„Dehogyis fogadom el!
Mindenképpen perre megyek természetesen” – mondta Ókovács Szilveszter hétfő este az ATV-ben a kirúgásáról, majd a Hír TV-ben is előadta a saját verzióját, és arra utalt, hogy Schiffer Andrással konzultál a jogi lépésekről – de mindenképpen perelni fog.
A Magyar Állami Operaház főigazgatóját hétfőn menesztették azonnali hatállyal , Tarr Zoltán kulturális miniszter az Operaház átvilágításának eredményeire hivatkozva szüntette meg a munkaviszonyát.
Nagy Ervin államtitkár szerint a főigazgató a fizetése mellett további, miniszteri jóváhagyás nélküli juttatásokat kapott, többek között napi Facebook-bejegyzések készítéséért. „Bizonyos értelemben a szakértelmem talán nekem van meg ebben a pozícióban ahhoz, hogy ütős posztot tudjak írni” – mondta aztán hétfő este Ókovács az ATV-ben.
Azt állította, hogy azért kért a facebookozásért pénzt, mert nem kapott fizetésemelést Csák János minisztertől, akivel amúgy is problémás volt a viszonya, miközben állítása szerint az operaház igazgatóságában már voltak, akik többet kerestek nála: „Kicsit dühből is csináltam, hogy ezért pénzt fogok kérni, mert a minisztérium elfelejtette megemelni a fizetésem” – magyarázta, és azt hangsúlyozta, hogy ezért csak nyolc hónapig kapott pénzt, posztonként 21 ezer forintért, ami havi bruttó 460 ezer pluszt jelentett neki.
A külön díjazásról állítása szerint akkor mondott le, amikor megemelték a fizetését, de ezek igazán minőségi posztok voltak, ilyen szintű facebookozásra csak ő volt képes az Operában.
Ókovács szerint az átvilágítás során nem kapott lehetőséget arra, hogy reagáljon a kifogásokra, hiába kereste többször a minisztériumot. „Az milyen eljárás, hogy nem is közlik a vádat, nem is tudsz rá reagálni?” – kérdezte a Hír TV-ben.
Szerinte „tulajdonképpen semmi nem stimmel Nagy Ervin posztjában”, például a saját fizetése sem 4,8 millió volt, mint Nagy Ervin írta, hanem csak 4,4.
Különben is, csak egy éve ennyi, korábban kevesebb volt, más budapesti színházak igazgatói pedig ennek szerinte a dupláját is megkeresik. „Ha sikerül rám sütni, hogy én vagyok a nagy harácsoló, akkor teljesen tévúton járnak” – mondta.
Ókovács azt is kifogásolta, hogy az Operaház átvilágításával és ideiglenes vezetésével azt az Ivacs Balázst bízták meg, akit állítása szerint korábban éppen egy közbeszerzési szabálytalanság miatt kellett elküldenie az intézmény gazdasági igazgatói posztjáról.
Ókovács szerint annak idején túlságosan elnéző volt Ivaccsal, és nem vitte tovább az ügyet, amit utólag már hibának tart.
A Hír TV-ben aztán Ókovács a Magyar Péterhez fűződő személyes kapcsolatáról is beszélt.
A sztorija szerint 2020-ban ismerkedett meg a jelenlegi miniszterelnökkel és Varga Judittal, viccesen megjegyezte, hogy tőlük kapták el a feleségével a covidot, majd közeli ismerősi viszonyba kerültek, egymáshoz is jártak vendégségbe.
Ókovács úgy emlékszik, hogy amikor az egyik alkalommal az ő akkor 1,9 millió forintos havi fizetéséről beszéltek, Magyar Péter azt mondta neki, szólni kellene a főnöknek, hogy emeljék meg. ]]>


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.