Részleges szenátusi választást tartott a héten Csehországban.
A kétkamarás cseh parlament felsőházának 81 tagja van, akiket hat évre választanak meg, de úgy, hogy kétévente részleges választáson dől el 27-27-27 mandátum sorsa.
A mostani részleges választáson hatalmas pofonba szaladt bele a legnagyobb kormánypárt: az Andrej Babiš miniszterelnök vezette populista ANO a 27 szenátusi helyből egyet sem szerzett meg.
Az ANO két koalíciós partnere, a Szabadság és Közvetlen Demokrácia Mozgalom, valamint az Autósok Pártja szintén nem szerzett mandátumot.
A legjobban az ellenzéki Polgármesterek és Függetlenek (STAN) szerepelt, tíz mandátumot szerzett (kettőt már a múlt heti első körben).
A Polgári Demokratikus Párt (ODS) hét, a kereszténydemokrata KDU-CSL három, a TOP 09 két mandátumot mondhat magáénak, míg a Kalózpárt eddigi egyetlen mandátumát elveszítette.
További öt mandátum a különböző helyi koalícióké lett.
Bár a törvényhozási folyamatban a parlament alsóháza a meghatározó, a Szenátus fontos szerepet játszik az alkotmánymódosítások elfogadásában, valamint az Alkotmánybíróság bíráinak jóváhagyásában.
A választás az első komoly megmérettetés Andrej Babiš számára azóta, hogy a 2025 októberében tartott parlamenti választásokon aratott elsöprő győzelmével visszatért a hatalomba, írja az AP hírügynökség. ]]>


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.