Jóval azelőtt, hogy Magyar Péter kormányzására ráragadt volna az „ influenszer ” jelző, a kampányban nagyjából egyetértés volt a fideszes képviselők, publicisták és elemzők között abban, hogy az ellenzék miniszterelnök-jelöltje uralja a közösségi médiát.
Hogy miért, arra jóval változatosabb magyarázatok születtek.
Előkerült, hogy a Tisza egyik EP-képviselője korábban a Metánál dolgozott, így utólag meghackelhette a számokat, és az is, hogy Brüsszel ráparancsolt a techcégekre, hogy tekerjék fel a tiszás posztok elérését.
A választások előtt a Magyar Nemzet és a Mandiner több cikkben foglalkozott azzal, hogy „a Tisza-vezér” Facebook-lájkokban „állva hagyja Donald Trumpot, Barack Obamát, Taylor Swiftet, de még Cristiano Ronaldót is” – és arra jutottak, hogy ezzel valami nem stimmelhet.
Utólag már látszik, hogy ebben korántsem volt akkora egyetértés a kormánypárti oldalon.
Az Orbán-kormány első számú kutatóintézetének számító Századvég ugyanis különutas stratégiát választott: ahelyett, hogy megpróbált volna magyarázatot találni a jelenségre – vagy egyáltalán tudomást venni róla –, úgy vágta át a problémát, hogy Magyar Péter facebookos tevékenységét egyszerűen figyelmen kívül hagyta.
Legalábbis ez derül ki azokból a szerkesztőségünkhöz közérdekű adatigénylés révén eljutott közösségimédiatrend-elemzésekből és az összefoglaló tanulmányból, amelyeket a Századvég a választás előtt két hónappal, 2026. január 19. és február 20. között készített a Miniszterelnöki Kabinetirodának.
A lájkbajnokságnak is nevezhető belső anyagokban a Századvég hétről hétre arra jutott, hogy a politikai közbeszéd 86,7 százalékának otthont adó Facebookon a legvirálisabb ellenzéki oldal nem más, mint a – dobpergés – 224 ezer követővel rendelkező Gond-olkodó . (Aki nem ismerné: a Gond-olkodó egy híraggregátor oldal, ami jellemzően a Valódi Hír nevű weboldal közbeiktatásával a DK-s Nyugati Fény cikkeit közli újra).
Ez olyan oldalakat utasított maga mögé a nem fideszes térfélről, mint a Telex, a 24.hu, a HVG vagy a Nyugati Fény, miközben a minden más számítás – például a telexes Lájkbajnokság – alapján hasító Magyar Péter oldala a századvéges elemzésekben fel sem fért a „legaktívabb és legnagyobb hatású politikai tartalomgyártók” top 15-ös listájára.
Bár a Gond-olkodó teljesítményét látva jogosan gondolhatnánk, hogy a neten épp az ilyen szenzációhajhász, random emberek nyilvános posztjait is megosztó, gyászlájkok ra hajtó oldal tud igazán tarolni, szúrópróbaszerű elemzésünkből azonban inkább az derült ki, hogy a Századvég valamit nagyon benézhetett. ]]>

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.