Az iráni háború nyomán a negyedére esett vissza a Hormuzi-szoroson áthaladó olajforgalom: 2025 első félévében még napi 21 millió hordó kőolaj és olajtermék jutott át a mindössze 33–34 kilométer széles átjárón, ami a tengeren szállított világforgalom mintegy negyedét adta.
Idén a második negyedéves adatok szerint ez napi 4,9 millió hordóra csökkent.
A kiesés az olaj világpiaci árának robbanásszerű emelkedéséhez vezetett – vezeti fel a problémát Kovács Zoltán, a Szegedi Tudományegyetem Földrajz- és Földtudományi Intézetének (FFI) oktatója, a Magyar Földrajzi Társaság elnöke a válság geológiai okait taglaló egyetemi cikkben .
A szoroson áthaladó olaj közel 84 százaléka Ázsiába, főként Kínába, Indiába, Japánba és Dél-Koreába kerül, az EU importjának pedig a válság előtt is csak 15–20 százaléka érkezett innen.
A hatás ennek ellenére a magyar kutakon is érződik, mert az ázsiai kereslet a globális piacon keresztül Európában is felhajtja az árakat, az alternatív útvonalak pedig nem tudják pótolni a kiesést.
A szaúdi Kelet–Nyugat vezeték (Petroline) névleges kapacitása napi 7 millió hordó, de a háború alatt nagyjából 5 millió hordót tereltek át rajta.
A rendszer sérülékenységét jól mutatta, hogy amikor szeptember 10–11-én dróntámadás érte a vezetéket, a Brent típusú kőolaj hordónkénti ára 110 dollár közelébe emelkedett.
Ahol a lemezek találkoznak Hogy miért éppen itt alakult ki ez a szűk keresztmetszet, arra a geológia ad választ.
Pál-Molnár Elemér, az FFI vezetője szerint a szoros két eltérően működő lemezszegély találkozásánál fekszik: Nyugatra az Arábiai-lemez Eurázsiának ütközve a Zagroszt emeli ki, keletre, a Makrán térségében pedig a lemez óceáni része Eurázsia alá bukik.
A tengeri átjáró ugyanakkor földtörténeti léptékkel nagyon fiatal.
Az utolsó eljegesedés csúcsán, mintegy 20 ezer éve a tengerszint száz méternél is lejjebb állt, a Perzsa-öböl nagy része szárazföld volt, és a Tigris–Eufrátesz közös folyója a mai szorosnál érte el a tengert.
A jégtakarók olvadásával a víz nagyjából 14 ezer éve tört be a mélyedésbe, és körülbelül 12 500 éve már az öböl központi medencéjét is elérte.
Némi túlzással tehát a jégkorszak vége is felelős azért, hogy ma egyetlen keskeny tengeri kapun múlik a világ olajellátása, és vele a tankolás ára.
A természet egyébként nem fenyegeti komolyan a szorost.
Az Arábiai-lemez évente mintegy két centiméterrel mozdul Eurázsia felé, ami földrengésekkel jár.
Egy nagy rengés kőomlásokat vagy tenger alatti csuszamlásokat indíthat el, és ezek átmenetileg zavarhatják a hajózást, de a több tíz kilométer széles átjárót nem zárhatja el.
Pál-Molnár Elemér szerint a valódi kockázatot politikai, katonai és gazdasági tényezők jelentik.
Ha a szorosban csökken a kínálat vagy nő a bizonytalanság, a kereskedők ezt beépítik az olaj árába, és ez előbb a nagykereskedelmi, majd a fogyasztói üzemanyagárakban is megjelenik Magyarországon.
Még marad a drága üzemanyag Az amerikai Energiainformációs Hivatal (EIA) szeptemberi előrejelzése szerint a közeljövőben nem várható jelentős enyhülés – ez az elemzés abból indul ki, hogy a közel-keleti olajszállítások az év végéig korlátozottak maradnak.
A hivatal szerint az árak csak a kivitel fokozatos helyreállásával kezdenek csökkenni: 2027 második negyedévére átlagosan 77 dollárra, a leállított termelés nagy részének helyreállása után, 2027 második felében pedig 67 dollár körülire.
Addig az EIA továbbra is ingadozó forgalomra számít a szoroson és a kerülőutakon, ami rövid távon hektikus árakat jelent.
Az elmúlt napokban volt némi javulás.
A műholdképek szerint Szaúd-Arábia ismét több olajat rakodik be az öbölbeli kikötőiben, a diplomáciai előrelépés reménye pedig, amelyet az ENSZ-közgyűlés apropóján tartott amerikai–iráni egyeztetés is táplált, 100 dollár közelébe szorította a Brent olajat – igaz, az ingadozás nem állt meg, szerda reggel még 98 dollár körül járt, csütörtökön viszont már ismét 103 dollár fölött.
Az Aramco szeptember közepén azt közölte, hogy a megrongált Petroline-vezeték kapacitásának felét napokon belül, a teljes kapacitást nagyjából hat hét alatt állítja helyre .
A magyar kutakon a drágulás egyelőre megállt, csütörtökön a benzin átlagára literenként 636, a gázolajé 709 forint volt.
Kapcsolódó cikkek: ]]>

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.