97 éves korában elhunyt Édouard Balladur korábbi francia miniszterelnök – jelentette be családja kedden.
Az örmény bevándorló hátterű családból származó Édouard Balladur 1964-ben, Charles de Gaulle köztársasági elnöksége idején csatlakozott az akkori miniszterelnök, Georges Pompidou stábjához államtanácsosként, majd az Élysée-palotába is követte a köztársasági elnökké választott Pompidou-t, ahol 1973-tól már az elnöki hivatal főtitkári posztját töltötte be 1974-ig, az elnök haláláig.
Az országos politikába csak az 1980-as években tért vissza Jacques Chirac biztatására, aki akkor a jobboldali, Tömörülés a Köztársaságért (RPR) párt elnökeként számított rá.
Miután az RPR 1986-ban megnyerte a nemzetgyűlési választást, Balladur előbb államminiszterként, majd gazdasági, pénzügy- és privatizációs miniszterként is szolgált a Jacques Chirac vezette kormányban 1988-ig.
Öt évvel később, miután újra a jobboldal nyerte meg a nemzetgyűlési választást, Édouard Balladurt bízta meg a kormányalakítással François Mitterand elnök, mivel Jacques Chirac nem indult a posztért.
Kormányfői mandátumának az vetett véget, hogy 1995-ben a korábban a mentoraként is emlegetett Chirackal szemben maga is elindult az elnökválasztáson, de a voksolás második fordulójába már nem jutott be.
Később viszont úgy döntött, hogy csatlakozik az elnökké választott Chirac stábjához, és először az elnöki hivatal főtitkárhelyetteseként, majd később már a főtitkáraként szolgált.
Noha Balladur kormányfőként népszerű volt, a Chirackal kialakult rivalizálása a jobboldal akkor kezdődő megosztottságához vezetett, a politikai élettől való visszavonulása után pedig az elnökválasztási kampányának illegális finanszírozásával vádolták meg.
A gyanú szerint egy Pakisztánnal kötött fegyverszállítási szerződésből származó, utólagos jutalékfizetés volt az ügy hátterében.
Az illetékes bíróság 2021-ben felmentette a vád alól, a volt védelmi miniszterét, az azóta szintén elhunyt François Léotard-t viszont kétéves, felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték.
Egykori költségvetési minisztere, a később köztársasági elnöki posztot is betöltő Nicolas Sarkozy példaképének, továbbá a barátjának és a mentorának nevezte, Emmanuel Macron elnök szerint pedig „Balladurnek a szívében volt Franciaország, amit megfontoltan és odaadóan szolgált”. (via MTI) ]]>

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.