Az Igazságügyi Minisztérium fizet kártérítést a Lánczi Tamás szervezete, az időközben megszűnt Szuverenitásvédelmi Hivatal (SZH) helyett az Átlátszónak.
Erről egyeztek meg a felek a lap által indított perben.
A jogutódként eljáró tárca elismerte, hogy a 2026 júliusában megszűnt SZH valótlan állításokat tett a tényfeltáró lapról.
A minisztériumnak 3,8 millió forintos sérelemdíjat és több millió forintos perköltséget kell fizetnie az Átlátszónak.
Az Átlátszó azután indított pert 2025 elején, hogy a hivatal egy Facebook-videóban saját jelentésükre hivatkozva azt állította, hogy az Átlátszó oknyomozó portál hírszerzési tevékenységet végez, híreket hamisít, külföldi zsoldban áll, ürügyet teremtett Brüsszelnek, hogy uniós pénzek visszatartásával zsarolja Magyarországot, valamint titkos részjelentést adott a Sargentini -jelentéshez.
Habár 2025 decemberében a bíróság első fokon az Átlátszónak adott igazat, és bocsánatkérésre, valamint helyreigazításra kötelezte a Szuverenitásvédelmi Hivatalt, másodfokon megváltozott az ítélet, a Fővárosi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte a hivatal ellen hozott ítéletet, és új eljárás lefolytatására kötelezte az elsőfokú bíróságot.
Az egyezségben a minisztérium mind a hat, az Átlátszó által kifogásolt állítást valótlannak nevezte, és elismerték, hogy a hivatal megsértette az Átlátszó jó hírnevét, amikor ezeket az álhíreket terjesztették.
The post Lánczi Támásék helyett az igazságügyi tárca fizet 3,8 milliós kártérítést az Átlátszónak first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.