Hamisított dokumentumokkal jegyeztek be egy új ügyvezetőt egy külföldi tulajdonú magyar cég élére, majd nyolc nap alatt több mint 150 millió forintot utaltak el a vállalat számlájáról – írja a Telex.
A nem mindennapi ügyben büntetőeljárás és polgári per is indult, miután a cég álügyvezetőjének intézkedése nyomán az ellopott pénz egy része egy magánszemélyhez, egy másik része egy frissen alapított céghez, 50 millió forint pedig egy ügyvédi iroda letéti számlájára került.
A károsultak szerint több szereplő mulasztása is kellett ahhoz, hogy a csalás sikerrel járjon.
A cikk szerint a történtek előzménye az volt, amikor 2022 novemberében, a cég korábbi ügyvédje, Czudar Balázs megtudta, hogy új ügyvezetőt jegyeztek be a vállalat élére.
Ez azért volt gyanús, mert a korábbi ügyvezető fél évvel korábban meghalt, az új vezetőt pedig sem a cég ügyvédje, sem a liechtensteini tulajdonos képviselői nem ismerték.
Az ügyvéd hamar kiderítette, hogy a változásbejegyzéshez benyújtott iratokon a liechtensteini tulajdonos képviselőinek aláírása szerepel, csakhogy az egyik aláíró évekkel korábban nyugdíjba vonult.
A liechtensteini képviselők azt is közölték, hogy soha nem jártak annál az ügyvédnél, aki ellenjegyezte az ügyvezetőváltás dokumentumait.
Czudar ezután telefonon felhívta az OTP-t, és kérte, hogy ne teljesítsék az új ügyvezető rendelkezéseit.
A bank azonban azt közölte, hogy mivel az ügyvéd akkor még nem tudta igazolni, hogy jogosult a cég képviseletére, ezért nem tudják zárolni a számlát.
Mire a szükséges dokumentumok másnap megérkeztek, a pénz egy részét már elutalták.
Sőt, a telefonos jelzés napján további 50 millió forint hagyta el a cég számláját.
Összesen négy utalást indítottak nyolc nap alatt.
Két részletben 55 millió forintot utaltak egy magánszemély számlájára ingatlanvásárlásra hivatkozva.
Öt nappal később 48,5 millió forint ment egy mindössze három hónappal korábban alapított, később felszámolásba dőlt baktüttősi székhelyű KERPÁCS PIKK-PAKK 2022 Kft.-n „anyagvásárlás” jogcímén.
Végül 50 millió forint került egy ajkai ügyvédi iroda letéti számlájára.
Arra azonban nem találtak bizonyítékot, hogy az utalások mögött valódi ingatlanügylet vagy más valós gazdasági tranzakció állt volna.
A történet mögött a bírósági eljárásban egy több szereplőből álló társaság rajzolódott ki.
Az álügyvezetőként bejegyzett nő egy ismerősén keresztül került kapcsolatba azzal a férfival, aki a bankban is eljárt, és a számláról indított utalásokat is koordinálta.
A vallomások szerint egy másik férfi a háttérből irányította a folyamatot: ő küldte az álügyvezetőt a bankba, később pedig a netbankos utalásokat is ő indította.
Az 50 millió forintos ügyvédi letét különösen érdekes része az ügynek.
A pénz ugyan papíron később visszakerült a céghez, valójában azonban az összeget a cég nevében eljáró személy készpénzben felvette.
A magánszemélynek korábban utalt 55 millió forint is ehhez a körhöz került.
Az ügyben büntetőeljárás indult közokirat-hamisítás és különösen nagy értékre elkövetett csalás miatt.
A cég és az örökösök később polgári pert indítottak hat alperes ellen, köztük az álügyvezető, a változást ellenjegyző ügyvéd, az érintett ügyvédi iroda, az OTP és a cégbíróság ellen.
Azt próbálták bizonyítani, hogy a 150 milliós kárhoz több szereplő mulasztása is hozzájárult.
Első fokon a bíróság az álügyvezetőt, a változást ellenjegyző ügyvédet és az ügyvédi letétet kezelő irodát kötelezte a pénz visszafizetésére.
A cégbíróságot és az OTP-t azonban nem marasztalta el.
A másodfokú bíróság idén májusban ezen is változtatott: végül csak az álügyvezető és az őt bejegyző dokumentumot ellenjegyző ügyvéd kártérítési felelősségét állapította meg.
A bíróság szerint a cégbíróság vizsgálata ebben az ügyben alapvetően formális volt, ezért nem kellett külön ellenőriznie, hogy a külföldi tulajdonos nevében aláíró személyek valóban jogosultak voltak-e.
Az OTP felelősségét pedig azért nem állapították meg, mert a pénzmosás elleni szabályok megsértése a bíróság értelmezése szerint elsősorban a közrendet és a pénzügyi rendszer védelmét szolgálja, nem pedig közvetlenül az ügyfél kártalanítását.
A károsultak szerint ugyanakkor éppen ez a legnagyobb probléma: ha a cégbíróság és a bank sem felel azért, hogy a csalások megakadályozására létrehozott ellenőrzések működnek-e, akkor kérdéses, hogy valójában kit védenek ezek a szabályok.
Az ügyben a károsultak a Kúriához fordultak.
The post Hamis papírokkal került új ügyvezető egy cég élére, 150 millió forintot utaltak el a számlájáról first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.