Teológia TikTok-módra: Miért zéró a tiszás influenszerek szellemi horizontja?

A Tisza Párt körül bábáskodó médiahuszárok és gyorstalpalón képzett megmondóemberek újfent bizonyítják, hogy a gőg és a funkcionális teológiai analfabetizmus milyen csodálatos szimbiózisban tudnak létezni.

Legutóbb a „Mayday Fanni” néven futó tiszás tiktoker celeb érezte úgy, hogy a politikai lájkvadászat oltárán fel kell áldoznia a minimális szellemi igényességet is, amikor a legrosszabb 50-es évekbeli, kádárista egyházügyi hivatalt idéző propagandával esett neki az egyházi nevelésnek.

Szerinte a „szoknyás bácsik rontják el a gyerekeket” a suliban, miközben „a pokollal riogatják őket”.

Nyilvánvaló, hogy ezekkel a celebekkel alkatilag, kulturálisan és intellektuálisan is teljesen lehetetlen mélyebb dogmatikai disputát folytatni – hiszen ahhoz legalább a katekizmust ki kellene nyitni a videók görgetése helyett.

Mégis, a szellemi higiénia megkívánja, hogy a tiszás buborék mögött picit rendbe tegyük a teológiai alapokat.

Ha nem is Fanninak (mert neki ez úgyis magas, mint tyúknak az ábécé), de a tisztánlátás kedvéért.

Kezdjük az alapozásnál, kedves Fanni.

A kereszténység nem egy intézményesített ijesztgetés, hanem egy kétezer éves, kikezdhetetlen gondolati és spirituális katedrális, amely három, egymástól elválaszthatatlan alappilléren nyugszik: 1.

A Hitvallás (Lex credendi): Az objektív, kinyilatkoztatott Igazság igénnyel való fellépés a modern morális relativizmus mocsarában. 2.

A Kultusz (Lex orandi): A szent liturgia és a szentségek misztériuma, amelyből mellesleg – és ezt jó lenne felírni a füzet szélére – az egész európai kultúra, a művészet, az egyetemek és a zene is kisarjadt. 3.

A Normák (Lex vivendi): Az az abszolút erkölcsi zsinórmérték, amelyet a hívő embernek a mindennapokban, a külvilág felé is transzparensen képviselnie kell.

De lépjünk túl az alapokon, és nézzük a Fanni által annyira rettegett „pokol-kérdést”, amihez láthatóan annyit konyít, mint analfabéta a rúnákhoz.

A keresztény ember élete nem céltalan sodródás a semmibe: van egy világos végcélja, egy telosza, ami nem más, mint az üdvösség, a Teremtővel való örök, boldogító közösség.

Isten azonban nem egy totalitárius pártfőtitkár, hanem a szeretet forrása, és mint ilyen, végtelenül tiszteli az emberi szabad akaratot.

Ez a szabadság olyan radikális, hogy Isten megengedi az embernek azt a tragikus döntést is, hogy NEMET mondjon Rá.

Ha valaki teljesen, tudatosan és mindvégig elzárkózik az isteni kegyelemtől – vagyis elköveti a Szentlélek elleni bűnt, amiről maga Krisztus mondta, hogy „nem nyer bocsánatot sem ebben a világban, sem a másvilágon” (Mt 12,32) –, az lényegében saját magát zárja ki a mennyországból.

Jézus a kinyilatkoztatásban nem „riogatott”, hanem a valóság ontológiai súlyára figyelmeztetett.

Amikor a Márk-evangéliumban a Gehennáról beszél, „ahol a férgük el nem pusztul, és a tüzük ki nem alszik” (Mk 9,48), vagy amikor a Máté-evangéliumban a „külső sötétséget” említi, ahol „sírás és fogcsikorgatás lesz” (Mt 22,13), a korabeli képeket használva egy metafizikai valóságot írt le.

A pokol ugyanis a keresztény dogma szerint nem egy középkori mesefigura kínzókamrája, és nem is egy fizikai szurkos üst.

A pokol egy létállapot: az Isten hiánya.

A szeretet és a remény teljes, végleges, visszafordíthatatlan megvonása.

Ahonnan hiányzik az isteni Logosz, ott nem marad számodra semmi, csak az örök megsemmisülés egzisztenciális magánya.

Lewis zseniálisan megfogalmazta: a pokol kapui belülről vannak bezárva.

Ahogy a Jelenések könyve figyelmeztet, a szent városból ki vannak zárva mindazok, akik a hazugságot szeretik és cselekszik (vö.

Jel 22,15) – Isten senkit sem taszít oda; az ember maga választja meg az Istentől mentes örökkévalóságát.

Megértem én, hogy a politikai influenszer-logika nem lát túl a napi politikai paneleken és a primitív egyházellenes reflexeken.

De a teológiai analfabetizmusból fakadó, magabiztos okoskodás nem a kereszténységet minősíti, csupán a szerzője szellemi horizontjának elkeserítő szűkösségét mutatja be.

Ha a gőgös kioktatás helyett néha a könyveket és a Szentírást is forgatnátok a lájkszámláló helyett, talán rájönnétek, hogy a reverenda mögött nem riogatás van, hanem az emberi létezés legmélyebb igazságai.

De hát kinek a pap, kinek a tiszás influenszer…