„mindegy, hogy kinek kisebb a magánya” (cserihanna: Halálfélelem) Oké.
David Szalay Test című regényében – ami 2025-ben elnyerte a Booker-díjat, magyarul pedig idén jelent meg Barabás András fordításában a Libri Kiadónál – nagyjából ötszázszor hangzik el ez a szó.
A könyv főszereplője, István a félperifériáról passzív sodródással jut el a brit felső tízezerig, az életútját elsődlegesen alakító tényező pedig a szex.
Hiába okéz le verbálisan szinte mindent, ami történik vele, a nőkhöz való viszonya egy súlyos kamaszkori trauma miatt nyomasztó és disszociatív, a regény így inkább egy férfi elmagányosodásáról és az ehhez kapcsolódó kilátástalanságról szól, mint a testiségről.
Szajki Bálint / 24.hu Szalay díjazása körül élénk diskurzus támadt az angolszász sajtóban: többen (köztük maga a szerző is ) provokatívnak, sőt, csúnya tükörfordítással irodalmiatlannak találták a választott témát, mások pedig azt pedzegették, hogy a könyv fordulópontot jelenthet a maszkulinitás úgynevezett krízisének láthatóvá tételében.
Ez utóbbiról olyan, Közép-Kelet-Európában elég furcsán visszhangzó mondatok is napvilágot láttak , mint hogy a férfi regényíró az irodalom leginkább divatjamúlt lénye, illetve : „a Sally Rooney és társai által képviselt fiatal női szerzők új faja [sic, bár az angol breed szót fordíthatnám rosszindulatúan tenyészetnek is] … olyan helyzetet teremtett, ahol a pályakezdő férfiak történeteire nem irányul elég figyelem”.
Hogy kvantitatívan mennyi olvasói érdeklődés lenne elég , azt most nem firtatnám, de lássuk be: a férfiúi magány és szégyenérzet ábrázolása igen népszerű.
Az idei év talán legnagyobb horrorszenzációja, a Megszállottság természetfeletti csomagolásban tárja elénk azt a szituációt, amikor egy társra vágyó ember beleegyezés hiányában is jogot formál a másik testére és odaadására, a Kamaszok című tavalyi sorozat pedig az online visszhangkamrák erőszakra buzdító befolyását vizsgálja a szexualitásukban és vonzerejükben természetes módon bizonytalan, így könnyen radikalizálható serdülő fiúkra.
A magányos, tehát általában véve az emberi gyengédségtől – de kiváltképp az elérhetetlennek ítélt női testtel azonosított gondoskodástól és intimitástól – elzárt férfiak és fiúk toposza nem véletlenül kulturális vándormotívum: a kényszercölibátus ( involuntary celibacy ) tapasztalatának megfogalmazására széles csoportnak van kereslete, ezzel párhuzamosan pedig az őket kiszolgáló és kizsákmányoló piac is kiépült; lásd a legismertebb példát, Andrew Tate-et , aki havi száz dollárért kínál kétes életvezetési tanácsokat (férfi) előfizetőinek.
The post Bodor Emese: Szegény incel gyermekeink first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.