Az ELTE Kármán Tódor Űrtudományi Misszióvezérelt Nemzeti Laboratórium is vissza nem térítendő támogatást kapott a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból – olvasható az ELTE Fizikai és Csillagászati Intézetének keddi sajtóközleményében.
Az 1,2 milliárd forintos összeggel kistafírozott projekt előzménye az ELTE TTK Fizikai és Csillagászati Intézetben 2018 és 2021 között futó Asztro- és Részecskefizikai Felsőoktatási Intézményi Kiválósági Program, amely ezután – az ELTE-n futó korábbi projektek közül egyedüliként – újabb kör támogatást kapott, és Tématerületi Kiválósági Programként további négy évig folytatódhatott.
Az új nemzeti laboratórium tevékenységét Pásztor Gabriella, az ELTE Atomfizikai Tanszék tanszékvezetője koordinálja. „Mind az asztro-, mind a részecske-asztrofizika olyan kutatási területek, ahol többéves, akár évtizedes projektekben gondolkodunk, és akkor lehet eredményesen dolgozni, ha ehhez adottak a feltételek.
Büszkék vagyunk rá, hogy az ELTE-n egy olyan, nemzetközi színvonalú tudományos műhelyt építettünk fel, ahol adottak a feltételek ahhoz, hogy hosszú távon kiemelkedő munkát végezzünk” – idézi a sajtóközlemény Frei Zsoltot , a projekt vezető kutatóját, a Fizikai és Csillagászati Intézet korábbi igazgatóját.
A várhatóan 2030-ig tartó projekt egyik célja, hogy megerősítse „a már működő AdCoelum Kft-t, amely ahhoz az ESA BILAR projekthez kapcsolódik, amely fénygörbe elemzésekkel igyekszik az űrben található mesterséges anyagok, például űrszemetek helyét meghatározni”.
Frei szerint emellett szeretnének egy új spin-off céget is létrehozni, amely a gravitációs hullámok tanulmányozásával foglalkozó ESA LISA missziónak nyújt majd szolgáltatásokat. „A program további jelentősége, hogy komoly lehetőségeket nyújt a következő generációt jelentő pályakezdő kutatók és fizikus hallgatók számára, hiszen már tanulmányaik alatt komoly, nemzetközi kutatásokban, intézményeken átívelő együttműködésekben vehetnek részt akár TDK, akár szakdolgozati vagy doktori kutatásokkal, miközben szakmájukban kiemelkedő, gyakorló kutatóktól tanulhatnak az ELTE-n, felkészülhetnek első önálló lépéseikre a tudományos pályán” – idézi a sajtóközlemény Pásztor Gabriellát. ]]>

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.