Egy nagyon pici szuverenitásról le kellene mondani ahhoz, hogy egyébként a magyar emberek megkaphassák ezeket az uniós forrásokat” – mondta Magyar Péter két évvel ezelőtt, akkor még ellenzéki politikusként.

Amióta kormányra került, azt is megtanulhattuk, hogy mit is jelent ez a pici szuverenitás.

Alig pár hónap telt el a választás óta, de már csatlakozott a kormány az Európai Ügyészséghez, az uniós migrációs paktumhoz, hozzájárult, hogy az EU számolatlanul szórja a pénzt Ukrajnának stb.

És a java még csak most jön.

Orbán Anitát a leggyengébb miniszternek tartják sokan, bár kétségtelenül erős a verseny, én viszont megértem a külügyminisztert.

Ha nincs önálló külpolitikája egy kormánynak, ha mindent Brüsszelben döntenek el, miért is erőltesse magát fárasztó utazásokkal, tárgyalásokkal?

Sokkal kényelmesebb a parlamentben ülni, bóbiskolva hallgatni a főnöke véget nem érő beszédeit.

Vagy itt van ez a Kapitány István nevű, aki névleg a gazdaságért felelős, de valószínűleg annyi a dolga, hogy a kormányüléseken figyeljen, van-e elegendő rágógumi, csipsz, cukorka az asztalon, mondjuk, ehhez talán ért is.

Kármán pénzügyért pedig csak azért tartják, hogy fogadásokat kössenek a kormánytagok, vajon a maratoni ülések végére be tud-e fejezni egy összefüggő, értelmes mondatot.

Úgy hírlik, eddig azok nyertek, akik a nemre fogadtak.

De miért is kellenének hozzáértő, felelős miniszterek?

Majd a bizottság megmondja, mi a teendő a nyugdíjrendszerrel, a családi támogatásokkal, az energiabeszerzéssel, az oktatással, miegyebekkel.

Ha bárkinek kétségei lennének, hallgassa meg Ursula von der Leyen minapi beszédét.

Nyíltan bevallotta, elárulta, amit mindig is mondtunk: a magyarországi kormányváltásért dolgoztak.

Cserébe nyilván a pici szuverenitás helyett önállóságunk nagy részéről le kell mondanunk.

Volt már, hogy egy-egy birodalmi központ örült a magyarországi változásoknak.

Sztálin örült Rákosinak, Hruscsov Kádárnak.

Egyiknek sem lett jó vége.

Végződhet-e másképp ez a mostani öröm?

Nem hinném.