A napirend előtti felszólalások után több törvényjavaslatról is szavazott kedden a parlament.
A képviselők elfogadták az egészségügyről szóló törvény és az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló törvény módosításáról szóló javaslatot, ami visszaállítja a kötelező kamarai tagságot az orvosoknak, fogorvosoknak és egészségügyi szakdolgozóknak.
A döntést 135 képviselő támogatta, 50-en nemmel szavaztak, tartózkodás nem volt.
Megszavazták az egyes törvényeknek a javítóintézetek gyermekvédelmi rendszerbe történő visszaintegrálásával összefüggő módosításáról szóló javaslatot, ami tartalmazza az iskolakezdési utalvány banki beváltásának szabályozását is.
A döntést 135 képviselő támogatta, 50-en nemmel szavaztak, tartózkodás nem volt.
Határoztak az Otthon Start Programot is érintő, a magyar építészetről szóló törvény, továbbá egyes budapesti ingatlanok fejlesztésével és vagyonkezelésével, valamint közúti közlekedéssel összefüggő törvények módosításáról is.
Emellett elfogadták az egyes koncesszióval összefüggő törvények módosítását is.
A döntést 135 képviselő támogatta, 46-an nemmel szavaztak, 6-an tartózkodtak.
A törvény módosításával megszűnnek a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának koncessziókkal kapcsolatos feladat- és hatáskörei.
Az SZTFH-t 2021-ben hozták létre, a feladatai közé tartozott a szerencsejátéktól, a trafikok felügyeletén át, a bányafelügyeletig sok minden.
Ez a hivatal szabta ki az Orbán család egyik cégére a lehető legmagasabb büntetést. ]]>

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.