A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium közel 20 millió forintos feltételezett vagyoni hátrány miatt, költségvetési csalás gyanújával tett feljelentést a Logosz Alapítvány ügyében.
Az alapítvány lakosság objektív tájékoztatására kapott állami támogatást, a megjelent lapok azonban a korábbi kormány intézkedéseit és a Fidesz politikusait népszerűsítették, írják sajtóközleményükben.
Ahogy arról korábban is beszámoltunk , az alapítvány – amelyben fideszes politikusok is ültek – április előtt a XV. kerületben induló Németh Balázs kampányát tolta meg a Jövőképek című kiadványában.
Ez a saját meghatározása szerint a XV. kerület időszaki lapja volt, valójában azonban nettó fideszes propagandát toltak, olyan címekkel, mint például „A Fidesszel mindenki jól jár!” és „A fiataloknál is a Fidesz a nyerő”.
A kiadvány utolsó oldalán a Fidesz politikusainak közösségimédia-felületeit népszerűsítő hirdetések szerepeltek.
A minisztérium által vizsgált dokumentumok között olyan számla is található, amelyen a szolgáltatás megnevezésénél szó szerint ez áll: „választási kiadvány terjesztése”.
Korábban a DK-s Barkóczi Balázs hívta fel a figyelmet arra, hogy a nemcsak az aluljáróban, a fidelitasosok standján osztogatott, hanem a XV. kerületi és újpesti postaládákba is bedobott újságot egy olyan alapítvány adja ki, amelyet egy XV. kerületi KDNP-s önkormányzati képviselő gründol.
A 2026. augusztus 5-én készült helyszíni ellenőrzési jegyzőkönyv további aggályokat is rögzített a minisztérium szerint.
Ekkor az derült ki, hogy a támogatásból 4 millió forintot bankbetétben kötöttek le.
A minisztérium a feljelentésében ennek körülményei, jogszerűsége, valamint az esetlegesen keletkezett kamatbevétel tisztázását is kezdeményezte.
A minisztérium az eddig rendelkezésre álló bizonyítékok alapján legalább 19 423 600 forint feltételezett vagyoni hátrány miatt tett feljelentést.
A feljelentést ismeretlen tettes ellen, jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt nyújtotta be a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz.
Hozzátették: „A közpénz nem pártpénz.
A civil szervezetek támogatására létrehozott forrásoknak a közösségeket kell szolgálniuk, nem a mindenkori hatalom politikai érdekeit.
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium elkötelezett amellett, hogy feltárja a korábbi időszak vitatható közpénzfelhasználási gyakorlatait, és ahol indokolt, megtegye a szükséges jogi lépéseket.” ]]>

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.