Az alábbiakat posztolta Ókovács Szilveszter a Facebookon.
Vasárnap van.
Hodász András egykori katolikus pap szerint probléma, ha előzetesben lévőkért imádkoznak?
Szerintem pedig nem ez a probléma, végképp nem szégyen, mint írja.
Az ima mindenkire ráfér.
Viszont állampolgárként is súlyos gond, ha valaki eképpen tagadja az ártatlanság vélelmét, és tapsolja az előrehozott büntetést.
Ez egyfajta önbíráskodás, hisz puszta gyanúsítással, ám vád, védelem, tárgyalás, ítélet, fellebbezés, többedfokok előtt és nélkül máris bebörtönöz.
Egy (lelkében is) pap egyenesen látogatja a fegyintézetet, vigasztal, jogerősen bűnösökért is imádkozik - Hodász András lám, ijesztő tévúton jár, a balos nyilvánosság pedig ma is kvázi-papként kezeli.
És az is ijesztő, egyáltalán katolikus pap miként lehetett?
Miféle minőséghiányba csappant át a számosság hiánya?
Hány akolitus, lektor és katekéta tesz ki egy Hodász-nívójú papi személyt?
Nem inkább fordítva?
Mondom ezt azért, mert miután tíz olyan ún. szándékot sorol, amelyért ugyan ő nem szervezett imaalkalmat, viszont legalább teljes politikai arcélt rajzol vele magának, hogy végképp ne legyen kétség influenszer-gendercelebségének irányultságáról.
Nyilatkozatát pedig azzal fejezi be: „Sovány vigasz, hogy Jézusnak is voltak rossz tapasztalatai kora vallásos embereivel.
Történetesen ők juttatták keresztre”.
Ez már maga a teológiai vulgaritás.
Hodász András a papszentelés, a legsúlyosabb szentség (mert a többi szentség kiszolgáltatójává avatják ezzel) felvételekor, a templom padlóján, hason fekve is úgy képzelte talán, hogy Jézust a “rossz tapasztalatok” meglepték és farizeusok szögezték keresztre?
Ne tudta volna a Megváltó, hogy ő megváltásra érkezett, hogy kínhalált halni született nemcsak egy lokális szituációt “megoldva”, de az egész jövendő emberiség számára utat mutatva?
Végződhetett volna “jól” is a dolog?
Mondjuk, a provincia kormányzója lesz, zsidó celeb, aki a Macskafogó utolsó snittjének fonalgombolyításává varázsolja Júdeát?
Hodász sosem értette volna Krisztus küldetését és elkerülhetetlen áldozatát, tehát magát az eltervezett és felvállalt megváltást?
A nagy, ézsaiási gyökerű szőlőműves-allegóriát?
Ez aztán az igazán ijesztő.
A kereszténységgel össze nem egyeztethető nézet, hogy bárkiért ne szólhatna fohász, hogy azt szégyellni kellene - és Hodász Andrásért ugyanúgy muszáj imádkozni, mert önnön börtönében ő is raboskodik.
De legalább egykori hívei már kiszabadultak az övéből.

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.