A november 4-én nyilvánosságra hozott ügynökakták szerint “Szikora Róbert Nanu-Nanu néven volt hálózati személy”.
Az R-Go frontemberének adatlapján az áll, “1984 februárjában szervezték be, vagy próbálták meg beszervezni”.
A beszervezés alapjának, okának “hazafiasságát” jelölték meg.
Az adatokból nem derül ki, hogy készített-e jelentéseket.
Minősítése tmb., azaz titkos megbízott volt, de ez sem jelenti azt, hogy jelentéseket készített másokról. „Nem jelentettem senkiről” Szikora az Index megkeresésére kategorikusan kijelentette, hogy nem jelentett senkiről sem. „Az R-Go megalakulásától kezdve fontos ember voltam.
Ha Budapesten vagy egy vidéki nagyvárosban fontos koncertünk jött, akkor le kellett ülni az ORI akkori vezetőjével, a Bulányi elvtárssal beszélgetni.
Ennek az volt a lényege, hogy átbeszéljük, milyen koncertre számíthatnak, ne legyen balhé, illetve nem mondjak semmit, ne szóljak be a rendszernek, ne mondjam azt, hogy a Jóisten veletek van.
Szerették volna ha jelentéseket írok, de nem kértek rá és nem is tettem ilyet.
Ez abszolút kizárt – mondta a lapnak Szikora Róbert, hozzátéve: meg sem próbálták beszervezni.
Az útlevélosztályon, amikor átadták a külföldi koncertek előtt az útlevelem, a szemembe néztek, és azt mondták, hogy »Szikora elvtárs, azért ha valamit hall, mondja el nekünk, és ne találkozzon újságírókkal!
Ne mondjon semmit a disszidenseknek, se a rendszerről, se arról, hogy maga mit tervez, vagy mit nem tervez«.
A biztonságra játszottak.
Veszélyes embernek számított, akinek mikrofon volt a szája előtt, megfigyelték őket.

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.