Ókovács Szilveszter vasárnapi Facebook posztjában kifejtette: szerinte az ima mindenkire ráfér, és súlyos gondnak tartja állampolgárként is, ha valaki puszta gyanúsítás alapján előrehozott büntetést követel, miközben az egyházi személyek a jogerősen elítélt bűnösöket is látogatják és imádkoznak értük.
A bejegyzésben úgy fogalmazott, hogy az egykori katolikus pap ijesztő tévúton jár, és a nyilvánosság egy része ma is „kvázi-papként” kezeli.
A posztban Ókovács kritikával illette Hodász András teológiai megközelítését is.
Kifogásolta, hogy az egykori pap korábban úgy nyilatkozott: Jézusnak is voltak rossz tapasztalatai kora vallásos embereivel, akik keresztre juttatták.
Ókovács szerint ez „teológiai vulgaritás”, mivel a Megváltó küldetésének része volt az áldozatvállalás.
Bejegyzésében influenszernek és „gendercelebnek” nevezte Hodászt, majd hozzátette: a kereszténységgel össze nem egyeztethető nézet, hogy bárkiért ne szólhatna fohász, hogy azt szégyellni kelllene – és Hodász Andrásért ugyanúgy muszáj imádkozni, mert önnön börtönében ő is raboskodik Hodász András korábban arról írt , hogy keresztényként szégyelli magát a KDNP által szervezett „fogolykiváltó ima” miatt, amelyet az előzetesben lévő politikusokért, köztük Hankó Balázsért tartottak.
Az egykori pap úgy vélte: fontosabb lenne az áldozatokért, betegekért és kirekesztettekért imádkozni, a politika pedig láthatóan még mindig diktálja az ütemet a vallásnak.
Hodász a nyáron lapunknak adott interjújában beszélt arról, hogy bár a papságot elhagyta, a hitét nem veszítette el, és ma már sokkal őszintébbnek érzi a kapcsolatát Istennel .
The post Ókovács Szilveszter: Hodász András ijesztő tévúton jár, amiért kritizálta a fogolykiváltó imát first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.