139 igen, 6 nem szavazattal, 0 tartózkodás mellett titkos szavazáson megválasztották Fejes Pétert legfőbb ügyésznek.
A Fidesz és a KDNP képviselői már a szavazás kezdete előtt kivonultak a plenáris ülésről, vissza se jöttek, voksolni se voksoltak.
Fejest októberben jelölte Baka legfőbb ügyésznek, miután első jelöltjét, Szathmáry Zoltánt szeptember végén leszavazta az Országgyűlés.
A leszavazás hátterében az állhatott, hogy Szathmáry testvérét az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) főosztályvezetőjeként meggyanúsíthatták közokirat-hamisítással az aranykonvojügyben.
Polt bizalomvesztés miatt kirúgta, a vörösiszapper ügyészeként elhatárolódott Orbántól Fejesről szóló cikkünkben azt írtuk, Szombathelyen született, 1988 kapta meg ügyészi kinevezését, 2011-ben szerezte meg PhD-fokozatát, egyetemi docensként oktatott az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán és a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen.
Korábban a Vas megyei ügyészségen dolgozott, innen 2008-ban távozott.
Szombathelyről azért távozott ekkor, mert Veszprém megye főügyésze lett.
Ebből a pozíciójából Polt Péter 2012 márciusában, indoklás nélkül mentette fel.
Baka Andrással közös októberi sajtótájékoztatóján azt mondták, a lépés hátterében bizalomvesztés állt.
Fejes ezután a Győri Fellebbviteli Főügyészség ügyésze és szóvivője volt, majd ismét szülővárosában helyezkedett el – innen 2025-ben, 39 éves pálya után vonult nyugdíjba 2025-ben, büntetőjogi főügyészhelyettesként.
Pályáját ekkor a 2012-ben bevezetett életkori korhatár elérése miatt kellett befejeznie (ekkor az általános öregségi nyugdíjkorhatárra, akkor 62 éves korra szállították le 70 évről a felső korhatárt).
Fejes első közérdeklődést kiváltó ügye az 1998-as körmendi gyerekgyilkosság volt, egy 11 éves kislányt ölt meg Tánczos Gábor.
Az ügyész képviselte a vádat a nagy figyelmet és konteóhadjáratot is kiváltó esetben: az elkövetőt jogerősen 13 év szabadságvesztésre ítélték, majd 2008-ban feltételesen szabadult.
Legnagyobb volumenű ügye mindenképp az ajkai vörösiszap-katasztrófa miatt indult per volt: alig hónapokkal azután jelent meg a tárgyaláson ügyészként, hogy Polt felmentette veszprémi pozíciójából.
A Veszprémi Törvényszéken 2012 szeptemberében kezdődő elsőfokú eljárásban ő olvasta fel a vádiratot, amely több mint három órát vett igénybe.
A vádlottak padján a MAL Zrt. (Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt.) 15 munkatársa ült, a 91 oldalas vádiratban szerepelt a teljes menedzsment, a vezérigazgatótól kezdve a műszaki és kereskedelmi igazgatón át a környezetvédelmi felelősig és a diszpécserig.
Ugyan az elsőfokú eljárás végén, 2016-ben felmentő ítélet született, ám másodfokon a Győri Törvényszék Bakonyi Zoltánt, a MAL Zrt. vezérigazgatóját 2 év 6 hónap, Deák József műszaki igazgatót pedig 2 év letöltendő fogházbüntetésre ítélte.
Az ajkai timföldgyár két korábbi vezetőjét gondatlanságból elkövetett közveszélyokozásban, közveszélyokozásban, valamint a hulladékgazdálkodás rendjének megsértésében találták bűnösnek.
A 24.hu korábbi cikkében azt írta , hogy az ügy körül volt némi felháborodás a jogászberkeken belül a politika kavarása miatt.
Abban mindenki egyetértett, hogy a katasztrófa okozóit felelősségre kellett vonni, de többeket zavart, hogy Orbán Viktor és politikai köre jó előre „ítéletet hirdetett” az ügyben.
Fejes ekkor – a másodfokú tárgyalás során – finoman el is határolódott Orbántól: arról beszélt a tárgyalóteremben, hogy a miniszterelnök véleményéért nem az ügyészséget terheli a felelősség. ]]>


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.