Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerint jelenleg nem lenne célszerű megtámadni Iránt, de több jel utal arra, hogy Izrael ellenségei támadásra készülnek, nyilatkozta a kormányfő a katonai rádiónak szerdán, amit az MTI szemlézett. „Véleményem szerint ez most nem lenne célszerű” – mondta Netanjahu arra utalva, hogy ellenzi Irán megtámadását akár az Egyesült Államok, akár Izrael által az október 27-i izraeli választások előtti napokban.
A kormányfő korábban arra figyelmeztetett, hogy Irán megpróbálhatja megzavarni a kevesebb mint két hét múlva esedékes választást Izrael közvetlen megtámadásával vagy a Gázai övezetben működő Hamász, illetve a libanoni Hezbollah síita milícia révén.
Igaz, hogy Izrael ellenségei ezekben a napokban támadást készítenek elő ellenünk, vannak erre utaló jelek.
De nagyon remélem, hogy nem teszik meg – közölte a kormányfő.
Szeptemberben a Hárec című izraeli lap írta meg , hogy az Egyesült Arab Emírségek elnöke, Mohamed bin Zajed előre figyelmeztette Netanjahút a Hamász 2023. október 7-i terrortámadása előtt.
A cikk szerint Netanjahu nem osztotta meg a figyelmeztetést másokkal, és Izrael nem tett érdemi lépéseket a megelőzésre.
Netanjahu a mostani rádióinterjúban arról is beszélt, hogy kizárja, hogy Itamár Bengvír , a szélsőjobboldali Zsidó Erő párt vezetője legyen a következő kormány védelmi miniszter.
Bengvír nemrég azt nyilatkozta, minden éjszaka meg kéne ölni 30-40 embert Gázában .
Veszíthet Netanjahu?
Izraelben együttműködési megállapodást kötött négy ellenzéki párt a „változás tömbje” néven a közelgő parlamenti választások előtt.
Megállapodtak abban, hogy nem döntenek előre a közös miniszterelnök-jelöltjük személyéről, erről a választások után határoznak.
Nyilatkozatukban leszögezték, hogy legfőbb céljuk egy változást hozó kormány megalakítása, és vállalták, hogy nem támadják egymást a kampányban, valamint összehangolják a tömb választási lépéseit.
The post Netanjahu: Izrael ellenségei ezekben a napokban támadást készítenek elő ellenünk first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.