Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
Ruszin-Szendi Romulusz tájékoztatása szerint kiképzési repülésen vettek részt a magyar Gripenek, amikor délelőtt egymást követően több riasztást is kaptak.
A NATO három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el ALPHA SCRAMBLE-riasztást.
Az első riasztás 9:48-kor érkezett a Brüsszelből Szófiába tartó Airbus A321-es miatt.
A magyar vadászgépek Kaposvár térségében kezdték meg a repülőgép kísérését.
Miután az utasszállító Szerbia irányába elhagyta Magyarország légterét, a NATO légi járőrözést rendelt el a géppár számára a szerb határ közelében. 10:33-kor újabb riasztás következett.
Ezúttal két, Prágából induló utasszállítót érintett a bombafenyegetés: egy Ciprusra és egy Bukarestbe tartó járatot.
A két utasszállító 10:45 körül hagyta el a magyar légteret Románia irányába.
Ezt követően a NATO légi járőrözést rendelt el a magyar–román határ közelében is.
A Magyar Honvédség vadászrepülőgépei mindhárom esetben készen álltak a szükséges feladatok végrehajtására.
A légtér biztonsága folyamatos figyelmet és azonnali reagálást követel - írta a miniszter.
Mi történt a héten?
Eddig nem látott mértékű bombafenyegetések érték ezen a héten az európai légiközlekedést.
Szerencsére mindegyik fenyegetés hamisnak bizonyult, de így is késéseket, fennakadásokat okoztak.
Több teória is napvilágot látott arról, hogy kik állhatnak a fenyegetések mögött: az oroszok, Irán vagy egy nőgyűlölő szervezet?
A Guardian összesítése szerint ezen a héten legalább 34 repülőjárat közlekedését zavarták meg Európa-szerte hamis bombafenyegetések, amelyek miatt egyes gépeknek kényszerleszállást kellett végrehajtaniuk.
Az egyik eltérített keddi gép Budapesten szállt le , egy magyar Gripen biztosítása mellett.
Csütörtökön legalább 25 bombafenyegetés érintett Olaszország, Írország, az Egyesült Királyság, Spanyolország, Bulgária, Románia, Lengyelország, Finnország, Ausztria, Dánia, Belgium, Portugália, Franciaország, Görögország, Szerbia és Csehország között közlekedő járatokat.
A fenyegetések a Ryanair, az Aer Lingus, a Wizz Air, a Finnair, az easyJet, az Aegean Airlines, az Iberia, a Sky Express, az Air Serbia és a LOT Polish Airlines járatait érintették.
Valamennyi repülőgép biztonságosan leszállt, az átvizsgálások során pedig semmi gyanúsat nem találtak.
Az érintett járatok közül sokat fapados légitársaságok üzemeltettek, de az incidensek között egyébként alig lehetett felismerhető mintázatot találni.
Az Egyesült Királyságban a londoni Heathrow repülőteret és a birminghami repülőteret is fenyegetések érték szerdáról csütörtökre virradó éjjel, de megállapították, hogy ezek is hamis riasztások voltak.
A londoni rendőrség közlése szerint négy, a Heathrow-ról induló vagy oda érkező repülőgépet fenyegettek meg, de a hatóságok „nem azonosítottak biztonsági kockázatot”.
Ben Smith, az Air France-KLM vezérigazgatója csütörtökön a Reutersnek azt mondta, korábban még soha nem tapasztalta, hogy ilyen összehangolt módon érkezzenek fenyegetések.
A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) elítélte a fennakadásokat, és felszólította a hatóságokat, hogy derítsék ki a fenyegetések eredetét. „A biztonság az ágazat első számú prioritása, és minden fenyegetést komolyan veszünk” – közölte nyilatkozatában Nick Careen, az IATA üzemeltetésért, repülésbiztonságért és védelemért felelős alelnöke.
A fenyegetések hiába bizonyultak hamisnak, így is vannak következményei.
A Reuters azt írja , hogy még egy hamis riasztás is megzavarhatja a légitársaságok működését, mivel a repülőgépek átirányítása és az alapos biztonsági ellenőrzések miatt a járatok késnek.
A légitársaságoknak pedig rendszerint többletköltségeket is viselniük kell, többek között az üzemanyag, az utasok átfoglalása, a személyzet munkarendjének felborulása és a repülőgépek átirányítása miatt.
Eric Schouten, a légiközlekedés-védelemmel foglalkozó Dyami cég vezetője a Reutersnek elmondta, hogy az átvizsgálás során az utasokat és a poggyászokat le kell szállítani a repülőgépről, át kell kutatni a gépet, majd újra fel kell szállítani az utasokat és berakodni a csomagokat.
Emiatt a személyzet túllépheti a megengedett szolgálati időt, az utasok lekéshetik a csatlakozó járataikat, és járattörlésekre is sor kerülhet.
Különböző típusú fenyegetések A fenyegetések között azért is nehéz mintázatot felfedezni, mert nemcsak a célpontok elég különbözők, de a fenyegetések módja sem egységes.
A Reuters összefoglalója szerint a repülőgépek elleni bombafenyegetéseket gyakran névtelen e-mailekben vagy telefonhívásokban juttatják el a légitársaságokhoz, a repülőterekhez vagy a hatóságokhoz, azt állítva, hogy robbanószerkezet van a fedélzeten.
A hatóságok egyébként nem mindig hozzák nyilvánosságra, milyen módon érkeztek a fenyegetések, mert ezzel utánzókat ösztönözhetnének hasonló akciókra, és veszélyeztethetnék a nyomozást.
De azért néhány repülőtér és légitársaság közölte, milyen típusú fenyegetést kaptak.
A prágai repülőtér egyik képviselője csütörtökön a CNN-nek elmondta, hogy a repülőtérnek címzett névtelen e-mailben kaptak fenyegetést, a cseh rendőrség pedig közölte, hogy más európai repülőterekre is érkeztek hasonló üzenetek.
Az Ansa olasz hírügynökség rendőrségi forrásokra hivatkozva azt írta , hogy a Helsinki–Róma és a Dublin–Róma járatokra vonatkozó fenyegetés egy olasz nyelven írt, névtelen e-mailben érkezett, amelyet csütörtökön kora reggel küldtek el a római repülőtereket üzemeltető ADR társaságnak és más kapcsolódó vállalatoknak.
A milánói Malpensa repülőtérre szintén érkezett egy névtelen, olasz nyelvű e-mail, amely szerint robbanószerkezetek voltak a Szalonikiből és Portóból érkező járatok fedélzetén.
Az Ansa beszámolója szerint az üzenetben feltüntették a járatszámokat, a légitársaságok nevét és a repülőgépek milánói érkezésének időpontját is.
Erről a Guardian is beszámolt .
A corki repülőtér szóvivője megerősítette a Guardiannek, hogy csütörtök reggel névtelen telefonos fenyegetést kaptak, ami miatt egy járat késett.
Úgy tudni, a Ryanair London-Stanstedről érkező járatáról volt szó.
A Ryanair egy másik, az olaszországi Pescarából Brüsszel-Charleroi-ba tartó járatát is átvizsgálták, miután a fedélzeti mosdó falára firkálva megtalálták a „bomba” szót.
A Guardian szerint mivel a légitársaságok működésével kapcsolatos információk könnyen hozzáférhetők az interneten, ma már bárki, aki hamis fenyegetést akar tenni, olyan részletes adatokat szerezhet a menetrendekről, a repülőgépek típusáról és műszaki jellemzőiről, amelyek néhány évtizeddel ezelőtt szinte kizárólag a bennfentesek számára voltak elérhetők.
Joji Waites, a Brit Légitársasági Pilóták Szövetségének (Balpa) repülésbiztonsági igazgatója a Guardiannek elmondta , hogy a légitársaságokhoz beérkező fenyegetéseket egy értékelő csoportnak továbbítják, amely három kategóriába sorolja őket: „piros”, ha a fenyegetés hitelesnek tekinthető, „sárga”, ha részben hihető, és „zöld”, ha nem tekinthető hitelesnek.
Ha a repülőgép már a levegőben van, csak piros vagy zöld minősítést lehet adni. „Ha a repülőgép még a földön van, ez általában az utasok evakuálását jelenti, ha pedig már a levegőben van, az a legfontosabb, hogy a gép a lehető leghamarabb és a lehető legbiztonságosabban leszálljon” – mondta.
Eric Schouten, a légiközlekedés-védelemmel foglalkozó Dyami cég vezetője a Reutersnek elmondta , hogy a légitársaság biztonsági részlege először egy ellenőrzőlista alapján értékeli a bejelentést.
Ezután értesíti a hatóságokat, amelyek vadászgépeket küldhetnek a repülőgéphez, vagy egy kijelölt repülőtérre irányíthatják át, ahol alaposan átvizsgálják.
Marco Chan, a londoni Kingston Egyetem légiközlekedési üzemeltetéssel foglalkozó oktatója a New York Timesnak elmondta , hogy még akkor is nehéz a hatóságoknak teljes bizonyossággal megállapítaniuk, hogy egy bombafenyegetés hamis, ha azt nagy valószínűséggel annak ítélik, amíg át nem vizsgálták a repülőgépet.
Éppen ezért, ha egy repülőgépet repülés közben ér bombafenyegetés, a hatóságoknak alig van más választásuk, mint leszállíttatni a gépet, hogy rendkívüli biztonsági ellenőrzést végezzenek rajta. „Ha a legcsekélyebb kétség is felmerül azzal kapcsolatban, hogy valódi-e a bombafenyegetés, azt mindig komolyan kell venni” – mondta Marco Chan.
Rhys Jones, a repülésbiztonsági hírszerzéssel foglalkozó Osprey Flight Solutions elemzője azt javasolta, hogy az európai repülőterek fokozzák a biztonsági intézkedéseket, ha ezt még nem tették meg, hogy szükség esetén a hatóságok gyorsabban elvégezhessék a repülőgépek átvizsgálását.
Ki állhat a fenyegetések mögött?
A Guardian által megszólaltatott repülésbiztonsági szakértők szerint naponta előfordulnak hamis fenyegetések, de az ilyen nagy számban érkező, hihetőnek tűnő fenyegetések összehangolt akcióra utalhatnak.
Rhys Jones szerint a fenyegetések összefüggni látszanak egymással, de „meglehetősen kaotikus eseménysorozatról van szó, amely nem irányul egyetlen konkrét régió ellen sem”.
Bár az ilyen akciók hosszabb távon gyengíthetik a jövőbeli biztonsági reakciókat azáltal, hogy a fenyegetések megszokottá válnak, a hamis riasztások elkövetői már önmagában a fennakadások előidézését is sikernek tekinthetik.
A BBC elemzése szerint aligha meglepő, hogy a légitársaságokat érintő hamis fenyegetések egyidejű és összehangolt jellege, valamint az Európa-szerte elkövetett egyéb rosszindulatú akciók miatt egyesek Oroszországra gyanakodnak.
Főleg mivel ezen a héten a szupermarketek hűtőrendszereit is feltörték hachkerek, akik drasztikusan megemelve a hűtők hőmérsékletét okoztak kárt a boltok élelmiszerkészleteiben, de még vérkészítményekben is .
Ez a támadás kapcsán is az oroszokat emlegették, de a Kreml szóvivője csütörtökön „abszurdnak” nevezte, hogy Vlagyimir Putyin kormányzatát hibáztassák a hűtőrendszerek elleni kibertámadásokért. „Folyamatosan ilyen alaptalan vádak érik országunkat, mindenbe belekevernek bennünket” – mondta Dmitrij Peszkov újságíróknak.
A repülést érintő bombafenyegetések kapcsán is sokan úgy vélik, hogy ez minden bizonnyal a „hibrid”, „szürkezónás” vagy „küszöb alatti” hadviselés újabb példája.
Ezek olyan akciók, amelyek károkat okoznak egy ország infrastruktúrájában vagy társadalmában, de jellemzően névtelenül hajtják végre őket, az elkövetők tagadhatják a felelősségüket, és nem érik el azt a súlyossági küszöböt, amely kiváltaná a NATO 5. cikkének alkalmazását, és ezzel a Nyugat válaszlépéseit.
De természetesen nemcsak Oroszországot, hanem Iránt is összefüggésbe hozták hibrid támadásokkal és szabotázsakciókkal.
Moszkva és Teherán azonban egyaránt tagadja, hogy ilyen műveletekben venne részt.
Az egyik fenyegetés kapcsán az is felmerült, hogy egy szélsőjobboldai szervezet áll a fenyegetések mögött.
Ahogy arról a Guardian beszámolt, a római és a szófiai repülőtereknek küldött, bombafenyegetéseket tartalmazó e-maileket „a Férfiállam harcosai” írták alá.
A beszámolók szerint az e-mailekben ez állt: „Mi, a Férfiállam harcosai, mai tetteinkkel történelmet írunk.
Feminista rezsimetek örökre emlékezni fog erre.
A robbanás 60 perc múlva következik be.
Ma vörösre változik felettetek az ég.” A Férfiállam (Male State) egy 2016-ban Vlagyiszlav Pozdnyakov által alapított orosz szélsőjobboldali, ultranacionalista és nőgyűlölő mozgalom.
Pozdnyakov, aki az ukrajnai háború egyik ismert támogatója, Telegram-csatornáján nem kommentálta a bombafenyegetéseket, és a felelősséget sem vállalta értük.
A Guardian szerint csütörtök estig azonban semmilyen konkrét bizonyíték nem került elő arra, hogy a légitársaságokat érintő hamis fenyegetések mögött Oroszország, Irán vagy az általuk irányított valamely közvetítő szervezet állna.
Az incidenseket Európa-szerte vizsgálják a hatóságok, az viszont továbbra is kérdés, hogy meddig lehet farkast kiálltani. ]]>


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.