Thomas Johnson , az ismert gyógyszerész 1633-ban egy növénygyűjtő útján Kentben kitekintett a canterburyi katedrális tornyából, és megdöbbent, amikor felmérte a város védelmi rendszerének hiányosságait. „Embereink, miként a régi spártaiak, sokkal inkább számíthatnak a fegyverek, mintsem a falak védelmére” – panaszolta.

Egy évtizeddel később, amikor Johnson immár a royalisták alezredeseként próbálta megerősíteni a hampshire-i Basing House erődjének védelmi rendszerét a parlamenti hadsereg küszöbön álló támadása előtt, feltehetőleg azt kívánta, bárcsak korábban hallgattak volna figyelmeztető szavaira.

Az angol polgárháborút nem csak Marston Moornál nyerték meg a parlament hívei, még csak nem is Nasebynél, ahol 1645 júniusában I.

Károly király a tüzérségét és tiszti karának jelentős részét elveszítette.

Valójában Bristolban nyerték meg három hónappal később, amikor a király unokaöccse, Rupert herceg feladta az ország második legnagyobb városát és ezzel a királypárti hadsereg irányítását is.

A háború akkor dőlt el, amikor további erődítéseket foglaltak el és romboltak le, ezzel biztosítva a parlamentpárti hadsereg utánpótlási vonalait, és végső soron elérték, hogy a király már ne tudjon hova rejtőzni.

Hulton Archive / Getty Images I.

Károly és fia, Henry 1645 körül.

Hulltól, ahol végül is 1642 júliusában a háború elkezdődött, egészen Harlechig, ahol az utolsó királypárti helyőrség 1647 márciusában letette a fegyvert, az első angol polgárháborút jórészt fallal körülvett városok, középkori várak és megerősített udvarházak körül vívták.

Mindkét oldalnak megvolt a saját felségterülete, de ez nem volt regionális konfliktus abban az értelemben, ahogy mondjuk az amerikai polgárháború, amelyet földrajzilag Észak és Dél szembenállása határozott meg.

Amikor világossá vált, hogy a király és a parlament közötti háborút nem egyetlen nagy csata dönti el, az erőforrásokért, utánpótlási és kommunikációs vonalakért folyó harc szerteágazó, helyi csatározások sorára bomlott.

Terrorizált városok Mindez azért lényeges, mert a polgárháború jellege segít megérteni a konfliktus tragikus voltát, méretét és következményeit – beleértve a király sorsát is.

A háború okai korántsem voltak egyértelműek, de Károlyt 1649-ben kivégezték, mivel elegendő befolyásos ember érezte úgy, hogy lelketlen zsarnok, aki képes újrakezdeni az ellenségeskedést, ahogyan ezt 1648-ban rengeteg vérontást követően meg is tette (bár ismételten kudarcot vallott).

Persze nem kell visszamennünk a 17. századig, hogy tudjuk, ha a lakóhelyünk válik frontvonallá, annak a civilek fizetik meg az árát.

Az ostrom rettegéssel töltötte el a helyi közösségeket, járványok ütötték fel a fejüket és felprédálták a terület erőforrásait.

A házakat lerombolták, hogy ne zavarják a tűzvonalat, mindkét fél „anyagi hozzájárulást” követelt és kifosztották a gazdaságokat.

A délkelet-angliai Winchestertől 32 kilométerrel északra fekvő Basing House várkastélyának ismétlődő ostroma mutatja, milyen kemény leckék sora várt a parlamentre, mielőtt megnyerte a háborút.

Basing House John Paulet , Winchester ötödik márkijának ködbe burkolózó kastélya volt.

Úgy tartották, ez volt Anglia „legnagyszerűbb, nem királyi tulajdonban álló épülete”, amit mély, széles árok vett körbe és vastag, földdel megtámogatott falak védelmezték.

A király oxfordi főhadiszállásától 64 kilométerre délre, míg a parlamentpárti Londontól 80 kilométerre délnyugatra elhelyezkedő erődítmény a főváros és a nyugati országrész közötti katonai és kereskedelmi forgalom fő útvonalán épült, és ezért alapvető szerepe volt az Oxford irányába tartó forgalom, áruszállítás és a hírek ellenőrzésében.

Basing House szimbolikusan is kiemelt jelentőségű volt, mivel a prominens királypárti családok és kincsesládáik itt leltek menedékre.

Londonból a Stuart-ház erkölcsi züllöttségének mikrokozmoszaként tekintettek rá.

A márki katolikus volt – a kortársak megvető szóhasználatával élve „pápista” –, míg a felesége, Honora félig ír származású.

Az ostromlott erődítményben rekedt vendégek között voltak színészek, művészek, írók, sőt Inigo Jones híres építész is, aki segített megerősíteni a védműveket.

A puritánok afféle „kis Babilonnak” nevezték Basing House-t, és úgy tartották, hogy „az egész királyság legundorítóbb férgeinek fészke”.

Az egyik prédikátor szerint „hitünk, törvényeink, szabadságunk, egész angol nemzetünk léte forog itt kockán”.

A parlamentieknek több mint két évébe telt, amíg sikerült bevenniük az erődítményt.

Megtorpan „a Hódító” A Basing House elleni első rohamot – a júliusi, kudarcba fulladt helyi támadást követően – „a Hódító Waller Vilmos” gúnynevű puritán tábornok, William Waller vezette, aki gyűlölte ezt az „ellenség nélküli háborút”, de bizonyos volt benne, hogy Isten segítségével majd diadalt arat. 1643. november 6-án nagyjából 6000 emberével foglalta el állásait Basing House közelében.

A helyőrséget 400 ember védte, miként Wallernak mondták, „könnyű falatnak ígérkezik”.

Ken Welsh / Design Pics / Universal Images Group / Getty Images Basing House, Hampshire, Anglia.

A márki elutasította Waller felszólítását, hogy adja meg magát, és a következő napon kemény ellenállást tanúsított.

A következő héten Waller ismét támadott.

Bár a puritánok ismét létszámfölényben voltak, a csapataik felét londoniak tették ki, akik nem szívesen szolgáltak a fővároson kívül. 1643. november 12-én Waller számára minden, ami csak lehetett, balul sült el.

A londoniak gyenge harci morálja és fegyelmezetlensége a kartácstűzben (a muskétagolyók záporában) mutatkozott meg igazán; nem voltak hajlandók előrenyomulni.

Egy másik egység pedig elfelejtette a muskétakezelés alapszabályait: a második sor tagjai még azelőtt tüzet nyitottak, mielőtt az első sornak ideje lett volna elfordulni, és a harmadik sor máris lőtt, aminek következtében a hátsó sor a saját embereinek első sorára tüzelt és sok ember meghalt és megsebesült.

Waller az erődítmény keleti oldalán jobban boldogult, bár ostromlétrái túl rövidnek bizonyultak, a petárdáit (harang alakú robbanószerkezeteket) rosszul rögzítették, és a royalisták újból elszánt ellenállást tanúsítottak.

Az épületben megbúvó egyik mesterlövész sorra terítette le a támadókat, miközben a nők téglákat és köveket hajigáltak a tetőről. „Gyertek föl, kerekfejűek, ha mertek!” – kiabálták, a puritánok gúnynevével provokálva az ellenséget.

Délután négykor a sötétedés és a zuhogó eső végül visszavonulásra késztette Wallert.

Egy hátrahagyott, törött lábú katona segítségért kiáltozott.

Az udvarház védői megkérdezték tőle, mit tett a király, hogy így fellázadt ellene.

Erre a kérdésre egy királypárti röplap szerint „a kétségbeesett szerencsétlen előrántotta a kését és elvágta saját torkát”.

A legkatonásabb cselekedet Másnap reggel Waller folytatni akarta a támadást.

De mivel a csapatok hideg, felázott földön voltak kénytelenek aludni és hírét vették, hogy útban van a royalisták felmentő serege, a londoniak elkezdték skandálni, hogy „Haza!

Haza!” Parancsnokuk kénytelen volt engedni nekik.

Jelentésében világossá tette, bár Isten vereséggel sújtotta őket, azért a parlament is küldhetett volna alkalmasabb katonákat.

Másodszor egy helyi „kerekfejű”, bizonyos „Lusta Dick” Norton próbálta meg nyári blokáddal bevenni Basing House-t.

Az újabb ostrom 24 héten át húzódott és mindkét fél számára pokoli szenvedéssel járt.

A himlő, éhezés, erős tüzérségi tűz és belső feszültségek az összeomlás szélére sodorták a royalistákat, de a helyőrség parancsnoka, egy Marmaduke Rawdon nevű karakán kereskedő megígérte a márkinak, hogy az emberei, „amíg egy ló, kutya, macska, patkány van a házban, ami ehető”, nem adják meg magukat.

Csak egy kis bort és jó dohányt kért a márki raktáraiból.

Őszre a védők inkább „kriptaszökevényekre, mint várvédőkre” hasonlítottak.

De a Basing House előtti mocsaras terület miatt az erődítményt nem lehetett teljesen körbevenni, és valamikor a nyár folyamán Winchester márkinéja kiszökött Oxfordba, és arra kérte katolikus hitsorsosát, Henry Gage -t, Oxford kormányzóját, hogy mentse meg őket.

Gage 1644. szeptember 9-étől két éjjelen át vezette a royalista felmentő sereget az ellenség által megszállt területeken keresztül.

Mindegyik ember álcázásképpen narancssárga–sárgásbarna szalagot viselt – a parlamentpártiak színeit –, és a lovasok átengedték a lovukat az elfáradt gyalogságnak.

Ebben Gage járt elől jó példával.

The Print Collector / Print Collector / Getty Images A Basing House ostromának ábrázolása egy metszeten.

Basing House közelében fehér szalagokra cserélték narancsszínű vállszalagjaikat, és ádáz küzdelemben csaptak össze az ostromlókkal.

A csata során sikerült áttörniük a vonalakat, és bejutottak az erődítménybe.

Basingstoke falu piacnapon történt megtámadását követően Gage élelemmel is el tudta látni a helyőrséget, tábort ütött éjszakára, majd miután elhitette a parlamentpárti ostromlókkal, hogy huzamosabb ideig a környéken marad, csöndesen távozott.

Nem ugyanazon az útvonalon tért vissza Oxfordba, amelyen érkezett: a lovakat átúsztatta a Kennet folyón (a lovas katonák a nyergükbe vették a muskétásokat), és sikerült elkerülniük az összes fokozott készültségben lévő járőrt.

Az egyik királypárti katona szerint „ez volt a legkatonásabb cselekedet ebben a háborúban”.

Károly nyomában Egy hónappal később a parlament déli hadereje Basing House-nál egyesült.

Összesen 19 ezer ember alkotta, köztük Waller hadserege, Essex főparancsnok szárazföldi hadereje és a félelmetes Keleti szövetség (Eastern Association), amelyet Manchester grófja és lovasságának parancsnoka, Oliver Cromwell vezetett.

Felderítőik jelentése alapján október 21-re várták a király érkezését, és hadrendbe sorakoztak.

A következő napon azonban, amikor meghallották, hogy Károly Newbury irányába fordult, utána vetették magukat.

Csakhogy addigra már megbomlott a bizalom a parlamentpárti tábornokok között, és az ezt követő, október 27-i második newburyi csata még nem mért sorsdöntő csapást a királypártiak ügyére.

R Walker / Getty Images Oliver Cromwell 1645. körül A parlament új típusú hadsereget hozott létre, a New Model Armyt.

Élére Sir Thomas Fairfax , becenevén „Fekete Tom” került, aki szigorúbb fegyelmet vezetett be.

Fairfax gondoskodott róla, hogy a katonák a központból rendszeresen megkapják a zsoldjukat, a paráználkodókat megvesszőzték és a fosztogatókat agyonlőtték.

Az új típusú hadsereg fennállásának első évében két nagyobb csatát vívott, ezen túl egy tucat ostromban és támadásban vett részt.

A végső összecsapás Cromwell ekkor már a lovasság altábornagya volt. 1645. október 8-án egy csapattal Basing House alá vonult, és erős tüzérségi támadással két nagy rést ütött az erődítmény falán. 14-én rohamot intéztek az udvarház ellen, és egy óra leforgása alatt a jelentős részét elfoglalták.

Míg a helyőrség vallásilag megosztott volt, s ennek következtében elveszítették protestáns egységeiket, a New Model Armyt egyesítette a komoly vallási buzgalom.

A parlamentpártiak önbizalma számbeli fölényükre (nagyjából 6000 ostromló jutott 300 védőre), nehéz tüzérségükre és arra a bizonyosságra támaszkodott, hogy már semmiféle erő nem mentheti meg Basing House-t.

A környékbeli királypárti helyőrségek egymás után elestek, és a New Model Armyt a helyiek körében népszerűvé tette a katonák fegyelme.

A súlyos harcok során a helyőrség nagyjából felét lemészárolták.

Néhány jezsuita papot hidegvérrel kivégeztek és egy nőt – egy lelkész lányát – megölték, miközben az apját próbálta megmenteni.

A támadók bizonyos esetekben azért visszafogták magukat.

Száznál több foglyot ejtettek, köztük 14 „ír lázadót”.

Az új típusú hadsereg esetében a létszámfölény, a tűzerő, a motiváció, az erkölcs és a fegyelmezett kíméletlenség keveréke győztes receptnek bizonyult. „Isten felettébb bőkezű irányunkban, az ő jóságában”, írta Cromwell azon az éjszakán, amikor tűz ütött ki az épületben.

Az erődítmény lerombolását, „teljes megsemmisítését” javasolta – ugyanis ez biztosította, hogy az ilyen erődöket ne lehessen később visszafoglalni.

Basing House elestének hírét kétségbeesett felkiáltással fogadták Oxfordban, „mintha isteneiket veszítették volna el”.

Londonban meghúzták a harangokat a diadal hírére: Babilon elesett.

Ez még nem jelentette a háború végét, de segít megmagyarázni, hogyan nyerték azt meg a parlamentiek.

Még egy ok miatt kell nagyobb jelentőséget tanúsítanunk a falaknak, mint a fegyvereknek.

Az ostrom hossza és intenzitása megmutatja a háború igazi arcát.

Nagyszerű pillanatoknak lehettünk távoli tanúi Basing House ostroma során: bátorságnak, kreativitásnak, szerelemnek, még kezdetleges vegyi fegyver alkalmazásának is, a parlamentpártiak ugyanis kénnel és arzénnal átitatott szalmabálákat nyújtottak fel, és az erődítmény felé terelték a füstöt.

Mindez Humfrey Peake royalista lelkész számára lelki és testi kínszenvedést jelentett.

Bár az emberek sokféle módon törekedtek egymás tönkretételére, a lelkész szerint mind közül „ez az ostrom volt a legszörnyűbb és a legszomorúbb”.

A csatatér a bátorság vagy a gyávaság pillanatnyi felvillanására alkalmas, ám egy ostrom révén „az emberi természet mélyére is hatolhatunk, mivel felszínre hozza annak legjobb és legrosszabb oldalát”.

A cikk szerzője Jessie Childs történész.

Fordította Rindó Klára .

A legfrissebb történelmi cikkek a History magazintól: Több mint 20 ezer magyar zsidót mészároltak le Kamenyec-Podolszkijban Így pusztult el az ókor egyik csodája Ez a felkelés kényszerítette ki Trianon revízióját és a soproni népszavazást Így nyílt meg az első magyar állatkert Ebben a sorsdöntő csatában esett el a vak király The post Brutális ostrommal foglalták el az angol parlament hívei a királypártiak várát first appeared on 24.hu .