Benjamin Šeško új külseje azonnal beszédtémává vált, miután a Manchester United csatára visszatért az edzésekre.
A szlovén támadó látványosan izmosabb lett a nyári szünet alatt, amire csapattársai és a szurkolók is felfigyeltek.
A 23 éves futballista a 2025/26-os idényben 32 mérkőzésen 12 gólt szerzett, de májusban, a Liverpool elleni találkozón sípcsontsérülést szenvedett, így a szezon utolsó három meccsét ki kellett hagynia. Šeško a napokban a közösségi oldalán osztott meg képeket az edzésekről, amelyeken jól látszik, hogy jelentős izomtömeget szedett fel.
A bejegyzés alatt csapattársai sem hagyták szó nélkül az átalakulást.
Diogo Dalot viccesen Arnold Schwarzeneggerhez hasonlította a támadót. „@schwarzenegger ő az inspirációd.
A tesóm brutálisan erős lett” – írta a portugál védő, míg Bruno Fernandes ennyivel reagált: „Brateeee.” A szurkolók is sorra kommentelték a fotókat.
Többen úgy vélték, Šeško sokkal erősebb fizikumot épített fel, és idén már a védőknek kell majd tartaniuk tőle.
Benjamin Sesko, this is CRAZY. 😳 pic.twitter.com/WkE5kkhy2b — United Peoples TV (@unitedpeoplestv) July 23, 2026 A Manchester United pénteken a Rosenborg ellen játssza első nyári felkészülési mérkőzését, ám Šeško még nem utazott el a kerettel Norvégiába, mivel továbbra is a teljes felépülésén dolgozik.
A tervek szerint azonban a szezonra már teljes értékű állapotban állhat Michael Carrick rendelkezésére.
A Vörös Ördögök időközben Casemiro távozása és Manuel Ugarte súlyos térdsérülése miatt szeretnének még legalább egy középpályást szerződtetni .
Habár már Tielemanst és Andrey Santost is megszerezték, Micheal Carrick a rotáció lehetősége miatt fontosnak tartja, hogy még egy játékos érkezzen.
A Manchester United két középpályást is figyel – egyikük a Real Madrid sztárja A Az MU játékosai sem hittek a szemüknek: elképesztő átalakuláson ment keresztül Šeško bejegyzés először Sport365 -én jelent meg.
Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.