A BMW 2000-ben indította útjára a márka újkori történetét, majd 2008-ban felvásárolta a Minik versenyautóvá alakításával foglalkozó John Cooper Works-öt is.

Azóta a JCW emblémával ellátott modellek jelölik a márka legsportosabb darabjait, ilyen pedig akad is szép számmal a választékban.

A hagyományos, belsőégésű motoros Mini Cooper, Mini kabrió és Countryman mellett a tisztán elektromos Mini Cooper és az Aceman is létezik JCW kivitelben.

Nekünk ezúttal a benzinmotoros változattal akadt dolgunk, aminek ráadásul a teteje is nyitható.

Sokáig kevés olyan márka, modell létezett, ami a lehetőségekhez képest és a kényszeres méretnövekedés mellett annyira jól megőrizte eredeti hangulatát, megjelenését, mint a Mini Cooper.

Ha szembe jött egy, még az is, akinek aránylag kevés köze van az autókhoz, azonnal tudta, mit lát.

Időközben persze befutottak az olyan típusok is, mint a Grande Panda, vagy a nálam dizájn-telitalálatnak számító újkori Renault 5-ös , amik szintén kilométerekről felismerhetők azok számára, akik már éltek a 80-as, 90-es években.

De kanyarodjunk vissza a Minihez, illetve annak is a sportosabb, JCW kiviteléhez. 3879 milliméteres hosszával a lélektani négyméteres hossz alatt maradó Minin jól látható apróságok jelzik a JCW géneket.

Egyedi a lökhárító, nagyobbak a légbeömlők és a hűtőrács mintája is másként fest, de biztos, ami biztos, csinos John Cooper Works felirat és kockás zászlót imitáló díszítés is került az autó elejére.

Utóbbi aztán a pirosra fényezett féknyergen, a felni közepén és az autó fenekén is felbukkan.

Hátul a középre került kipufogó a legfeltűnőbb dizájnelem, ami baljósan lóg ki a karosszéria színével megegyezőre fújt diffúzorból.

A piros külső tükör és a motorháztető csíkjai felárasok, szerintem egész idétlenül néznek ki, sokkal harmonikusabb lenne nélkülük az autó megjelenése, de nem vagyunk egyformák.

Én meg nem vagyok tipikus Mini vásárló.

Ha én felelnék a kinézetért, vagy magamnak konfigurálnék Minit, akkor a küszöböt, kerékjárati íveket borító fényes és kényes fekete műanyagbetétek sem lennének az autón.

Viszont a látványos mintával megbolondított tetőnek kötelező elemének kéne lennie az összes Minin, és nekem a Union Jack így, szürkeárnyalatosban még talán jobban is tetszik, mint a Csík Minijének tetején lévő színes változat.

A nyitható tetős Mini nehezebb a lemeztetős változatnál, igaz a különbség nem nagy, csupán 68 kilogram.

Belsejében hiába látni négy ülést, ez senkit ne tévesszen meg, a Mini sportos kabriója igazából legfeljebb két embernek nyújt felhőtlen szórakozást.

A hátsó ülések még gyerekek szállítására sem alkalmasak, itt már egy átlagos méretű sofőr mögött sem fér el senki, ha vannak lábai is.

Ezért a hátsó ülést a mellékelt, rafinált módon helyére pattintható szélvédőbetéttel akár örökre be lehet fedni, nem csak akkor, amikor nyitott tetővel használják az autót.

A vászontető 30km/h-s sebességig menet közben is nyitható, csukható.

A műveletet villanymotor végzi, gombnyomásra, aránylag fürgén: 20 másodperc alatti időkkel.

Teteje kétféle helyzetbe állítható, lehet választani félig és teljesen nyitott beállítást is.

Sőt, az oldalablakok helyzetével tovább finomhangolható, hogy az utasok éppen mennyire kívánnak eggyé válni a karosszérián túli világgal.

Teljesen nyitott állásnál a hátsó üléseket lefedő légterelőt is érdemes használni, ami a légörvények kialakulását csökkenti.

Olyannyira, hogy akár autópályás sebesség mellett is élhető marad a nyitott tetős Mini beltere, simán lehet benne akár beszélgetni is.

Hátrébb haladva sem tűnik úgy a kabrió Miniben, hogy a célszerűség bármikor is fontos lett volna a tervezés során.

A csomagtartó alapból is apró, 215 literes, lenyitott vászontetővel viszont 160 literre apad a csomagszállításra alkalmas térfogat.

Viszont jópofa dolog, hogy a megszokottól eltérően nem felfelé, hanem lefelé nyíló csomagtartóajtóra rá lehet ülni, feltéve, hogy az ücsörgők összesen sem nyomnak többet 80 kilogrammnál.

A múltidéző dizájn maradt bent is, középen a gigászi, kerek képernyő a régi Minik műszerfalát idézi, de modern kivitelben.

Az Oled panel képminősége, a rendszer sebessége parádés, és a menürendszer logikája, kezelhetősége is a jobbak közé tartozik.

Hagyományos műszerfal nincs is a vezető előtt, csupán a kormány mögötti, fáradtságfigyelő kamera fenyegető, lőrésszerű ablakával nézhet farkasszemet a sofőr.

Vezetés közben a fontosabb információkat egy hibrid head up displayről lehet leolvasni, ami egy kis plexilapon jeleníti meg az adatokat.

Ugyan ez kevésbé jó megoldás, mint az igazi, szélvédőre vetítős változat, olcsóbb is, viszont sokkal jobb annál, mintha nem lenne.

Múltidéző a slusszkulcsszerűen elfordítandó indítógomb működése is, ami a motort kelti életre.

A középkonzolon található az automatikus váltó fokozatváltója is, amit viszont fel-le irányban lehet billegtetni és így váltogatni a P, N, R és D állások között.

Kicsit nyakatekert megoldás, de legalább egyedi és hamar megszokható, bár egy gyors ipszilont nem könnyű vele összehozni.

Van itt még egy másik billenőkapcsoló is, Experiences felirattal, ami igazából egy puccosabb vezetési mód kapcsoló.

Igaz, a módváltásokat akkora cirkusszal csinálja, hangeffektekkel, animációval, hogy elveszi a kedvet a gyakori kapcsolgatástól.

Pedig a gokart mód kifejezetten szórakoztató, ilyenkor a kipufogó felől megnő a zaj is – amit hangszórókból jövő aláfestés is erősít –, de a kipufogó maga is képes hagyományos módon durrogni, hörögni.

Pláne, ha a kormány mögötti váltófülekkel a sofőr beleszól az automata munkájába.

A sportosra sminkelt külső ellenére a motortérbe semmi igazán izgalmas dolog nem került.

A Mini Cooper JCW modelljeiben – kivéve természetesen az elektromosakat – kétliteres, négyhengeres, turbós, 231 lóerős benzinmotor található, csak az összkerék-hajtású Contrymanben tud valamivel többet, ott 300 lóerős.

Ehhez hétfokozatú, dupla kuplungos Steptronic Sport fantázianevű automata váltó csatlakozik, és a kabrió Mini esetében csak az első kerekek hajtottak.

A 6,4 másodperces gyorsulási adata elmarad a fémtetős rokon 6,1 másodpercétől, és a csúcssebesség is szerényebb, 245 km/h a 250 helyett.

Ha a motorerő nem is lehengerlő, a futómű elég tisztességes a Mini alatt.

Elöl MacPherson, hátul öt lengőkaros futómű dolgozik az autó alatt, amit a sportos JCW változatokban adaptív lengéscsillapítók egészítenek ki.

De hiába az állítható futómű, komfort üzemmódban is meglehetősen messze van az élmény a kényelmestől.

Viszont ha menni kell, akkor precíz, feszes, és valóban élvezetes vele minden kanyar, nyitott tetővel pedig a széltől, szagoktól, zajoktól még intenzívebbé válik benne az autózás élménye.

Mérete, fordulékonysága ideálissá teszi arra, hogy kanyargós utakon tegye boldoggá a benne ülőket, de főleg a sofőrt.

Jól tartanak a kényelmes, sportos, állítható ülőlaphosszú ülések, és a krinolin vastagságú kormányba is rendesen bele lehet kapaszkodni.

A csukott MINI JCW alapmodell ára 13 778 000 forinttól indul, a nyitható tetős változatért ennél valamivel többet, 15 798 000 forintot kérnek.

Persze ez még csak a pucér autó, amit alaposan ki lehet tömni extrákkal.

Ha valaki az alapáras ezüstnél izgalmasabb színben szeretné látni az autóját, annak 255 ezer forintot kell ezért fizetnie, a 17 colos felni helyére pedig 136-390 ezer forintért rendelhet 18 colosat.

A motorháztetőn futó piros csík 51 ezer forint, a tetőre rajzolt szürkeárnyalatos brit zászló mintáért 272 ezer forintot kérnek.

Földközeli teljesítményével a Mini JCW kabrió változata észszerű választás lehet azoknak, akik valami szórakoztató, egyedi megjelenésű dologra vágynak, amit élvezetes vezetni.

Ami a képes felhívni magára a figyelmet, de nem kell attól tartani, hogy a túlzott teljesítmény valamiféle katasztrófához vezet.