A pénteki Fradi–Dabas férfi kézilabda-mérkőzést követően négy maszkos figura támadta meg Németh Zoltán Lajost, a C-közép nevű fradista blog szerzőjét, Kubatov Gábor klubelnök régi kritikusát, aki elsőként írt, már évekkel ezelőtt, a Fradiváros projektről. „A biztonsági szolgálat asszisztálása mellett négy maszkos támadt rám.
Egyikük paprikasprayvel lefújt, majd gyors ütésváltás után sikerült elkergetni a négy támadó kubatovistát, elmenekültek a hátsó kijáraton” – mesélte az esetről Németh egy fb-bejegyzésében.
A 444-nek azt mondta, hogy lett egy monoklija, és még mindig csípi a szemét a paprikaspray. „Bízom benne, hogy a belügy, rendőrség komolyan veszi ezt az egészet – mondta lapunknak. – Meg nem nagyon van más eszközöm mint a nyilvánosság.” Már a helyszínen rendőrt hívott, elmondása szerint csoportos garázdaság miatt hivatalból eljár a rendőrség, könnyű testi sértés miatt meg magánindítvánnyal élt.
Németh Zoltán Lajosról tíz évvel ezelőtt írtunk .
Ő az a szurkoló, akit az FTC vezetése nem engedett klubtaggá válni.
Ennek az elnökválasztáson van jelentősége, ugyanis csak a klubtagoknak van szavazati joguk.
Akkor és jelenleg is szinte csak olyanok szavazhatnak, akik függnek a Fradi vezetésétől, például alkalmazottak vagy sportolók.
A héten több újságírót megfenyegettek a Fradi ultrái, köztük volt Kele János, a 24.hu főmunkatársa, akivel a Fradivárosról beszélgettünk .
A klub 2016-17-ben 25 milliárd forintot kapott az államtól erre a meg nem valósult projektre, végül ebből több mint 11 milliárdot futballisták játékjogának megszerzésére költött.
Kubatov Gábor vitatja ennek jogtalanságát. ]]>

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.