a szűrőt, majd vettem egy áruházban egy pár nejlonzoknit, felgyorskötöztem a szívócsonk végére, megfújtam Motorex Jokerrel, hogy valamennyire javítsak a porelnyelési képességein, és onnantól úgy autóztunk tovább.

Két litert nyertem a fogyasztáson Délutánra megérkezett Bálint, elhúztunk Traniba egy velkám-fürdésre Trani egy Barival kvázi egybenőtt városka, hangulatos hely, nagy kikötővel, régi házakkal, utcákkal, impozáns katedrálissal Ma már illik megbámulni egy napi használatban levő Fiat 500 Giardinierát (ez itt valójában annak az utódmodellje, hiába van rajta Fiat-embléma, azaz egy 1970-80-ig gyártott Autobianchi Giardiniera) A vicc az, hogy nekem rémlett az autó és kikerestem a 2019-es utunk egyik fotóját.

Ez az autó már akkor is ott szolgált Traniban, még rozsdás tetőcsomagtartóval, randán meghúzott oldallemezekkel.

Kicsi a világ Trani híres bazilikája 59 méter magas, 1099-ben kezdték építeni - gondolj bele, hol tartottunk mi akkor Magyarországon -, 1143-ban készült el, eredetileg román stílusban, amit aztán párszor módosítottak Későn indultunk haza Traniból, s csak akkor jöttünk rá, hogy nincs másnapra reggelink.

Bari külvárosában találtunk egy indiaiak által vitt éjjel-nappalit.

Jobb híján a kukák közé parkoltuk az Alfát a vásárlás idejére Egy orosz csaj házában laktunk Casamassimában Bálintot is próbáltuk megismertetni II.

Frigyes lenyomatával, ezért elhúztunk Castel del Montébe, ahova II.

Frigyes azért épített egy várnak látszó, de valójában kastélynak berendezett épületet, hogy a környéken érezzék a jelenlétét Az épület meglepően egyben maradt az évszázadok során, bár a bútorzata java része eltűnt.

Az ablakokba azért ki lehet még ülni Északon az olaszok páréves Audikkal, Volkswagenekkel meg kínai villanyautókkal járnak, de itt délen még egy korábbi korszak járműveit, pontosabban azoknak inkább a megzombisodott hulláit láttuk, még mindig használatban A Punto I formája nagyon nehezen öregszik, de maga az autó...

A tankajtó megoldása sokat elárul arról, miféle módon lehet karban tartva ez a példány Mondjuk, ez a szintén kilencvenes évek eleji Tipo sincs már a legjobb bőrben Egy jobb napokat megélt, művészien pusztuló Lancia Y10 Bitonto az egyik legjobb nevű olasz város.

Olyan, ahogy elképzelsz egy dél-olasz várost: hatalmas katedrális, szemét, focizó-üvöltöző utcagyerekek, horpadt, öreg Fiatok Bitnontóban azért gyorsan bevásároltunk egy Sparban.

Errefelé már nagyon megnézték az Alfát (északon észre se vették) Este behatoltunk Bariba, pont azon a tengerparti korzón, ahol még áprilisban a Bari GP-t néztük Pistával és a többiekkel Bariban pont arra a hétre bezárt az a remek étterem, ahol a The Zone-os haverokkal voltunk, ezért kerestünk egy másikat a főtéren.

Csalódni itt nehezen lehet, bár előző este Traniban találtunk a kikötőben egy förtelmes pizzeriát.

Igaz a pizza nem szerepel a hagyományos pugliai étlapon, itt nagyjából úgy és azért vannak pizzériák, mint nálunk, vagy Svédországban.

Mert kell Természetesen halas cuccokat vettük magunkhoz Nem tudom, hogy van ez, de az olaszok - bár ők is eléggé rá vannak cuppanva a mobiltelefonjaikra - sokkal inkább élesben, beszélgetve élvezik egymás társaságát, mint valami elektronikus készüléken keresztül.

Bariban kiviszik a székeiket a korzóra és szűk körű bulikat tartanak, de százával Második teljes napunk Bálinttal: Molfettában Kati tervezett egy kis tengerparti fürdést, majd városnézést, de végül annyira aranyosak voltak az épületek, hogy a vizes programról lemondtunk Molfettai strand a tengeröbölben, pár méterre a város magjától Itt minden és mindenki csinos Molfettában találtuk meg utunk legjobb fagyizóját, bár ilyen eredményt hirdetni Olaszországban kockázatos vállalkozás.

De ez itt - uram-atyám Este visszamentünk Bariba. 2019-ben kihagytuk a megnézését, mert mindenki azt mondta, hogy Puglia, a tartomány csodálatos, de Bari egy lepra város.

Vagy változtak azóta a dolgok, vagy az ítélet volt elhamarakodott, de én ellennék itt heteket.

Norbinak is tetszett a hely Amire nem készültem: Bari nagy foltokban roppant elegáns és dizájnos város Errefelé még sok az eredeti 500-as Fiat, a többségük fehér és nyomorgatott, de akad egy-két szép példány is Mussolini építészei is otthagyták a kezük nyomát Bari arcán Az igazán szép épületek azonban nem Mussolini alatt nőttek ki a földből.

Itt van például egy másik Bálint Bariban megtalálta aMichele Condurro pizzériáját, ő az, aki azt hirdeti magáról, hogy feltalálta a nápolyi pizzareceptet.

Szerintem mondjuk a nápolyi pizza régebbi ügy annál, hogy ilyen mindenféle pizzalánc-tulajdonosok találják fel, bár lehet, hogy Michele valami régebbi csávó, és csak a szórólapja modern.

De hogy ennél sokkal jobb pizzákat ettem már Olaszországban - sőt, szinte kivétel nélkül jobbakat, mert ez nyúlós tésztájú volt és vastag - az biztos.

De Michele lehet, hogy nem tudta - Pugliában nem őshonos a pizza, simán megeshet, hogy hiába exportálta a know how-t ide is, ISO 9000-es minőségellenőrzés nélkül a helyiek egyszerűen nem tudják jóra csinálni Bari nappal is, este is nagyon hangulatos, és bár szemerkélni kezdett az eső, mi még vagy másfél órát mászkáltunk ott Utolsó reggel a casamassimai házban, Bálintot elvittük a reptérre, mi pedig megkezdtük utunkat hazafelé Fizetős lett már az autópálya