Közzétette a kormány a 2015/16 és 2025/26 közötti időszak sport-TAO adatait: a hivatalos kimutatás szerint 11 év alatt összesen 1407,9 milliárd forint értékben bocsátottak ki támogatási igazolást 3119 sportszervezet számára.
Bár a rendszer névleg a teljes hazai utánpótlást szolgálja, a források közel harmadát mindössze 20 kedvezményezett vitte el.
Az országos szakszövetségek után a negyedik legtöbb pénzt (klubként pedig toronymagasan az elsőt) az Orbán Viktor által 2004-ben alapított Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány kapta: összesen 45,43 milliárd forintnyi társasági adót zsebelt be 2015 óta, ebből a 2025/26-os időszakban 15,45 milliárdot.
A kormányzati adatok emellett 164 megszűnt és 82 felszámolás vagy eljárás alatt álló sportszervezetet is rögzítenek, amelyek több mint 23 milliárd forintnyi közpénzzel a számlájukon szűntek meg, mentek csődbe vagy kerültek eljárás alá.
Eközben 401 ügyiratban további 43,3 milliárd forintnyi elszámolás maradt lezáratlan vagy felfüggesztett.
Kereshető és szűrhető interaktív felületet indított a kormányzat a társasági adóból származó sporttámogatások (sport-TAO) bemutatására.
A weboldal a 2015/2016-os támogatási időszaktól a 2025/2026-os szezonig tekinti át a hat látvány-csapatsportágba (labdarúgás, kézilabda, kosárlabda, vízilabda, jégkorong, röplabda) és a közvetlen minisztériumi programokba áramló milliárdokat.
A közzétett adatbázis igazi mérföldkő a rendszer átláthatóságában, és éles fordulatot jelent a korábbi évek gyakorlatához képest.
Míg a korábbi Fidesz-kormányzat több mint egy évtizeden keresztül minden lehetséges eszközzel, például célzott jogszabály-módosításokkal és adótitokra hivatkozva igyekezett eltitkolni, hogy mely cégek kinek és mekkora adókedvezményt juttattak, a 2026-ban hivatalba lépett Tisza-kormány sorra fedi fel a korábban elzárt állami adatbázisokat és pénzügyi nyilvántartásokat.
A mostani nyilvánosság jogi alapjait azonban a civil jogvédők harcolták ki: a Transparency International Magyarország éveken át tartó bírósági pereire volt szükség ahhoz, hogy a bíróságok (élükön a Kúria elvi jelentőségű 2017-es ítéletével és az Alkotmánybírósággal) kimondják: mivel a felajánlott összeg a központi költségvetést megillető adóbevétel, amelyről az állam a sport javára lemondott, a sport-TAO közvetett állami támogatásnak, vagyis közpénznek minősül, nem pedig magáncégek titkos adományának.
A jogerős ítéletek nyomán kiadott adatokból 2019-ben az Átlátszó készített kereshető adatbázist a 2011–2016 közötti TAO-támogatásokról, és további perek (köztük a felcsúti focialapítványt elszámolások kiadására kötelező bírósági döntések ) kellettek annak feltárásához, hogyan áramlottak a fideszes kötődésű, állami és multinacionális cégek TAO-milliárdjai a kormány kedvenc klubjaiba.
Kereshető adatbázist készítettünk a TI által kiperelt, 2011-2016 közötti TAO-támogatásokról 1408 milliárd forint: évi 100-ról 172 milliárdra hízott a TAO-kassza A kormányzati adatbázis adatai szerint a 2015/16-os és a 2025/26-os támogatási időszak között a hatóságok összesen 1527,5 milliárd forint sportfejlesztési keretet hagytak jóvá, amiből a sportszervezetek 1407,9 milliárd forint értékben hívtak le tényleges támogatási igazolást (TIG).
Ez 92,2 százalékos lehívási arányt jelent országos átlagban.
A támogatások éves alakulása láthatóan növekvő tendenciát mutatott: Míg a 2015/16-os évadban 100,4 milliárd forint volt a kiadott támogatási igazolások értéke, addig a 2017/18-as és 2018/19-es időszakban már 150 milliárd körül tetőzött, a Covid-járvány éveiben (2019–2022) visszaesett, 105–118 milliárd forint között mozgott, a legutóbbi, 2025/26-os szezonban pedig abszolút történelmi rekordot döntött: 172,54 milliárd forintra emelkedett.
A források több mint felét két kategória vitte el: a labdarúgás önmagában mintegy 337,6 milliárd forintot (29,3%) kötött le, a közvetlen minisztériumi programok további 300,7 milliárd forintot (26,1%) tettek ki.
A kézilabda 203,4 milliárdot (17,6%), a kosárlabda 122,4 milliárdot (10,6%), a jégkorong 70,7 milliárdot (6,1%), a vízilabda 67,2 milliárdot (5,8%), a röplabda pedig 50,6 milliárd forintot (4,4%) kapott az elmúlt 11 évben.
Kik kapták a legtöbbet?
A 3119 kedvezményezett szervezet közötti erősorrendet kétféleképpen érdemes megvizsgálni: egyrészt országos abszolút szinten, ahol a forráselosztást végző szakszövetségek dominálnak, másrészt a tényleges klubok, akadémiák és egyesületek szintjén.
Az országos rangsorban a kiadott támogatási igazolások több mint 21 százalékát, összesen 297,3 milliárd forintot az első öt kedvezményezett vitte el.
A lista élén toronymagasan a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) áll, amely egymaga 120,90 milliárd forintnyi támogatást hívott le a számára jóváhagyott 142,02 milliárd forintos keretből.
A második helyen a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) található 56,48 milliárd forinttal (59,96 milliárdos keret mellett), míg a harmadik helyet a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ) foglalja el 49,51 milliárd forinttal.
A negyedik helyen már nem egy országos szakszövetséget találunk, hanem egyetlen település utánpótlás-műhelyét: a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány (FUNA) a maga 45,43 milliárd forintos lehívásával még a Magyar Jégkorong Szövetséget (MJSZ) is megelőzte, amely 25,03 milliárd forintot könyvelhetett el az ötödik helyen.
Ha a szövetségi elosztó szervezeteket leválasztjuk a mezőnyről, még élesebben kirajzolódik a legnagyobb klubok, akadémiák és a kiemelt politikai hátszéllel rendelkező kedvezményezettek helyzeti előnye.
A klubok és akadémiák mezőnyének abszolút egyeduralkodója a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány 45,43 milliárd forintos támogatással.
A felcsúti focialapítvány egyedülálló jelenség a magyar sportban: egymaga több pénzt kapott, mint a mögötte álló öt legnagyobb klub együttvéve.
Úgy, hogy a TAO-források döntő része fideszes kötődésű, állami és multinacionális cégek adófelajánlásaiból folyt be hozzá, a FUNA kivitelezési megbízásai pedig rendre Mészáros Lőrinc családi érdekeltségeinél landoltak .
Fidesz-közeli, állami, és multinacionális cégek öntik a TAO-pénzt a kormány kedvenc futballklubjaiba – itt vannak a nevek és a számok A második helyre a BVSC-Zugló Közhasznú Egyesület futott be 10,47 milliárd forinttal.
A zuglói multisport-klub több szakágban (főként a vízilabdában, a labdarúgásban és a kézilabdában) évről évre folyamatosan lehívott támogatásokkal érte el ezt a kiugró összeget.
A klub Szőnyi úti bázisa emellett a kiemelt állami építkezések terepe is lett: a 444 cikke szerint az ottani új sportcentrum 22 milliárd forintos kivitelezését Mészáros Lőrinc gyerekeinek cége (a Fejér-B.Á.L.
Zrt.) és a Szeivolt-féle Épkar Zrt. konzorciuma nyerte el, miközben a területbővítéshez szükséges szomszédos MÁV-telkeket egy salátatörvényben játszották át az egyesület vagyonkezelésébe.
A harmadik legnagyobb klubkedvezményezett a Diósgyőr Futball Club Kft. (DVTK) lett 7,64 milliárd forinttal.
A miskolci bázis a 11 milliárd forintos állami stadionrekonstrukció éveiben, valamint a 2021-es tulajdonosváltást követően szívott fel kiugró mennyiségű TAO-forrást.
Ekkor a klubot a Borsodi Sport Holding vásárolta meg, amelynek többségi tulajdonosa a Puskás Akadémia korábbi csapatorvosa, a Mészáros Lőrinccel közös egészségügyi vállalkozást vivő dr.
Magyar Mátyás lett, kisebbségi tulajdonosa pedig a tiszakécskei útépítő milliárdos, Varga Károly cége, a Hódút.
Késik a 11 milliárdos DVTK-stadion átadása, nem lesz megnyitó a választásig A negyedik helyen álló Ferencvárosi Vasutas Sportkör (FVSK) 7,15 milliárd forintot könyvelhetett el.
A klub kiugró helyezése a top 5-ben egyetlen beruházásnak köszönhető: a támogatás 97 százaléka – mintegy 6,97 milliárd forint – egyetlen 2018/2019-es jóváhagyású program keretében érkezett a Magyar Kézilabda Szövetségtől (MKSZ) a ferencvárosi Telepy utcai iskola új, multifunkcionális kézilabdacsarnokának megépítésére.
Az ötödik helyezett a Vasas Sport Club lett 6,85 milliárd forinttal.
Az angyalföldi multisport-egyesület a kiemelt állami létesítményfejlesztések révén jutott a milliárdokhoz, amelynek központi eleme a Fáy utcai új Illovszky Rudolf Stadion megépítése volt.
Korábbi cikkeink a legtámogatottabbakról Az Átlátszó archívumában több száz cikk foglalkozik a sport-TAO rendszerével, annak főszereplőivel.
A most nyilvánosságra hozott adatok is visszaigazolják azokat a visszaéléseket, amelyeket az elmúlt években feltártunk: 1.
MLSZ: a „nem közpénz” mítosza, a 400 ezres per és a diktált árak A 120,9 milliárd forintot kezelő Magyar Labdarúgó Szövetség a TAO-titkolózás első számú bástyájaként viselkedett.
Éveken át adótitokra és a felajánlások magánjellegére hivatkozva tagadta meg az adatok kiadását.
A Transparency International (TI) perében a Kúria és az Alkotmánybíróság végül jogerősen kimondta: a társasági adóról lemondó állam miatt a sport-TAO közpénz, a nyilvánosság nem korlátozható.
A fociszövetség azonban a jogerős bírósági ítélet után sem adta ki önként az iratokat: közel 400 ezer forintos másolási és munkadíjat követelt a papíralapú bizonylatokért, amit a TI civil támogatói adtak össze.
Az MLSZ 400 ezer forintot kér a jogerősen kiperelt TAO-adatokért a TI Magyarországtól A kiperelt és átvett irathalmaz feldolgozásával 2019-ben elkészítettük az első országos (ma már nem működő) keresőt , melyben a rendszer első hat évének több tízezer támogatási igazolását és céges felajánlóját lehetett böngészni. 2020-ban pedig megírtuk , hogy az MLSZ az önkormányzatokkal kötött megállapodásokban felülről határozta meg a gyakran túlárazott beruházási költségeket (például 235 millió forintot egyetlen öltöző felújítására), miközben a kivitelezőket is központilag jelölte ki.
Focipályaépítési program Budapesten: az MLSZ diktálja az árat és választja a kivitelezőt 2.
MKSZ: Kocsis Máté elnöksége és a nyitott elszámolások éllovasa A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) az 56,48 milliárd forintos közvetlen támogatásával a rendszer második legnagyobb szövetségi kedvezményezettje.
A szövetséget 2015 és 2023 között Kocsis Máté fideszes frakcióvezető irányította, ezalatt a kézilabda a labdarúgás mögött a második legbőkezűbben támogatott sportággá lépett elő, összesen több mint 203 milliárd forintnyi TAO-forrást megmozgatva.
Az Átlátszó 2023-ban bemutatta , hogyan gazdagodtak meg a kézilabda-létesítmények építői (egyes cégeknél megtízszereződő árbevételekkel és százmilliós osztalékokkal), miközben olyan abszurd beruházások is megvalósultak, mint a Kozármisleny szélén, konkrétan a szántóföld közepén felhúzott 90 milliós szabadtéri kézilabdapálya.
A most közzétett adatok szerint az MKSZ vezeti a lezáratlan ügyek országos listáját: a szövetségnél 4 nagy volumenű ügyiratban összesen 10,36 milliárd forint kiadott TIG elszámolása maradt függőben vagy hiánypótlás alatt, ami a teljes hazai sportmezőny legnagyobb egy szervezethez köthető elszámolatlan tétele. 3.
MKOSZ: mutyicsarnok és kétéves csúszás A 49,51 milliárd forintnyi közvetlen támogatást lehívó Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ) az országos rangsor harmadik helyezettje, amely Szalay Ferenc fideszes politikus elnöksége alatt futott fel. 2017-ben Fóton a helyi fideszes vezetés egy csaknem egymilliárdos TAO-kosárlabdacsarnokot építtetett a helyi védett tőzegláp közvetlen szomszédságában, miközben a létesítmény a településtől való nagy távolsága miatt a mindennapi testnevelésre szinte alkalmatlan volt a városi iskolások számára. 2024-ben pedig Győrben a helyi fideszes körökhöz bekötött Széchenyi Kosárlabda Akadémia 1,2 milliárd forintos TAO-beruházása négy meghiúsult átadási határidő és több mint két év késlekedés után tudott csak megvalósulni.
Védett tőzegláp mellé épül Fót mutyicsarnoka 4.
Felcsút: az abszolút nyertes, az oligarcha-szponzorok és a Mészáros-gyerekek Orbán Viktor szülőfalujának sportalapítványa nemcsak a toplista 4. helyezettje, de a magyar sporttörténelem legnagyobb forráselszívója.
Már a rendszer 2012-es indulásakor felhívtuk a figyelmet a kiugró aránytalanságra: a felcsúti alapítvány már az első évben 2,8 milliárd forintnyi támogatást kötött le, messze megelőzve az összes nagy múltú élvonalbeli klubot.
TAO-pénzek II.: Felcsút az abszolút nyertes Hosszú pereskedés után sikerült kikényszerítenünk az MLSZ-ből a konkrét felajánlók névsorát. 2018-as tényfeltárásunk bemutatta, hogy Felcsútra főként Mészáros Lőrinc saját érdekeltségei (Mészáros és Mészáros Kft., MKB Bank), a közbeszerzéseken taroló útépítő cégek (Hódút, Duna Aszfalt), valamint a MOL leányvállalatai tolták be a milliárdokat.
Ráadásul a felcsúti 12,5 milliárdos sportcsarnok- és konferenciaközpont-beruházást, valamint a kollégium és kazánház építését nyílt verseny nélkül Mészáros Lőrinc gyerekeinek cégére, a Fejér-B.Á.L.
Zrt.-re bízták.
Miután az alapítvány még válaszra sem méltatta a milliárdos költések részleteire vonatkozó adatigénylésünket, pert indítottunk, a bíróság pedig jogerősen kötelezte a klubot a 2014 óta kifizetett számlák és szerződések tételes átadására.
A felcsúti focialapítványnak ki kell adnia, hogy mire költötte a TAO-milliárdokat A Miniszterelnökség által most közzétett adatok szerint a felcsúti elszívó hatás nem csökkent: a legutóbbi, 2025/2026-os szezonban egyetlen év alatt rekordot jelentő, 15,45 milliárd forintnyi támogatási igazolást (TIG) állítottak ki az alapítványnak, amivel a 11 éves összbevételük elérte a 45,43 milliárd forintot.
Orbán Viktor (Fidesz) volt miniszterelnök, a TAO-rendszer kitalálója és működtetője most kedvenc lapja, a Nemzeti Sport kérdésére („De miért éppen Felcsút?”) reagálva a Puskás Akadémia honlapján hosszan magyarázza , hogy miért az általa alapított, szülőfalujában működő felcsúti focialapítvány kapta a klubok közül a legtöbb TAO-pénzt.
Orbán írása röviden: „mi mindig a magyar futball egészének neveltük a játékosokat”, és „a Felcsúton felhasznált taoforrásokból az egész nemzet gyarapodott”. 5.
MJSZ: vidéki jégcsarnoképítési hullám tradíciók nélkül A Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) 25,03 milliárd forint közvetlen TAO-támogatást hívott le a számára megítélt 31,91 milliárdos keretből, amivel az országos rangsor 5. helyét szerezte meg.
A források jelentős része vidéki és agglomerációs jégcsarnokok építésére ment el, sok esetben olyan helyeken, ahol nem volt érdemi sportolói bázis vagy tradíció. 2017-ben Biatorbágyon a helyi negyedosztályú csapat számára az MJSZ kezdeményezésére indult el egy 1,5 milliárdos csarnokberuházás 300 milliós önkormányzati önrésszel, miközben a településen korábban nem létezett számottevő jégkorong-hagyomány.
Érden , alig néhány kilométerre a biatorbágyi építkezéstől, a harmadosztályú Hargitai Farkasok számára egy újabb 1,5 milliárdos csarnokot szavazott meg az érdi önkormányzat, egymás szomszédságában duplikálva a drága létesítményeket.
A Miniszterelnökség adatai alapján készült interaktív térképen a 106 egyéni választókerület (OEVK) és a támogatott települések szintjén vizsgálható az 1408 milliárd forint földrajzi eloszlása.
Az időszak csúszkával szezononként szűrhető, a rétegválasztóval váltható az OEVK és települési réteg, a térképi elemekre kattintva pedig középen megnyílik az adott választókerület vagy település részletes sportszervezeti listája.
Teljes képernyős nézethez kattintson ide .
Szabó Krisztián A címlapképet mesterséges intelligencia segítségével készítettük.
Felhasznált fotó: A felcsúti Pancho Aréna (Christo/Wikimedia Commons, CC BY-SA 4.0) Source

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.