Összefoglaló
Magyar NemzetBelgiumból érkezett Hollandiába a kivégzőosztag24.hu„A klub identitása miatt is fontos a leigazolása” – az NB II-ben folytatja a magyar válogatott futballistaMagyar Nemzet"Tudok olyan kollégáról, aki majdnem félhajléktalan" - borzasztó állapotban van a rendvédelmis állományHVGMinden korábbinál nagyobb terület éghet le idén, Európa pedig nem is konyít a védekezéshezPCGuruTengerre száll a Crimson Desert: októberben befut az első nagy DLCTelexA verseny után visszakapta, három hónappal később mégis elvették Gasly monacói dobogós helyezésétIndex„Szétszednek, hogy milyen rusnya vagyok” – Nem kímélik a nézők a Házasság első látásra MayájátHVG„Ők szegények meg sem mertek szólalni, csak sírtak” – az ellenfél csapatkapitánya rátámadt egy magyar teniszezőreIndexElöntötte a templomot a víz, de az esküvőt nem mosta el: derékig érő vízben mondták ki a boldogító igentPortfolioKibukott: százezrével engedi be az EU területére az oroszokat az egyik legerősebb tagállam444MTVA: Nem politikai okokból léptek Gulyás István ellen444Hűtlen kezelés miatt elindult a nyomozás a Gondosóra program miatt44480 millió forint eszmei értékű orvosi piócákat találtak egy autóban RöszkénNépszavaKármán András kirúgta a Mandiner kiadójának vezérigazgatójátProhardverBelső nézetes akció-RPG, egyenesen a PSX-érából – Verho: Curse of Faces tesztMagyar NemzetBelgiumból érkezett Hollandiába a kivégzőosztag24.hu„A klub identitása miatt is fontos a leigazolása” – az NB II-ben folytatja a magyar válogatott futballistaMagyar Nemzet"Tudok olyan kollégáról, aki majdnem félhajléktalan" - borzasztó állapotban van a rendvédelmis állományHVGMinden korábbinál nagyobb terület éghet le idén, Európa pedig nem is konyít a védekezéshezPCGuruTengerre száll a Crimson Desert: októberben befut az első nagy DLCTelexA verseny után visszakapta, három hónappal később mégis elvették Gasly monacói dobogós helyezésétIndex„Szétszednek, hogy milyen rusnya vagyok” – Nem kímélik a nézők a Házasság első látásra MayájátHVG„Ők szegények meg sem mertek szólalni, csak sírtak” – az ellenfél csapatkapitánya rátámadt egy magyar teniszezőreIndexElöntötte a templomot a víz, de az esküvőt nem mosta el: derékig érő vízben mondták ki a boldogító igentPortfolioKibukott: százezrével engedi be az EU területére az oroszokat az egyik legerősebb tagállam444MTVA: Nem politikai okokból léptek Gulyás István ellen444Hűtlen kezelés miatt elindult a nyomozás a Gondosóra program miatt44480 millió forint eszmei értékű orvosi piócákat találtak egy autóban RöszkénNépszavaKármán András kirúgta a Mandiner kiadójának vezérigazgatójátProhardverBelső nézetes akció-RPG, egyenesen a PSX-érából – Verho: Curse of Faces teszt
EUR363.28 FtUSD312.58 FtBTC$79,419
Külföld

Különleges sikereket ért el, egész Anglia tisztelte: a szurkolókat sokkolta Kevin Keegan halála

Fájdalmas hír látott napvilágot hétfőn: 75 évesen elhunyt Kevin Keegan. Az angol labdarúgás legendája hosszú ideje betegséggel küzdött. Az egykori válogatott csatár kétszer nyert aranylabdát, de a Liverpoollal többek közt a BEK-ben is diadalmaskodott, illetve az UEFA-kupát is a magasba emelhette. A hazájában mindenki tisztelte, a visszafogott stílusával a szurkolók nagy kedvence volt.

BlikkKülföld

Fájdalmas hír látott napvilágot hétfőn: 75 évesen elhunyt Kevin Keegan.

Az angol labdarúgás legendája hosszú ideje betegséggel küzdött.

Az egykori válogatott csatár kétszer nyert aranylabdát, de a Liverpoollal többek közt a BEK-ben is diadalmaskodott, illetve az UEFA-kupát is a magasba emelhette.

A hazájában mindenki tisztelte, a visszafogott stílusával a szurkolók nagy kedvence volt.

Eredeti közlés

Olvasd el a teljes cikket a(z) Blikk oldalán

A MediaScan a forrás címét és tartalmi kivonatát mutatja. Az eredeti írás és minden frissítés a kiadó oldalán érhető el.

Tovább a teljes cikkhez
Forráskép

Politikai lefedettség

KormánypártiKözépenKormánykritikus
0Szigorúan depolitizált / Piaci

A(z) Blikk besorolása: Szigorúan depolitizált / Piaci. Az érték automatizált, tájékoztató jellegű elemzés.

Tulajdonos / Finanszírozó: Ringier Hungary

Megosztás Facebook X WhatsApp Telegram E-mail
Címkék

Kapcsolódó témák

Állítsd be a MediaScant megbízható hírforrásnak!
Közösség

Vélemények és hozzászólások

Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.

A hozzászólások betöltése…