Belső hatalmi harc bontakozhatott ki a Tisza-frakcióban is: értesüléseink szerint a Ruff Bálinthoz köthető politikai kör vétózta meg Szathmáry Zoltán legfőbb ügyésszé választását.
Mint korábban megírtuk, a kormányon belül három érdekcsoport alakult ki, Magyar Péter és Radnai Márk neve fémjelzi az egyiket, Ruff Bálint a másikat, a harmadikhoz pedig a multinacionális vállalatoktól érkezettek tartoznak.- írja a Magyar Nemzet.
Sokat elárul a Tisza Párt parlamenti frakciójának belső erőviszonyairól az a vita, amely a legfőbbügyész-jelölt személye kapcsán bontakozott ki a kormánypárti képviselők között.
Amint azt megírtuk, hétfőn Baka András köztársasági elnök bejelentette Szathmáry Zoltán jelölését a posztra.
A Tisza-frakció kedden úgy döntött, nem támogatja az államfő jelöltjét.
Magyar Péter azt írta, tisztelettel kérik, Baka András állítson új jelöltet, hogy mielőbb megválasztható legyen az új legfőbb ügyész.
Sokat elárul a Tisza Párt parlamenti frakciójának belső erőviszonyairól az a vita, amely a legfőbbügyész-jelölt személye kapcsán bontakozott ki a kormánypárti képviselők között.
Amint azt megírtuk, hétfőn Baka András köztársasági elnök bejelentette Szathmáry Zoltán jelölését a posztra.
A Tisza-frakció kedden úgy döntött, nem támogatja az államfő jelöltjét.
Magyar Péter azt írta, tisztelettel kérik, Baka András állítson új jelöltet, hogy mielőbb megválasztható legyen az új legfőbb ügyész.
A kormányon belül az elmúlt időszakban több csoport is kialakult.
Három meghatározó erőközpont – Magyar Péter és Radnai Márk köre, Ruff Bálint és a hozzá közel álló politikusok, valamint a multinacionális vállalatoktól érkezett vezetők csoportja – között egyre élesebb érdekellentétek rajzolódnak ki, és ezek már a kormányzati működésre is kihatással lehetnek.
A jelek szerint ezek a törésvonalak a frakcióban is megjelentek.
Konfliktus a legfőbb ügyész személye miatt Információk szerint a szokásoknak megfelelően előzetes, informális egyeztetésre is sor kerülhetett a Sándor-palota és a kormánypárt vezetése között Szathmáry Zoltán személyéről.
Úgy tudják, e megbeszéléseket Magyar Péter miniszterelnök, illetve a környezetéhez tartozó szereplők folytatták le.
Több forrás is megerősítette, hogy ezt követően e hét hétfőn és kedden is tárgyalt a Tisza parlamenti frakciója a jelölésről, természetesen zárt ajtók mögött.
Információink szerint a jelöltről szóló vita során a Ruffhoz kapcsolódó politikai kör is aktív volt.
Mint megtudtuk, nem alakult ki komoly vita a kérdésben, miután a szóban forgó csoport azt állította, nem szabad a frakciónak megszavazni a Polt Péter volt legfőbb ügyészhez kötődő jelöltet a vádhatóság élére.
A vita egyik legérzékenyebb pontja az volt, amikor szóba került, hogy milyen következményekkel járna a Tisza számára egy Fideszhez közelinek tartott jelölt támogatása.
Információink szerint a tanácskozáson felmerült: egy ilyen döntés a frakciót a médiában is nehéz helyzetbe hozná, különösen akkor, ha a nyilvánosságban úgy értelmeznék, hogy a Tisza olyan személy mellett állt ki, aki korábban a kormánypárti oldalhoz közel állhatott.
A mostani ügy ugyanakkor túlmutat a legfőbb ügyész személyén.
A frakcióülésen kialakult konfliktus ugyanis azt is megmutathatja, hogy a Tisza-frakción belül mostanra világnézeti okokból több törésvonal is kialakulhatott, amelyek mentén belső csoportok jöttek létre.
Ennek részeként több tucat képviselőt tudhatnak magukénak a Magyar Péterhez, illetve a Ruff Bálinthoz is szorosan kötődő csoportok.
Ugyanakkor szintén saját erőteret alakított ki maga körül az elmúlt időszakban Bujdosó Andrea, a Tisza Párt frakcióvezetője.
Az ukránok ügyvédjének sem tetszett Szathmáry jelölése Az előző legfőbb ügyész – Nagy Gábor Bálint – júliusban mondott le, augusztus 25-i hatállyal.
Érdekesség, hogy Horváth Lóránt, az Ügyvédek Országos Szakmai Egyesületének elnöke, aki az utóbbi időszakban az ukrán aranykonvojt is védő ügyvédként vált ismertté, a Sándor-palota közleményét kommentálva teljesen kiakadt, és több bejegyzést is szentelt a kérdésnek.
Ezért bukhatott el a Médiatanács jelölése is A Médiatanács tagjainak jelölésével kapcsolatos egyeztetéseket információink szerint a Ruff Bálinthoz köthető kör vezényelte le.
Forrásaink szerint a jelölések utolsó pillanatban történő megpuccsolása válaszlépésként értelmezhető a legfőbb ügyész megválasztásának megakadályozására.
Magyar Péter ugyanis közvetlenül a szavazás előtt arra utasította a Tisza-frakció tagjait, hogy ne támogassák a Médiatanács fideszes tagjainak jelölését.
A lépés tovább mélyíthette a párton belüli konfliktust, és újabb jele lehetett a frakción belül kialakult érdek- és hatalmi ellentéteknek. (Magyar Nemzet)

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.