Ha valaki fejbe lő egy kacsát, akkor nyolc évet kap, két ember élete pedig két év négy hónapot ér – megszólaltak annak a hétéves kislánynak és édesapjának a szerettei, akiket szinte napra pontosan négy évvel ezelőtt gázolt halálra a zebrán egy teherautó-sofőr Kispesten, mert vezetés helyett a telefonjával volt elfoglalva.
A Budapesti XVIII. és XIX.
Kerületi Bíróság szerdán hozott ítéletet a tragédia ügyében, ami a bíróság épülete mellett történt.
Milán két év négy hónap fogházbüntetést kapott azzal, hogy legkorábban a büntetés kétharmada után bocsátható szabadságra.
Horváth Júlia / 24.hu A bíróság hat évre eltiltotta a férfit a közúti járművezetéstől, és kötelezte őt a 804 ezer forintos bűnügyi költség megfizetésére is.
Milán az utolsó szó jogán arról beszélt, hogy nehéz könnyek és sírás nélkül beszélni a történtekről, és csak most nézett először az özvegy szemébe.
Az áldozatok szerettei szerint viszont egyáltalán nem volt őszinte a férfi bocsánatkérése.
Az ítélethozatal után nyilatkozott lapunknak az özvegy és a meghalt kislány nagymamája is.
The post „Két ember élete két év négy hónapot ér” – megszólaltak a halálra gázolt hatéves kislány és édesapja szerettei first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.