Magyar Péter és a Tisza Párt tehet arról, hogy Magyarországon 2025-ben csökkent a gyerekszületések száma – jelentette ki Takács Péter fideszes országgyűlési képviselő szombaton, a Digitális Polgári Körök (DPK) első országos táborában tartott beszélgetésen.
A Fidesz-kormány egykori egészségügyi államtitkára szerint a Fidesz kormányzat alatt a születésszám kicsit esett, inkább stagnált egy ideig, aztán 2024-ben valami történt.
Takács gyorsan meg is fejtette, hogy mi: a romlás 2024 nyarán következett be, és „egyetlen új tényező van ’24 nyarán, egyetlen egy, a Tisza Párt és Magyar Péter.” Ugyanis ebben az évben jelent meg Magyar Péter, a Tisza jól szerepelt az európai parlamenti választásokon és csúcsra járatták a mindenszarizmust, hogy te érzed magad rosszul a bőrödben, ez egy élhetetlen ország, egy rossz ország, innen menekülni kell, hülye vagy, ha Magyarországra gyereket szülsz, ezt sulykolták.
Takács szerint mindezt nem lehet a háború nyakába varrni, mert akkor már 2022-ben esés lett volna. (Esés is volt egyébként .) Emlékeztetőül : idén áprilisban összesen 5410 gyermek született hazánkban: ez 1,3 százalékkal, összesen 69-cel több, mint tavaly áprilisban, derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adataiból. 2023 márciusa óta nem volt példa ara, hogy az újszülöttek száma emelkedett volna.
Mondhat nekem Magyar Péter bármit, ezt ők okozták, mert elhitették a magyar emberekkel, hogy Magyarország élhetetlen és te egy rossz ember vagy, ha Magyarországra gyereket szülsz – mondta Takács.
Kapcsolódó Bár megállítható a népességfogyás Magyarországon, Orbán célja elérhetetlen Hungarikum, hogy a magyarokat nyomasztja a nemzethalál, de épp ezért ennyire fontos nálunk a népesedési kérdés Kapitány Balázs szerint.
A demográfus meglehetősen kritikus az Orbán-kormány családpolitikájával, mert szerinte a népesedési kérdés fontos részeire nem fektet hangsúlyt.
Interjú a demográfia nagy témáiról.
The post Takács Péter megfejtette: Magyar Péter miatt esik brutálisan a születésszám Magyarországon first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.