Egyelőre nem tudni, hogy mikor indulhat meg a személyszállítás Budapest-Belgrád vasútvonalon – derült ki az RTL Híradó adásából.
Februárban ugyan beindult a teherszállítás, de az is csak korlátozottan zajlik.
Vitézy Dávid közlekedési miniszter korábban arról beszélt, hogy október közepén már járhatnak a személyvonatok.
A miniszter most azt mondta, optimista volt az októberi dátummal, de továbbra sem tud olyan akadályról, ami hosszabb ideig hátráltatná a vonal használatba vételét.
Hivatalosan azért csúszik a járatok indítása, mert a vonalon működő kínai biztonsági rendszert hozzá kell igazítani az európai követelményekhez.
Októberben voltak már sikeres tesztelések, de Vitézy elmondása szerint két minőségbiztosítóra továbbra is várni kell.
A vasútvonal magyar szakasza 800 milliárd forintból, 85 százaléka kínai hitelből épült, kínai kivitelezőkkel, Orbán Győző és Mészáros Lőrinc segítségével .
Vitézy még június végén közölte , hogy a kormány kezdeményezte a beruházás titkosításának feloldását, amihez azonban a kínai fél beleegyezésére is szükség van. ]]>


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.