Idén augusztus 12-én teljes napfogyatkozás figyelhető majd meg több Európai országból, Grönlandról, Izlandról és Spanyolországból.
Ilyet akkor láthatunk, amikor bolygónk bizonyos területeiről nézve a Hold pontosan a Föld és a Nap közé kerül, teljesen eltakarva a napot és elsötétítve az eget – itt írtunk erről részletesen.
Magyarországról nézve nem lesz teljes a jelenség, ám nem érdemes csüggednünk, nem maradunk ki az élményből.
Augusztus 12-én a lemenő Nap elé tőlünk nézve is bekúszik a Hold, néhol több mint a felét takarja el – írja a Svábhegyi Csillagvizsgáló .
Szabad szemmel, megfelelő védőeszköz használatával bárki számára könnyen megfigyelhető lesz, a szakemberek pedig részletes útmutatóval is szolgálnak, hogyan követhetjük.
A jelenség megfigyelését augusztus 12-én, szerdán kora este, Budapestről nézve 19 óra 22 perctől érdemes elkezdeni, ekkor történik meg ugyanis az úgynevezett I. kontaktus.
A Hold ekkor érinti meg a napkorongot, majd a naplementéhez közeledve egyre látványosabbá válik a fogyatkozás.
A tőlünk látható legnagyobb fedést éppen a Nap lenyugvásának pillanatában éri majd el, ami országrészenként más-más időpontban történik meg.
Csillagunk hamarabb nyugszik le a keleti országrészben, ott ugyan percekkel korábban kezdődik a jelenség, ám a Hold jelentősen kisebb részt takar ki a Napból, mint nyugaton.
Nyugaton akár 25 perccel később lesz a naplemente, közben még tovább tud mozogni a Hold a napkorong elé, ezért jelentősen nagyobb részét takarja majd ki.
Budapestről nézve 19 óra 58 perckor lesz napnyugta, ekkor a napfelszín 60,3 százalékát takarja majd el a Hold, ami igen látványos napsarlót, „kifli alakot” eredményez.
Mivel a fogyatkozás minden pillanata a látóhatárhoz igen közel zajlik, a sikeres megfigyelés kulcsa a teljesen tiszta, tereptárgyaktól és fáktól (és persze felhőtől) mentes nyugati látóhatár.
Ahogy a Nap egyre közelebb kerül a horizonthoz, az egyre inkább sarló formájú égitest látványa a légköri fénytörés miatt narancsos-vöröses árnyalatot kap, ami szabad szemmel (kizárólag napfogyatkozás-néző szemüvegen vagy végső esetben csak egy-egy rápillantásnyira használva hegesztőüvegen keresztül!) is nagyon szép élményt ígér.
További érdekes cikkeink a közelmúltból: Így ölték meg Mata Harit, a szexszimbólumot Viharok jönnek, figyelmeztetést adtak ki Meggyalázták a mohácsi csata magyar fővezérének holttestét Kapu Tibor szerint Orbán Viktor megsértette a NASA-val kötött megállapodást Látványos mellékhatásra bukkantak a népszerű fogyasztószereknél Így ünnepli Európa a magyarok győzelmét El Niño: valami szokatlan történik az Atlanti-óceánon The post Napfogyatkozás: mutatjuk, mit és honnan láthatunk Magyarországról first appeared on 24.hu .

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.