A mai köztársasági elnök választás a rendszerváltás utáni magyar demokrácia mélypontja – írja sajtóközleményében a Fidesz.
Sulyok Tamás köztársasági elnök megbízatását a Tisza Párt önkényesen és illegitim módon szüntette meg.
Új köztársasági elnök megválasztása ezért szintén illegitim – hangsúlyozzák.
A Fidesz és a KDNP frakciók ezért jelezték: nem asszisztálnak a mai eljáráshoz, a választásban és beiktatáson nem vesznek részt.
A keddi köztársasági elnök választást „a Tisza Párt épülő önkényének újabb állomásának” nevezték.
Baka András személyében is alkalmatlan arra, hogy a nemzet egységét megtestesítse.
Baka András mai megválasztása nem csak illegitim, hanem 1956 örökségének és a 2006-os rendőri brutalitás áldozatainak súlyos megcsúfolása – zárul a közlemény.
Az 1956-os kitéttellel vélhetően arra utaltak, hogy Baka – aki 2008-ban az strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának nagykamarai tagjaként – támogatta és megszavazta azt a döntést, miszerint Magyarország megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezményének 7. cikkét az 1956-os tatai sortűzzel kapcsolatos, 2001-es ítéletében.
A Legfelsőbb Bíróság ítélete kimondta: Korbely János emberiesség elleni bűnt követett el, amikor 1956. október 26-án egy fegyveres csapat élén belelövetett a forradalmi tömegbe.
Baka András alkalmasságáról, államfői szerepéről, és az előtte álló feladatokról politológusokat megkérdezve írtunk hétfőn.
The post A Fidesz nem vesz részt a köztársasági elnök megválasztásában first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.