Elrendelte a bíróság a Soroksári úton halálos balesetet okozó férfi letartóztatását – írja szombati közleményében a Fővárosi Törvényszék.
Az ügyészség szökés, elrejtőzés veszélye miatt, valamint a bűnismétlés lehetőségének megakadályozása érdekében indítványozta a gyanúsított letartóztatását.
Csütörtökön egy ember életét vesztette, miután két autó frontálisan ütközött a fővárosban a IX. kerületi Soroksári úton.
A baleset következtében a vétlen sofőr, egy 62 éves férfi a helyszínen életét vesztette, utasát a mentők súlyos sérülésekkel vitték kórházba, a másik autó vezetője és utasa az elsődleges adatok szerint könnyű sérülést szenvedett.
Mint írták, a baleset feltételezett okozójánál pedig pozitív lett a kábítószer-gyorsteszt.
A történtek után a rendőrség halált okozó bódult állapotban elkövetett járművezetés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a férfival szemben.
A 34 éves sofőrt már korábban is ítélték el kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt, ami a bíróság szerint arra utalhat, hogy nem csak alkalomszerűen használhatott drogokat.
A gyanúsítottat azonban sem a vele szemben korábban indult szabálysértési eljárások, sem a vele szemben folyamatban lévő büntetőeljárás nem tudta visszatartani attól, hogy újabb bűncselekmény elkövetésével váljon gyanúsíthatóvá.
Most a történtek miatt pedig kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel lesz büntetendő. ]]>

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.