A lányom kora este szokott végezni falmászáson, rendesen kimerül közben: úgy szokott kijönni, hogy a mozgólépcső korlátját is megenné a plázában.
Azt persze azért nem, amit otthonról hozok uzsidobozban, úgyhogy jó esetben csirkefalatok a vége, gyereknapon meg (elég sok gyereknap van, havonta legalább kettő) a fagyis, ahol a színes cukorszórásnak is magasabb dietetikai értéke van, mint annak a bizonytalan dolognak, ami a papírtányérkába kerül.
Ezek után mire hazaérünk, csak a koreográfia kedvéért szoktam felvetni, hogy lehetne vacsorát is enni.
A hét elején még nem gondoltam volna, hogy ez egy közéleti metafora alapja lesz, de hosszú (37 éves) kivárás után az ügynökaktákról is sikerült nekifutás nélkül leenni a cukorszórást.
Ügynököt még nem találtunk, lehetetlen is volna: az egyértelműbbnek tűnő esetekben is az a kérdés, mi szerepel azokban a jelentésekben, amik majd a második évadban érkeznek, az elsőben csak üvegszilánkokkal (igazságdarabokkal) kevert homokgolyókkal dobáljuk a Ratkó-generációt.
A skála a Lezsák Sándor szintű kínos és megalázó tévedésektől az „öö, megpróbálták, de nem hagytam, csak ezt eddig elfelejtettem mondani” típusú mondatokig terjed.
Egyelőre Dévényi „Ifjúságvédelmi” Tiborról is csak annyit tudunk cáfolhatatlanul, hogy a 90-es években biztosan a Hasbro ügynöke volt.
A megoldókulcs Bihari Dánieltől és a levéltár történészétől ahhoz, hogy mit látunk – és mit nem – a nyitottaktak.hu keresési eredményeiben itt olvasható azoknak, akik eddig kivártak azzal, hogy beírják a felmenőiket és szomszédaikat. (Hopp, nagyapámék felső szomszédja, a házbizalmi, akinek mindig egy 45 perces, rendkívül fárasztó rituálé és több felvonás diópálinka keretében kellett átadni a közös költséget és zsigerből kerültük a tesóimmal, hát nem egy mágnesszalagon kukucskál?) Hack Péter és Schiffer András itt kritizálják az eljárást.
Hack azt mondja, amit én is a címben, pedig ritkán beszélünk össze: Semmi nem indokolta azt, hogy ezt ilyen kapkodva csinálják meg, ha már eddig vártunk rá.
János és történésztársai is igyekeznek kontextusba helyezni a történteket, meg hogy minek kéne még történnie, a kedvenc mondatom is innen van a héten: „Az egész aktanyilvánosságot felfoghatjuk egy ilyen országos szövegértési, forráskritikai gyakorlatnak is” – mondja Tabajdi Gábor történész, a feltartaktak.hu szerkesztője.
Ha van valami, amire ez az ország felkészült, sőt, kimondottan óhajtott, az egy országos forráskritikai gyakorlat, lehetőleg a nemzeti szembenézés és megbocsátás marginális témájában.
Egyébként kevés ország mondhatja el magáról, hogy a héten csak a másodlagos sztori a nyilvánosságában, hogy bucira verték a választók az amerikai elnököt.
Ezt kétszer is megszakérti Kerner Zsolt , egyszer szólóban és írásban, meg egyszer D.
Kovács Ildikóval és velem képben-hangban-szóban.
És a hét végére már az is távoli emlék, hogy kiderült: Feledy Botond egyszerre dolgozott Lázár Jánosnak , Navracsics Tibornak , a Tiszának és független nyakkendőjét felöltve a Partizán nyilvánosságának.
Török Gábornak , ha jól értem, ez a mutatvány a maga nemében imponál .
Keszthelyi András , Gyurcsány Ferenc egykori és az RMDSZ közelmúltbéli tanácsadója meg arról beszélt nekünk, hogy ennek más vége is lehetett volna.
Mármint annál, hogy Feledy Red Snow nevű tanácsadó cége miatt elveszti a bizalmat és a vezetői állását – majd ha piros hó esik, gondolhatta a cégvezető.
Vagy, mint ezúttal: amikor a Piros Hó elesik.
Így kezdődik ma reggel kiküldött heti hírlevelünk, a 24/7, amelyben ezután még elmélyülős és szórakoztató olvasmányokat, videókat és podcastokat ajánlunk hétvégére válogatva, továbbá összegyűjtjük a hét sorozat- és filmkritikáit is a hátradőlős kikapcsolódáshoz.
Itt iratkozhatsz fel , ha jövő héten már te is kéred!
The post 37 évet vártunk rá, most miért ne kapkodnánk el? first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.