Összefoglaló
DemokrataAz aszály mint politikai fegyverNeokohnGyújtogatásért letartóztattak nyolc erőszakos izraeli telepest Júdea-SzamáriábanBlikkTáncos buliba torkolott a tanévnyitó a Kőrösi Csoma Baptista Gimnáziumban - fotókIndexBrazil csatárt vásárolt Angliából a BarcelonaTelexSzeptembertől nem kell dolgozniuk a rendőröknek a születésnapjukonMagyar HírlapNémetország komoly válaszlépéseket tesz444Bodor Ádám lett a BKK új vezérigazgatójaIndex„Amíg nem folyik vér, addig minek problémázni?” – a fenyegetések leállítását követelik a Fradiváros-ügy miattBlikkMég a legkeményebb szívek is meglágyulnak: megházasodott a Kartel egyik tagjaInfostartRendkívüli egyeztetést tart az EU és a NATOVilággazdaságÚjabb fontos kinevezést jelentett be Kármán András: osztrák banktól érkezik a szakember, aki több ezer milliárd forint sorsa fölött őrködniPortfolioSzétkapták az ukránok az oroszok ballisztikus rakétáit - Nem igazán örültek annak, amit találtak24.huLemondta a válogatottságot a németek kétszeres BL-győztes védőjeHVG99 évre ingyenesen a fővárosnak adna a kormány több belvárosi közterületetMagyar HangKözel száz évre megkap több belvárosi területet ingyen a fővárosDemokrataAz aszály mint politikai fegyverNeokohnGyújtogatásért letartóztattak nyolc erőszakos izraeli telepest Júdea-SzamáriábanBlikkTáncos buliba torkolott a tanévnyitó a Kőrösi Csoma Baptista Gimnáziumban - fotókIndexBrazil csatárt vásárolt Angliából a BarcelonaTelexSzeptembertől nem kell dolgozniuk a rendőröknek a születésnapjukonMagyar HírlapNémetország komoly válaszlépéseket tesz444Bodor Ádám lett a BKK új vezérigazgatójaIndex„Amíg nem folyik vér, addig minek problémázni?” – a fenyegetések leállítását követelik a Fradiváros-ügy miattBlikkMég a legkeményebb szívek is meglágyulnak: megházasodott a Kartel egyik tagjaInfostartRendkívüli egyeztetést tart az EU és a NATOVilággazdaságÚjabb fontos kinevezést jelentett be Kármán András: osztrák banktól érkezik a szakember, aki több ezer milliárd forint sorsa fölött őrködniPortfolioSzétkapták az ukránok az oroszok ballisztikus rakétáit - Nem igazán örültek annak, amit találtak24.huLemondta a válogatottságot a németek kétszeres BL-győztes védőjeHVG99 évre ingyenesen a fővárosnak adna a kormány több belvárosi közterületetMagyar HangKözel száz évre megkap több belvárosi területet ingyen a főváros
EUR366.71 FtUSD316.40 FtBTC$77,592
Belföld

Szétszedik a TISZA és Magyar Péter sikerkommunikációját a „hazahozott" uniós pénzekről a Facebookon, már Forsthoffer Ágnes is beszólt a miniszterelnöknek

Ismét elégedetlen kommentelők hada jelent meg a kormány honlapján. A felhasználók több, a kormányzati intézkedéseket bemutató bejegyzés alatt bírálták élesen a kabinetet. A hozzászólók egy része hiteltelennek tartja a kormány kommunikációját, mások Magyar Péter és a TISZA Párt teljesítetlen ígéreteit kérték számon. Kételyüket a "hazahozott uniós pénzek" kapcsán határozottan visszaigazolja, hogy az Európai Bizottság friss nyilatkozatában egyáltalán nem erősítette meg a szupermérföldkövek és jogállamisági feltételek hiánytalan teljesülését.

Szétszedik a TISZA és Magyar Péter sikerkommunikációját a „hazahozott" uniós pénzekről a Facebookon, már Forsthoffer Ágnes is beszólt a miniszterelnöknek

Ismét elégedetlen kommentelők hada jelent meg a kormány honlapján.

A felhasználók több, a kormányzati intézkedéseket bemutató bejegyzés alatt bírálták élesen a kabinetet.

A hozzászólók egy része hiteltelennek tartja a kormány kommunikációját, mások Magyar Péter és a TISZA Párt teljesítetlen ígéreteit kérték számon.

Kételyüket a "hazahozott uniós pénzek" kapcsán határozottan visszaigazolja, hogy az Európai Bizottság friss nyilatkozatában egyáltalán nem erősítette meg a szupermérföldkövek és jogállamisági feltételek hiánytalan teljesülését.

Eredeti közlés

Olvasd el a teljes cikket a(z) Világgazdaság oldalán

A MediaScan a forrás címét és tartalmi kivonatát mutatja. Az eredeti írás és minden frissítés a kiadó oldalán érhető el.

Tovább a teljes cikkhez
Forráskép

Politikai lefedettség

KormánypártiKözépenKormánykritikus
+70Régi kormánypárti / Konzervatív holdudvar

A(z) Világgazdaság besorolása: Régi kormánypárti / Konzervatív holdudvar. Az érték automatizált, tájékoztató jellegű elemzés.

Tulajdonos / Finanszírozó: Mediaworks Hungary Zrt.

Olvasói visszajelzés

Hasznosnak találtad ezt a cikket?

Egy érintéssel jelezheted. A választásodat később vissza is vonhatod.

Megosztás Facebook X WhatsApp Telegram E-mail
További olvasnivaló
Címkék

Kapcsolódó témák

Állítsd be a MediaScant megbízható hírforrásnak!
Közösség

Vélemények és hozzászólások

Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.

A hozzászólások betöltése…