Összefoglaló
EconomxVolodimir Zelenszkij azonnal üzent Baka Andrásnak: ezt írta az ukrán elnökInfostartTöbb tízezer magyarnak üzent a BelügyminisztériumIndexA 80-as évek még sosem volt annyira túlfűtött, mint ebben az új sorozatbanIndexTuristák ezrei rekedtek az olasz városban, teljesen leállt a légi forgalom, budapesti járatot is töröltekTelexBóka János: Nem biztos, hogy a jövőben működőképes lesz a Fidesz eddigi stratégiájaEconomxHúszból egy magyar meglepő helyre menekültPCGuruNem az új, hanem inkább a régebbi címek taroltak idén júliusban a toplista szerintNépszavaNyomozók jelentek meg az Országos Mentőszolgálatnál, a mentőautók beszerzésének és javításának iratait foglalhatták leMfor.huKezdhet számolgatni: mennyiért adják az eurót?BlikkBetonkeverő tarolta le a tömött villamost Kispesten, öten sérültek meg, köztük egy 10 éves gyerek súlyosan – videóMagyar HírlapHarry és Meghan újabb kudarca?NépszavaVizes Európa-bajnokság: Milák Kristóf hatodik lett a pillangóúszás sprintszámábanHVGKilenc tonna veszélyes hulladékot csempészett Lengyelországba két magyar állampolgárPrivátbankárSzívhatja a fogát: nem okozott örömöt a forintKisalföld (Győr)Vonzó életpályát kínálnak: a következő öt évben is Csiszár Rudolf irányíthatja a Széchenyi István Egyetem mezőgazdasági és élelmiszeripari technikumátEconomxVolodimir Zelenszkij azonnal üzent Baka Andrásnak: ezt írta az ukrán elnökInfostartTöbb tízezer magyarnak üzent a BelügyminisztériumIndexA 80-as évek még sosem volt annyira túlfűtött, mint ebben az új sorozatbanIndexTuristák ezrei rekedtek az olasz városban, teljesen leállt a légi forgalom, budapesti járatot is töröltekTelexBóka János: Nem biztos, hogy a jövőben működőképes lesz a Fidesz eddigi stratégiájaEconomxHúszból egy magyar meglepő helyre menekültPCGuruNem az új, hanem inkább a régebbi címek taroltak idén júliusban a toplista szerintNépszavaNyomozók jelentek meg az Országos Mentőszolgálatnál, a mentőautók beszerzésének és javításának iratait foglalhatták leMfor.huKezdhet számolgatni: mennyiért adják az eurót?BlikkBetonkeverő tarolta le a tömött villamost Kispesten, öten sérültek meg, köztük egy 10 éves gyerek súlyosan – videóMagyar HírlapHarry és Meghan újabb kudarca?NépszavaVizes Európa-bajnokság: Milák Kristóf hatodik lett a pillangóúszás sprintszámábanHVGKilenc tonna veszélyes hulladékot csempészett Lengyelországba két magyar állampolgárPrivátbankárSzívhatja a fogát: nem okozott örömöt a forintKisalföld (Győr)Vonzó életpályát kínálnak: a következő öt évben is Csiszár Rudolf irányíthatja a Széchenyi István Egyetem mezőgazdasági és élelmiszeripari technikumát
EUR364.45 FtUSD315.81 FtBTC$63,533
Gazdaság

Pech: pont annyit visz el az idei GDP-ből a hőség, amennyit növekedtünk volna

Európa növekedése volt, nincs egy friss tanulmány szerint.

Pech: pont annyit visz el az idei GDP-ből a hőség, amennyit növekedtünk volna

Európa növekedése volt, nincs egy friss tanulmány szerint.

Eredeti közlés

Olvasd el a teljes cikket a(z) Mandiner oldalán

A MediaScan a forrás címét és tartalmi kivonatát mutatja. Az eredeti írás és minden frissítés a kiadó oldalán érhető el.

Tovább a teljes cikkhez
Forráskép

Politikai lefedettség

KormánypártiKözépenKormánykritikus
+85Régi kormánypárti / Konzervatív holdudvar

A(z) Mandiner besorolása: Régi kormánypárti / Konzervatív holdudvar. Az érték automatizált, tájékoztató jellegű elemzés.

Tulajdonos / Finanszírozó: Mediaworks Hungary Zrt.

Olvasói visszajelzés

Hasznosnak találtad ezt a cikket?

Egy érintéssel jelezheted. A választásodat később vissza is vonhatod.

Megosztás Facebook X WhatsApp Telegram E-mail
Címkék

Kapcsolódó témák

Közösség

Vélemények és hozzászólások

Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.

A hozzászólások betöltése…