Néhány éve egy kultúrára specializálódott vállalkozó járta az országot egy látványos nagyrendezvény tervével.

A műfaj ismerős: minden korábbinál nagyobb, minden korábbinál több szereplős, csupa felsőfok.

A nyílt pályázati keretekkel nem próbálkozott – ott szakmai bírálat várta volna, nyilvános döntési lista, és az ő léptékéhez képest szerény összegek.

Ehelyett ott járt házról házra, ahol keret nyílhat, és egyszer eljutott hozzám is.

Együttműködést kért, nemet mondtam: a terv látványos volt, de üres, a területre gyakorolt várható hatása a nullához közelített.

A rendezvény fél évvel később mégis megvalósult.

Hogy miből, azt ma sem tudnám megmondani – ebben a mondatban mutatható fel a rendszer lényege: azok a forráscsatornák, amelyekből az ilyen tervek a nyílt pályázatok szakmai szűrőjét megkerülve is megvalósulhattak, jellemzően sem döntési listát, sem szempontrendszert nem hoztak nyilvánosságra.

A hatás az lett, amit várni lehetett: semmi.

A drónfelvételek viszont kitűnően sikerültek.

Elég jól ahhoz, hogy a program a következő évben újra forráshoz jusson.

Írásom azt vizsgálja, milyen rendszer az, amelyben az üzemzavarnak látszó történet valójában a működés szabályait tárja fel.

Egy sorozat első darabja: a magyar kultúra irányítása újjáépítés előtt áll, és a szereplőkről vitatkozunk hangosan, nem a működésmódokról.

Pedig hogy tíz év múlva mire emlékszünk majd ebből az időszakból, az végsősoron nem a leváltásokon és kinevezéseken múlik, hanem azon, sikerül-e most olyan szerkezetet építeni, amelyben a fenti történet nem tud megismétlődni.

A bontás megkezdődött ; ez a sorozat arról szól, mi épüljön a helyére.

Szajki Bálint / 24.hu Tarr Zoltán az Iparművészeti Múzeum bejárásán, a Múzeumok Éjszakájának megnyitóját követően 2026. június 20-án.

Több pénz megy kultúrára, mint majdnem bárhol Európában The post Both Miklós: A széttagolt centralizáció – Ki vezette a magyar kultúrát?

Egy sorozat első része arról, hogyan lesz jelszóból rendszer first appeared on 24.hu .